A
"munka" szavunknak több különböző jelentése létezik.
Az egyik
fáradtságot jelenthet, ami kellemetlen tevékenységgel járhat együtt.
Vagy jelenthet
bármilyen más tevékenységet, amely valami hasznosat ér el, függetlenül attól,
hogy a tevékenység kellemes-e vagy sem.
Mindkét
jelentésre ugyanazt a szót használjuk, mert kulturális szempontból a két
jelentés gyakran átfedi egymást. Jelentős mértékben úgy tekintünk az életre,
mint egy kellemetlen munkára, ami szükséges a kívánatos céljaink elérése
érdekében.
Keményen
dolgozunk az iskolában, hogy oktatást (vagy diplomát) szerezzünk; fáradozunk
egy munkahelyen, hogy pénzt szerezünk, és akár edzőteremben is fáradozhatunk
(edzhet), hogy jobb izomtónust érjünk el.
Néha élvezzük a munkát az iskolában, a
munkahelyünkön vagy az edzőteremben – és szerencsésnek tartjuk magunkat, amikor
ezt tesszük –, de a domináns mentális definíciónk szerint a munka fáradságos,
amit csak azért csinálunk, mert muszáj, vagy mert meghozza a kívánt célt.
A fenti
meghatározás szerint a munka uralja az életünket. A munka világában élünk. Így
élünk túl a mai modern korszakban. A legtöbb napon így töltjük ébren töltött
óráink felét vagy annál többet (nem számítva az ingázást).
A munka állandó
aggodalom forrása. Aggódunk a túl sok munka miatt, vagy néha dicsekedünk a túl
sok munkával, és túl kevés miatt is aggódunk.
A munka az, ahogyan a legtöbben definiáljuk
magunkat.
"Újságíró vagyok... vagy
vízvezeték-szerelő... vagy ügyvéd"
Miért uralja ilyen mértékben a munka
az életünket és határozza meg az identitásunkat?
1930-ban John
Maynard Keynes közgazdász azt jósolta, hogy a 20. század végére az
automatizálás miatt az átlagos munkahét körülbelül 15 óra lesz. Előrejelzése
szerint ez az idő elegendő lesz ahhoz, hogy mindent megtermeljünk, amire
szükségünk van a kényelmes élethez[1].
Bizonyos értelemben igaza volt: az automatizálás nagymértékben csökkentette az
emberi munka mennyiségét, legyen az fizikai vagy mentális, amely szükséges
ahhoz, hogy mindent előállítsunk, amire észszerűen szükségünk van a
megélhetésünkhöz. De tévedett, amikor azt jósolta, hogy kevesebbet fogunk
dolgozni.
Az átlagos
munkahét ma a legtöbb ember számára alig különbözik a száz évvel ezelőttitől,
sőt.
A túl sok munka egészségügyi kockázatai
Hamada Kendzsi 42
éves volt, amikor szívrohamban meghalt egy tokiói irodában. Özvegye elmondta,
hogy Hamada 75 órát dolgozott hetente, és emellett majdnem napi 4 órát töltött azzal, hogy
oda-vissza ingázott a munkahelyére. Halála előtti negyven napot dolgozott
egyhuzamban, megszakítás nélkül. "Annyira stresszes volt, éjjel-nappal
dolgozott" – állította[2].
2016 végén a nagy reklámcég, a Dentsu egy huszonnégy
éves alkalmazottja a halálba ugrott, miután a barátainak mesélt a munkahelyén
ért és folyamatos zaklatásról és a
hosszú munkaidőről. Az alkalmazott szombaton és vasárnap dolgozott, és havonta
több mint 100 óra túlórát teljesített[3].
A japánoknak még egy szavuk is van a túlmunka
miatti halálra: karoshi.
A karoshi első
jelentett esete 1969-ben történt, amikor egy huszonkilenc éves, házas férfi
munkás Japán legnagyobb újságjánál meghalt stroke-ban. Ezt követően a karoshi
sokat vitatott fogalommá vált Japánban, ahol a túlmunka okozta halált már hivatalosan
is elismerte a halál okaként a Munkaügyi Minisztérium Munkavállalói
Kompenzációs Irodája. 2012-ben a japán kormány 812 családot kártalanított, akik
képesek voltak kapcsolatot mutatni a túlmunka, a betegség és a halál között,
beleértve 93 öngyilkosságot is[4].
