Gondolkodj dobozon kívül, vagy mégsem?

 

 Furcsálom, unom és nem értem ezt a mantrát, nincs ötleted akkor : Gondolkozz dobozon kívül.

 Kezdjük egy egyszerű gondolat kísérlettel, aminek az utóbbi években biztosan elszenvedője lehettél. Adódott egy megoldhatatalannak tűnő problémád a munkában vagy a magánéletben és a főnököd, barátod azt ajánlotta, hogy

"Légy kreatív! Azonnal! Bármit csinálhatsz, bármit létrehozhatsz, nincsenek korlátok, teljesen szabad vagy. Gondolkodj dobozon kívül."

 Na tessék, éljen a szabadság, bármit kigondolhatok, és még a dobozt is elfelejthettem, jelentsen ez bármit is.

Mi történik ezután? Ha őszinte vagy magadhoz, valószínűleg semmi. Vagy legalábbis semmi érdekes. Talán egy pillanatnyi izgalom, majd...  végtelen üresség. A vakító fehér lap, amely nemhogy inspirál, hanem megbénít, mint egy rovarcsípés.

Most képzeld el ezt a merőben más szituációt: "Van egy rozsdás autód, egy lapos gumid, egy emelőd, és éjfél van. Mit csinálsz?"

Hirtelen az agyad bekapcsol. Elkezdesz gondolkodni. Kombinálni. Megoldani.

A Fosbury-flop hazugsága és a skatulya mitológiája

Dick Fosbury története – aki hátrafelé zuhanva forradalmasította a magasugrást az 1968-as mexikói olimpián – évtizedek óta a "gondolkodj a dobozón kívül" mantra ikonikus példája. A konferencia-előadók, work shop vezetők vagy kreativitás szakértők imádják ezt a történetet. Az üzleti vezetők folyamatosa idézik, jó kis kalamajkát okozva ezzel.

Csak egy probléma van ezzel, hogy  az egész egy félreértelmezés.

A valóság sokkal érdekesebb – és a kreativitásról sokkal többet árul el, mint a népszerű narratíva. Fosbury nem "kívülről" találta ki a forradalmi technikáját. Nem ült le, hogy "dobozon kívül gondolkodjon". Valójában éppen az ellenkezőjét tette: befelé, a már létező, sőt, elavult technikák világába nézett, a múltba.

Amikor gyerekként nem tudta elsajátítani az akkor domináns "straddle" vagy "Western roll" technikát, visszatért egy régi módszerhez, az ollózáshoz. Aztán, kényszer alatt – mert egyszerűen nem tudott jobbat –, apránként, fokozatosan kezdte módosítani azt, ami ott volt, közvetlenül előtte. Megemelte a csípőjét. Leengedte a vállát. Lépésről lépésre, inkrementálisan, amíg végül a háttal át nem ívelt a léc fölött.

A sportszakértők 2003-as felmérése szerint a Fosbury-flop a történelem legjelentősebb sporttechnikai forradalma, átlagosan 5-ös értékelést kapva, míg más innovációk, mint a szintetikus pálya vagy futócipők, legalább két ponttal lemaradtak ettől.

A lényeg?

 Fosbury nem a "straddle dobozán kívül" gondolkodott. Fosbury valójában az "ollózás dobozán belül" gondolkodott.

Az out-of-the-box gondolkodás eredete és gyors bukása

A "gondolkodj a dobozón kívül" kifejezés J.P. Guilford, egy amerikai pszichológus nevéhez fűződik, aki az 1970-es években egy egyszerű rejtvénnyel próbálta kutatni a kreativitást: a kilenc pontos puzzle-lal.

A feladat: köss össze kilenc pontot négy vagy kevesebb egyenes vonallal anélkül, hogy felemelnéd a ceruzát.

A megoldás: ki kell lépned a pontok által képzett képzeletbeli négyzetből. Ez az egyik megoldás, de…

Guilford eredeti tanulmányában a résztvevők mindössze 20 százaléka találta meg a megoldást, a többiek vakok maradtak a négyzet képzeletbeli határaira.

Ez a szimmetria, ez az egyszerűség, és az a tény, hogy a résztvevők 80 százaléka nem látta meg a megoldást, arra vezette Guilfordot és követőit, hogy kijelentsék: a kreativitás kívülről jön.