2015-re a kárigények száma 2 310-re
emelkedett, de a valós szám akár 10.000 is lehet – nagyjából ugyanennyi ember
hal meg évente a közúti balesetben[5].
Nem meglepő,
hogy Kínának is van egy szava a túlmunka miatti halálra: guolaosi.
A túlhajszoltság nyilvánvalóan óriási probléma
Kínában: "Évente körülbelül 600.000 ember hal meg a túl kemény munka
miatt, a China Youth Daily szerint. Az államilag ellenőrzött China Radio
International napi 1,600-ra becsüli ezt az értéket.
A Pekingben
dolgozó kínai alkalmazottak körében végzett felmérés, amelyet a Fővárosi
Közgazdaságtudományi Egyetem Munkagazdasági Iskolájának dékánja végzett, arról
számolt be, hogy a válaszadók 60 százaléka azt mondta, hogy naponta a túlórái
száma meghaladja a 2 órát[6].
A túl sok
munkaidő problémája, és az abból eredő káros egészségügyi hatások bizonyos
mértékig megfigyelhetők a legtöbb, ha nem az összes országban, valamint számos
különböző munkahelyen és iparágban. A hosszú munkaidő általános, és az elmúlt
években számos fejlett országban nőtt[7].
Egy felmérés
szerint a válaszadók 81%-a azt mondta, hogy hétvégén ellenőrzi az e-mailjeit,
55 %-uk azt mondta, hogy este 11 után jelentkezett be, és 59%-uk azt mondta,
hogy nyaralás közben is naponta nézi meg az e-maileket[8].
A hosszú,
túlzott vagy rendszertelen munkaidőnek számos megnyilvánulása lehetséges,
amelyek mindegyike hatással van az egészségre.
Az első és talán
legfontosabb megnyilvánulása a hosszú órákat dolgozna egy nap vagy hét alatt,
ezáltal megfosztja a testét az alvástól, és ezzel gyengítve az immunrendszerét.
Egy több mint hétezer amerikai felnőtt bevonásával készült Gallup-tanulmány
pozitív kapcsolatot talált a több óra alvás, és az önbevalláson alapuló jólét
között, a minta mintegy 40%-a kevesebb, mint 7 órát aludt éjszakánként, ami a
jó egészséghez ajánlott minimális szám[9].
A kanadai Québec
tartományban végzett egyik tanulmány arról számolt be, hogy a rövid alvási idő
nagyobb hatással volt az elhízásra, mint a magas zsírbevitel vagy a testmozgás
hiánya[10].
Egy másik cikk megemlítette az alváshiány
számos metabolikus hatását, beleértve a kortizol stresszhormon emelkedett
szintjét és a csökkent szénhidrát toleranciát, növelve a cukorbetegség
kockázatát[11].
A hosszú
munkaidő ezenkívül összefügg a kábítószerrel való visszaéléssel, különösen a
stimulánsokkal vagy kemény drogokkal, mint például a kokainnal, amelyek
stimulánsként működhetnek[12].
2005 és 2011 között a vényköteles stimulánsok
nem orvosi célú használatával kapcsolatos sürgősségi látogatások száma a 18 és
34 év közötti felnőttek körében megháromszorozódott, míg 2010 és 2012 között
több mint 15%-kal nőtt az előző három évhez képest azok száma, akik úgy
kerültek be a szerrehabilitációs központokba, hogy túl munkájukat jelölték meg
a szerfogyasztásuk elsődleges okaként.
A hosszú
munkaidő stresszes, mivel a túl hosszú munkaidő súlyosbítja a munka és a család
közötti konfliktust.
A hosszú munkaidő miatt az embereknek nincs
idejük pihenni és felfrissülni.
A heti tizenegy
és harminckilenc óra között dolgozó emberekhez képest azok az egyének, akik
heti negyvenegy és ötven óra közötti munkaidőről számoltak be, 18%-kal nagyobb
valószínűséggel számoltak be magas vérnyomásról, és azok, akik heti ötvenegy
óránál többet dolgoztak, 29%-kal nagyobb valószínűséggel emelkedtek a
vérnyomásuk[13].
Az Országos
Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Intézet ötvenkét kutatási jelentésének
áttekintése, amely a hosszú munkaidő és a betegségek, valamint a munkahelyi
teljesítmény közötti összefüggést vizsgálta, arra a következtetésre jutott:
Az általános egészségügyi hatásokkal
foglalkozó 22 tanulmányból 16-ban hozta kapcsolatba a túlórát a rosszabbnak észlelt általános egészségi
állapottal, megnövekedett sérülési rátával, több betegséggel vagy megnövekedett
halálozással hozták összefüggésbe.
A túlórát két
vizsgálatban egészségtelen súlygyarapodással, három vizsgálatból kettőben
megnövekedett alkoholfogyasztással, két vizsgálatból az egyikben fokozott
dohányzással, egy vizsgálatban pedig gyengébb neuropszichológiai
tesztteljesítménnyel hozták összefüggésbe[14].
A hosszú
munkaidő a mentális egészségre is káros hatással van, mivel a hosszú munkaidő
növeli a stresszt és a fáradtságot, és kizárja a regenerálódáshoz szükséges
megfelelő időt. Például egy 473 ápolási otthonban dolgozó ápolói asszisztens
tanulmánya arról számolt be, hogy 400% -kal nőtt a depresszió esélye azoknál,
akik hetente több mint ötven órát, havonta több mint két hétvégét és havonta
több mint két dupla műszakot dolgoztak[15].
A vadászó-gyűjtögető társadalmak életvitele
Szeretnék egy
erősen kontrasztos képet bemutatni arról a világról, ami valószínűleg őseinket
is jellemezte az életmódjukról és a munkához való hozzáállásukról.
Mindenesetre a vadászó-gyűjtögetőknek a fenti
felfogásunk szerinti munka nem munka[16].
Természetesen sok produktív tevékenységet
folytatnak, amelyek szükségesek életük fenntartásához. Vadásznak, gyűjtenek,
építenek és kunyhókat javítanak, szerszámokat készítenek, főznek, információkat
osztanak meg, régiesen mondva pletykálnak, és így tovább. De ezek egyikét sem
tartják terhesnek a dolgok közül.
Azért teszik ezeket a dolgokat, mert ezt akarják.
Hogyan kezelik
ezt?
Mi az, ami a
vadászó-gyűjtögető munkában élvezetessé teszi, nem pedig terhessé teszi? Az
antropológusok leírása alapján azt mondanám, hogy legalább négy tényező járul
hozzá ahhoz, hogy a vadászó-gyűjtögetők játékos hozzáállást tanúsítsanak
még azokkal a tevékenységekkel szemben is, amelyeket a mindennapi túléléshez el
kell végezniük.
A munkaterhelés mérsékelt
A vadászó-gyűjtögető munka játékos minőségéhez
hozzájárul, hogy a munka nem túlzott. Számos kvantitatív tanulmány szerint a
vadászó-gyűjtögetők jellemzően hetente körülbelül 20 órát fordítanak
vadászatra vagy élelemgyűjtésre, és további tíz-húsz órát a táborhelyen
végzett munkákra, például élelmiszer-feldolgozásra és szerszámok készítésére
vagy javítására[17].
Mindent
egybevetve, a kutatások azt sugallják, hogy a vadászó-gyűjtögető felnőttek
átlagosan heti harminc órát töltenek az összes létfenntartással kapcsolatos
tevékenységgel együttvéve, ami
lényegesen kevesebb, mint egy tipikus modern amerikai munkahete, ha az amerikai
negyven vagy több órányi otthonon kívüli munkáját hozzáadjuk a házimunkára
fordított sok órához.
A rövid munkás órák kevésbé tűnnek meglepőnek,
ha arra gondolunk, hogy a vadászó-gyűjtögetők hogyan élnek.