Az ötlet, a megoldás zártsága vírusként terjedt. A management tanácsadók, a szervezetfejlesztők, a kreativitás-guruk – mindenki ezt hirdette.

"Gondolkodj a dobozón kívül!"

Ez lett a kreativitás mantrálja, a metaforája, szinte vallásos dogmává vált.

De senki nem ellenőrizte az adatokat, és az eredeti kísérleti felállást. Senki, egészen az 1990-es évekig.

Két független kutatócsoport – Clarke Burnham Kenneth Davissel, valamint Joseph Alba Robert Weissberggel – megismételte a kísérletet, de egy kritikus változtatással: az egyik csoportnak előre elmondták, hogy a megoldáshoz ki kell lépni a képzeletbeli négyzetből.

 A résztvevők hány százaléka oldotta meg a rejtvényt? Mindössze 25 százalék – ami statisztikailag nem szignifikáns javulás az eredeti 20 százalékhoz képest.

Olvassuk el újra: még akkor is, amikor explicit instrukciót kaptak arra, hogy "gondoljanak a dobozón kívül", az emberek nem voltak kreatívabbak.

A probléma megoldása szó szerint megköveteli, hogy a dobozón kívül gondolkodj, mégis az explicit instrukció nem segített. Ha egy valódi dobozzal kapcsolatos problémánál sem működik a "dobozon kívül gondolkodás" tanácsa, akkor mi az ördögöt vár tőle bárki egy metaforikus, technológiai, üzleti vagy művészeti problémánál, ami ennél sokkal komplexebb?

Egy egyszerű, briliáns kísérlettel bebizonyosodott: a dobozon kívüli gondolkodás és a kreativitás közötti koncepcionális kapcsolat csupán egy mítosz.

 

A bezárt világ elve: Miért a közelség számít, nem a távolság?

Roni Horowitz, aki Jacob Goldenberggel együtt megfogalmazta a "Closed World" (Bezárt Világ) elvét, mérnöki problémák kreatív megoldásait vizsgálta. Amit felfedezettek, az megdöbbentő volt számukra:

A legkreatívabb megoldások mindig a probléma közvetlen közelében, a probléma „világán belül" bújtak meg.

 Minél távolabbra mentél a probléma magjától, annál kevésbé volt kreatív a megoldásod.

A brainstorming átka: Amikor a szabadság megöli a kreativitást

Ha a "dobozon kívüli gondolkodás" az egyik legnagyobb kreativitási mítosz, akkor a brainstorming a másik, és azt hiszem öljük meg ezt a mítoszt is egy kalap alatt.

1953-ban Alex Osborn, a BBDO reklámügynökség alapítója, kidolgozott egy technikát, amelyet "brainstorming"-nek nevezett.

Az ötlet egyszerű volt: gyűjts össze embereket, bátorítsd őket, hogy szabadon dobjanak be bármilyen ötletet – minél többet, minél vadabbat, annál jobb –, és ne ítélkezz. A mennyiségből majd születik a minőség.

Ez a módszer forradalmasította a vállalatokat, legalábbis így gondoljuk. Az 1960-as, 70-es, 80-as években minden cég ezt csinálta. Még ma is minden második meetingroom-ban fehér táblán színes post-it cetlik jelzik: "itt egy brainstorming zajlott ".

De aztán a kutatók elkezdtek kérdéseket feltenni, és az eredményeket  vizsgálni. Amit találtak, az sokkoló volt, legalábbis az elkötelezett brainstromingosok számára.

A legfontosabb eredmények:

·       A brainstorming csoport nem volt előnyösebb helyzetben, mint ugyanannyi egyén, akik külön-külön dolgoztak.

·       A brainstorming csoport kevesebb ötletet produkált, mint az egyének külön.

·       A brainstorming által generált ötletek minősége és kreativitása alacsonyabb volt.

·       Az optimális létszám egy brainstorming csoportban körülbelül négy fő – ellentétben a konvencionális hittel, miszerint "minél több, annál jobb".

Ezeket az eredményeket újra és újra megismételték, míg nem maradt kétség a kutatók fejében: a brainstorming nem generál kreatívabb ötleteket pusztán azért, mert az emberek ugyanabban a szobában vannak.