A vadászó-gyűjtögetők természetüknél fogva nem
termesztenek, csak betakarítanak.
Nem ellenőrzik
az élelmiszertermelés mértékét, csak a gyűjtés sebességét, és idejét.
Ezzel az
életmóddal a hosszú munkaidő kontraproduktív lenne. A vadon élő állatok és
növények regenerálódási sebességüknél gyorsabb betakarítása kimerítené a
természet készletét, és tömeges éhezéshez vezetne, vagy egyre messzebbre, új,
ismeretlen, esetleg veszélyes területre kellene folytonosan költözniük. A
helyváltoztatás mindig kockázatokkal jár, nem ezt az utat választják.
Ráadásul az
élelmiszerek hosszú távú tárolására szolgáló eszközök nélkül nincs értéke a
betakarításnak, csak annyi terméknek, mint amennyit a betakarítást követő rövid
időn belül képesek elfogyasztani.
Annak sincs értéke, ha sok időt töltünk anyagi
javak előállításával. Azok a javak, amelyek meghaladják azt, amit az ember
könnyen magával vihet az egyik táborhelyről a másikba vezető hosszú utakon, tehernek
számítanak, nem luxusterméknek. Hogyan oldanád meg, ha ma a nyakadba kellene
venned minden általad összegyűjtött holmit, és több kilométeren keresztül
magaddal cipelni azokat?
Egy antropológus, Marshall Sahlins, híresen úgy
jellemezte a vadászó-gyűjtögető társadalmakat, mint "az eredeti gazdag
társadalmat"[18].
Sahlins meghatározása szerint a jómódú
társadalom olyan, amelyben az emberek anyagi szükségletei könnyen
kielégíthetők.
A vadászó-gyűjtögetők nem azért tehetősek, mert
annyi mindenük van, hanem azért, mert olyan keveset akarnak.
Viszonylag kevés munkával képesek
kielégíteni ezeket a szükségleteket, és ennek eredményeként rengeteg
szabadidejük van, amelyet a Ju/'hoansi egyik megfigyelője szerint olyan
tevékenységekkel töltenek, mint éneklés és dalszerzés, hangszereken való játék,
bonyolult gyöngyminták varrása, történetek mesélése, játék, barátok, ismerősök látogatás,
vagy csak nyugodt fekvés és pihenés[19].
Ezek pontosan
azok a tevékenységek, amelyeket bárhol elvárnánk a boldog, nyugodt emberektől a
nyugati kultúránkban is.
A munka változatos és kihívást jelentő
A játék mentális kihívást és éber, aktív
elmét igényel, olyan elmét amely részt vesz a kihívásnak való
megfelelésben. A legkevésbé játékosszerű munka agyzsibbasztóan ismétlődő és
unalmas.
A
vadászó-gyűjtögető munka szinte mindig kihívást jelent, szinte soha nem
unalmas.
A vadászat,
ahogyan azt a vadászó-gyűjtögetők végzik, intelligenciát, tudást és fizikai
készségeket igényel. Az olyan húsevő állatokkal ellentétben, mint az
oroszlánok, tigrisek és farkasok, az emberek nem tudják elfogni a vadat puszta
sebességgel és erővel, hanem ehelyett eszüket és ügyességüket kell használniuk.
A vadászó-gyűjtögető emberek hatalmas
ismeretekkel rendelkeznek az általuk vadászott két-háromszáz különböző emlős és
madár szokásairól. Minden állatot azonosítani tudnak a hangok és az általuk
hagyott nyomok, valamint a látvány alapján.
Louis Liebenberg azt állítja, hogy a vadászok
által a vadak nyomon követése jelezte a tudományos érvelés eredetét[20].
A vadászok a
homokban, sárban vagy lombban látott jeleket nyomként használják, amelyeket a
múltbeli tapasztalatokból felhalmozott tudásukkal kombinálnak, hogy
hipotéziseket dolgozzanak ki és teszteljenek az általuk követett állat
méretéről, neméről, fizikai állapotáról, mozgási sebességéről és lehetséges helyéről.