Miért is ?

·       A "zaj" megzavarja az emberek gondolatmenetét.

·       Vannak "potyautasok", akik semmit sem adnak hozzá.

·       Az emberek nem tudják, hogy jó irányba haladnak-e.

·       És talán a legfontosabb: a kritikától való félelem.

A legmeglepőbb felfedezés: a brainstorming által generált ötletek két szélsőség körül csoportosulnak.

Vagy teljesen hétköznapi, unalmas ötletek, vagy teljesen vad, megvalósíthatatlan ötletek. A közbülső terület – ahol a tényleg kreatív és megvalósítható ötletek élnek – kimarad.

Egy 2019-es meta-analízis, amit a Journal of Creative Behavior-ben publikáltak, 50 év brainstorming-kutatását vizsgálta meg.

Az eredmény? A bizonyítékok konzisztensen azt mutatják, hogy az egyéni ötletgenerálás gyakran hatékonyabb, mint a csoportos brainstorming, különösen akkor, ha a cél nem pusztán mennyiség, hanem kreatív, megvalósítható megoldások előállítása.

Ezek az eredmények  természetesen nem zavartak senkit, mindenki ugyanúgy ment tovább és tovább a végtelenbe.

A költészet építészete: Shakespeare lánctalpai

De várjunk csak egy percet, valahol biztosan működnie kell a mantrának: a művészetben, a költészetben, a zenében... ott biztos, hogy a szabadság a lényeg, nem?

Ott biztos nem működik ez a 'korlátok szabadítanak fel' dolog!"

Tévedés.

Vegyük Shakespeare-t. A szonett – amit az angol nyelvű költészet csúcsának tartunk – egy brutálisan korlátozó forma. 14 sor, pontos rímséma (ABAB CDCD EFEF GG). Jambikus pentameter (ti-TUM ti-TUM ti-TUM ti-TUM ti-TUM).

Szóval mi? Elnyomta Shakespeare-t ez a "doboz"? Megfojtotta a kreativitását?

Természetesen nem, éppen ellenkezőleg. Ezek a korlátok terelték, fókuszálták, koncentrálták a nyelvi zsenialitását. A korlátok nem börtönök voltak, hanem építészeti keretek, amelyeken belül a nyelv táncolt.

Egy 2016-os tanulmány a Psychology of Aesthetics, Creativity, and the Arts folyóiratban 167 professzionális művészt vizsgált. A kutatók azt találták, hogy azok a művészek, hogy akik tudatosan választottak kreatív korlátokat (például: "csak három színt használok", "csak természetes anyagokat", "csak négyzet alakú vásznakat"), szignifikánsan magasabb eredetiségi és technikai kifinomultság pontszámokat értek el, mint azok, akik "szabadon, bármilyen korlátozás nélkül" dolgoztak.

Ha még mindig szkeptikus vagy,miért ne lennél,  gondolj vissza egy pillanatra az életedben, amikor szembe találkoztál egy teljesen üres oldallal, egy teljesen szabad projekttel, ahol bármit megtehetsz, igazán korlátok nélkül, doboz nélkül eleresztheted a fantáziád.

Íróként ismerős ez. Az üres Word-dokumentum, régen üres papírlap. A kurzor villog. Írj bármit. Bármilyen témát. Bármilyen stílusban. Nincs határ. Dobozon kívül legyél.

És mi történik? Legtöbb esetben semmi, a nagy semmi.

Aztán valaki azt mondja: "Írj egy 800 szavas esszét arról, hogyan változtatta meg a 2008-as pénzügyi válság a munkavállalói attitűdöket a Gen Z körében, és hivatkozz legalább három friss tanulmányra."

Bumm. Az agyadban bekapcsol valami. Hirtelen van struktúra. Van határ. Van keret. És a legfontosabb van doboz.

Ezt hívják a kognitív pszichológiában "limited scope principle"-nek, korlátozott hatókör elvének. Ronald Finke, Thomas Ward és Steven Smith kutatásai szerint azáltal, hogy a változók számát végtelen helyett végesre csökkentjük, megnöveljük a potenciált egy kreatív megoldás előállítására. Ezek a korlátok fokozzák a kreatív folyamatot, lehetővé téve, hogy az emberek fókuszáltabbak legyenek, és igyekezenek a dobozon belül valami érdekeset létrehozni.

A végtelen lehetőség nem szabadítja fel az elmét. Megbénítja.

Egy 2021-es Harvard Business Review cikk arról számolt be, hogy amikor vállalatokat megkérdeztek az innováció akadályairól, a legtöbben nem az erőforrások hiányát, hanem éppen a túl sok opciót, a túl sok stratégiai irányítást említették.

A döntési paralízis – amikor túl sok választás van – valódi, dokumentált jelenség.

Tudom mi jár a fejedben, de mi van az iPhone-nal? A Ford T-modellel? Az internetttel?

Ezek nem 'dobozon belüli' gondolkodások voltak, hanem forradalmi, teljesen új ugrások, dobozon kívüli, eredetinek tűnő ötletek.

Nézzük meg közelebbről.

Az iPhone, amikor 2007-ben Steve Jobs bemutatta, nem egy komplett új találmány volt: összekapcsolt létező technológiákat: az érintőképernyőt (ami már évek óta létezett PDA-kban), a mobiltelefonokat, az iPod zenei funkcionalitását, és egy újragondolt felhasználói felületet.

Jobs zseniális ugrása nem abban volt, hogy "kívülről" nézett, hanem hogy befelé nézett, a meglévő Apple termék-ökoszisztémára, és megkérdezte: Hogyan tudjuk ezeket kombinálni, újrarendezni, átstrukturálni?

A Ford T-modell? Henry Ford nem találta fel az autót. Nem találta fel a futószalagot sem. Amit csinált: vett egy meglévő terméket (autó) és egy meglévő gyártási folyamatot (futószalag, amelyet húsfeldolgozó üzemekből ismert), és kombinálta őket. A zsenialitás nem a "dobozon kívül" gondolkodásban, hanem a meglévő elemek újszerű, radikális rekombinációjában rejlett.

Egy 2018-as Northwestern University tanulmány 17.000 tudományos tanulmányt vizsgált meg, hogy megértsék: mitől lesz egy kutatás "áttörő". Az igazán forradalminak nevezhető tanulmányok nem azok voltak, amelyek teljesen új területeket nyitottak meg, hanem azok, amelyek meglévő ötleteket váratlan módon kombináltak.

Az igazi innováció nem a tudatlanságból, hanem a mély doménismeretből és a meglévő elemek újszerű összekapcsolásából származik.

Amikor a doboz túl kicsi lesz

De légy óvatos. Az "inside the box" elv nem azt jelenti, hogy minél kisebb a doboz, annál jobb.

Van egy pont, ahol a korlátok már nem kreativitást szülnek, hanem fulladást okozhatnak. Amikor nincs elég elem, nincs elég erőforrás, amivel dolgozni lehet. Amikor a doboz olyan szűk, hogy nincs hely mozogni benne.

Gondoljunk egy szélsőséges példára: vegyünk egy művészt, akinek azt mondjuk, "Alkoss! De csak ezt az egy ceruzát használhatod, és csak ezen a 2x2 cm-es papíron." Ez már nem kreatív korlát – ez már megbénítás, nagyon nehéz megtalálni azt a pontot ami elég.

Néha a legjobb megoldás valóban a dobozon kívül található.

 De ha a célod a kreativitás szisztematizálása, akkor a Bezárt Világon belül kell működnöd, és felejtsd el a dobozon kívüliséget.

Egy érdekes 2020-as Stanford tanulmány ezt vizsgálta: milyen szintű korlát optimális a kreativitáshoz?

Az eredmény egy U-görbét mutatott:

túl kevés korlát → alacsony kreativitás (döntési paralízis).

 optimális szintű korlát → magas kreativitás.

túl sok korlát → alacsony kreativitás (fulladás).

A kérdés tehát nem az, hogy korlátok vagy szabadság, hanem hogy milyen korlátok, milyen mértékben?

A vállalati világ tévképzetei: Miért nem működnek a "think big" workshopok?

Vállalatnál dolgozol?

 Biztosan voltál már "ötlet workshopon", ahol azt mondták: "Ma nincs rossz ötlet! Gondolkodjunk nagyban! Sky is the limit!"

Tegyük fel őszintén a kérdést: hány olyan ötlet született ezeken a workshopokon, ami valóban implementálásra került?

Mennyi valódi változást hoztak?

Egy 2021-es Deloitte felmérés szerint a Fortune 500 cégek 84%-a tart rendszeres innovációs workshopokat. Ugyanakkor mindössze 12%-uk érzi úgy, hogy ezek ténylegesen mérhető innovációhoz vezettek.

Miért?

Mert a cégek továbbra is a "dobozon kívüli gondolkodás" paradigmájában ragadtak.

Azt mondják az alkalmazottaknak: "Álmodjatok nagyot!" De nem adnak eszközöket, kereteket, hasznos korlátokat.

Ezzel szemben nézzük meg olyan cégeket, mint a 3M vagy a Google, amelyek ismert innovációs kultúrájuk dacára specifikus kereteket adnak az alkalmazottaknak. A 3M híres "15%-os szabálya" – hogy az alkalmazottak munkaidejük 15%-át saját projektekre fordíthatják – nem azt mondja, hogy „csinálj bármit".

Azt mondják: "Van 15% időd. Ez a korlát. Ezen belül légy kreatív, és lehetőleg dobozon belül gondolkodj."

A Google "20%-os ideje" hasonló. És mi született ebből? A Gmail. A Google News. A Google Maps kezdeti fejlesztései.

Mind korlátozott időkeretben, korlátozott erőforrásokkal, de kreatív szabadsággal ezen korlátok között.

A zenei improvizáció paradoxona: Charlie Parker börtöne

Charlie Parker, a jazz-legenda, a bebop egyik megalapítója, talán a legszabadabb, legimprovizatívabb zenét hozta létre a 20. század közepén. Ha van "szabadság" a zenében, az a jazz-improvizáció.

De mi volt Parker titka? Mély, szinte megszállott ismerete a zenei formáknak, skáláknak, akkordoknak. Órákat gyakorolt egyetlen skála, egyetlen akkord-progresszió variációit.

 Nem "kívülről" jött a zsenialitása. Hanem belülről, a zenei forma mély ismeretéből, amit aztán spontán, kreatív módon tudott variálni.

Egy jazz-zenész nem akkor jó, amikor "nem ismeri a szabályokat". Akkor jó, amikor annyira ismeri a szabályokat, hogy spontán, valós időben tud velük játszani, őket torzítani, újra rendezni.

Hasonló ez a kódoláshoz is. A legjobb programozók nem azok, akik "nem ismernek szabályokat", hanem akik annyira ismerik a nyelvet, a mintázatokat, a struktúrákat, hogy kreatívan, elegánsan tudnak bennük gondolkodni és alkotni.

Az ellentmondás feloldása: Inside and outside?

De talán a legnagyobb kérdés, amivel szembe kell néznünk: tényleg fekete-fehér ez a választás?

Mi van, ha az "inside the box" és az "outside the box" nem ellentétei egymásnak, hanem szakaszai egy kreatív folyamatnak?

Talán a legkreatívabb folyamat nem a "vagy-vagy", hanem a "és-és"?

Gondoljunk így rá:

·       Az első fázis – inside the box – mély merülés a problémában, a kontextusban, a meglévő elemekben. Ez a felfedezés, az elmerülés szakasza. Itt nem röpködünk, hanem kotorászunk, kutatunk, megismerjük a terepet, a lehetőségeket ahol érdemes aranyat találni.

·       A második fázis – outside the box – kilépés, perspektíva-váltás. De – és ez a lényeg – csak azután, hogy alaposan megismerted a dobozt. A "kívül" csak akkor értékes, ha előtte "bent" voltál.

·       Majd a harmadik fázis az implementáció, a részletek kidolgozása, a valódi megoldás megépítése, amely elkerülhetetlenül a dobozban, a kontextusban, a valóságban történik.

Ezen a módon Fosbury flop története értelmet nyer: Fosbury bent volt az ollózás formájában (inside), aztán kilépett a kontextus révén – verseny közben, frusztráció alatt, kényszer alatt (outside perspective), majd visszatért a részletekbe, aprókat csiszolva, fokozatosan módosítva (inside again).

Talán a legkreatívabb emberek nem "kívül" vagy "belül" gondolkodnak. Hanem mindkettő között navigálnak.

De – és ez kritikus – az út mindig bent kezdődik, sohasem kint.

A startup paradoxon: Pivot inside, scale outside?

Egy startup-tanácsadó  egyszer így fogalmazott: "A legjobb startupok 'pivot'-olnak, nem 'jump'-olnak."

Mit jelent ez? A sikeres startupok nem dobják el az egészet és kezdenek valami teljesen újat (jump – ugrás kifelé).

Ehelyett a meglévő termékük, tudásuk, ökoszisztémájuk keretein belül változtatnak irányt (pivot – fordulás, de bent maradva).

Instagram: Eredetileg Burbn volt, egy helymeghatározásos check-in alkalmazás. Volt benne egy fotómegosztó funkció. Amikor a Burbn nem működött, a csapat nem dobta el és kezdett egy teljesen új projektet. Ehelyett bent maradt a meglévő app-ban, és azt kérdezte: "Mi működik? Mi a mag?" A fotók. Kivették az összes többi funkciót.  Így született meg az  Instagram.

Twitter: Odeo nevű podcasting platformból indult. Amikor az Apple bejelentette a podcast funkciót az iTunes-ban, az Odeo csapat tudta, hogy bajban vannak. De nem kezdtek autókat árulni. Maradt a kommunikáció, a média-megosztás témakörében. Egy hack-day-en megszületett az SMS-szerű státuszfrissítés ötlete. A Twitter megszületett.

Ez mind "inside the box" gondolkodás. Ami rendelkezésre áll annak a  használata.

 Az, ami már itt van. A meglévő tudás, technológia, csapat. Nem a végtelen horizonton keresgélés.

Egy 2022-es CB Insights elemzés szerint a sikeres startupok 78%-a jelentős pivot-ot hajt végre az első 2 évben. De a pivot 89%-a "szűk pivot" – vagyis ugyanazon az iparági/technológiai területen belül marad, nem ugrik ki egy teljesen új világba.

Az akadémia börtöne: Miért fulladozik a "szabad" kutatás?

Egy érdekes megfigyelés: Az egyetemi kutatások "szabadsága" – ahol elvileg a kutatók "szabadon" választhatnak témát – gyakran paradox módon kevésbé produktív, mint a korlátozott, specifikus kutatási keretek.

Miért? Mert a túlzott szabadság döntési paralízishez vezet. A doktoranduszok, akik "bármit kutathatnak", éveket töltenek azzal, hogy "keresik a témájukat". Míg azok, akik egy specifikus kutatócsoport specifikus projektjéhez csatlakoznak – ahol vannak korlátok, irányok, keretek – gyakran hamarabb publikálnak, és eredményesebben.

Egy 2020-as Nature Human Behaviour tanulmány 2.400 PhD hallgatót vizsgált világszerte. A strukturáltabb, mentorált, "korlátozottabb" környezetben dolgozó PhD hallgatók átlagosan 14%-kal gyorsabban fejezték be a disszertációjukat, és 22%-kal több publikációt produkáltak, mint a "szabadabb" környezetben dolgozó társaik.

A legjobb kutatócsoportok, mint például a Bell Labs a 20. század közepén (ahol a tranzisztort, a lézert, a UNIX-ot és rengeteg más alapvető technológiát fejlesztettek ki), nem azt mondták a kutatóknak, hogy "csináljatok bármit". Hanem azt, hogy "ti kommunikációs technológiával, félvezetőkkel, jelekkel dolgoztok – ezen a területen legyetek szabadok".

A "dobozon túli" ipar: Amikor a bullshit üzlet lesz

Egy kényelmetlen igazság: A "think outside the box", "brainstorming", "blue sky thinking" ipar – és igen, ez egy ipar – milliárdokat keres azzal, hogy nem működő módszereket árul vállalatoknak.

Miért? Mert jól hangzik. Inspiráló. Azt ígéri, hogy "te is lehetsz kreatív!", és eladható egynapos workshopokban.

Ezzel szemben az "inside the box", strukturált, technika-alapú megközelítések... nos, kicsit unalmasabbnak hangzanak, igaz? "Nézzünk befelé. Használjuk, amink van. Építsünk korlátokat." Ez nem túl szexinek hangzik egy PowerPoint előadásban.

De működik.