A Ju/'hoansi nyomkövető képességeinek
leírásakor Alf Wannenburgh ezt írta: "Mindent észrevesznek, figyelembe
vesznek és megvitatnak. A kitaposott fűszál törése, a húzás iránya, amely
eltört egy gallyat egy bokorról, maguknak a nyomoknak a mélysége, mérete,
alakja és elhelyezkedése mind információkat tárnak fel az állat állapotáról, az
irányról, a haladási sebességéről és arról, hogy milyen jövőbeli mozgásai
várhatók[21].
A vadászat eszközeit – amelyek kultúrától
függően lehetnek íjak és nyilak, fúvókák és mérgezett darts, lándzsák és
lándzsahajítók, csapdák vagy hálók – tökéletesen kell kidolgozni. Nagy
szakértelemre van szükség az eszközök használatában is. Egyetlen antropológus
sem számolt be olyan képességről – ugyanazon eszközök használatával –, amely az
általa tanulmányozott vadászó-gyűjtögetők hatékonyságát megközelítené.
Tökéletes vadászok[22].
A legtöbben,
mármint az antropológusok, áhítattal beszélnek az általuk megfigyelt
képességekről.
A növényi
élelmiszerek gyűjtése, amelyet többnyire nők végeznek, szintén nagyfokú tudást
és készséget igényel. Fajunk nem alkalmazkodott ahhoz, hogy nagy mennyiségű,
könnyen hozzáférhető lombozaton legeljen, mint majomrokonaink, vagy a füves pusztákon
legeljen naphosszat.
Inkább tápanyagban gazdag növényi anyagoktól
függünk, amelyeket meg kell keresni, ki kell vonni és fel kell dolgozni,
mielőtt elfogyasztjuk azokat.
A vadászó-gyűjtögető nőknek tudniuk kell, hogy
a területükön található számtalan gyökér, gumó, dió, mag, gyümölcs és zöldség
közül melyik ehető és tápláló, mikor és hol találja meg őket, hogyan ássa ki
őket (gyökerek és gumók esetében), hogyan lehet hatékonyan kivonni az ehető
részeket (gabonafélék, diófélék és bizonyos növényi rostok esetében), és
bizonyos esetekben hogyan kell feldolgozni őket, hogy ehetőek vagy táplálóbbak
legyenek.
Ezek a képességek magukban foglalják a fizikai
készségeket, amelyeket több éves gyakorlat csiszolt, valamint azt a képességet,
hogy emlékezzenek, használják, kiegészítsék és módosítsák a kulturálisan
megosztott szóbeli tudás hatalmas tárházát[23].
A munka társas tevékenység
A legtöbb munkát
társadalmi környezetben végzik.
Társas lények vagyunk.
Szeretünk együtt
lenni másokkal, különösen azokkal, akiket jól ismerünk, és szeretjük azt
csinálni, amit a barátaink és kollégáink.
Szinte minden
tevékenységük nyilvános. Munkájuk nagy részét kooperatívan végzik, és még
azt is, amit egyénileg végeznek, társadalmi, szociálisan szoros környezetben
végzik, mások közelében.
A férfiak általában csapatmunkával járó módon
vadásznak. A nők általában csoportokban táplálkoznak, csoportosan nevelik
gyermekeiket[24].
A társas
környezet – közös erőfeszítésekkel, kölcsönös bátorítással, viccelődéssel és
nevetéssel – mindig elősegíti a munkához való játékos hozzáállást. Annak
leírásában, hogy a Batek nép tagjai hogyan választják ki a feladatokat és
alakítanak munkacsoportokat minden nap, Endicott azt írta: "Teljesen más
csoportok lehetnek, mint az előző napiak, mert a változatosság mind
munkájukban, mind társaikban fontos[25]."
Mindenki maga dönti el, hogy mikor, hogyan és dolgozik-e.
A játék egyik legfontosabb összetevője a szabad
választás érzése.
A játékosoknak szabadon kell játszaniuk vagy
nem játszaniuk, és ki kell találniuk vagy szabadon el kell fogadniuk a
szabályokat.
Azok a
munkavállalók, akiknek vakon, lépésről lépésre kell követniük a mikromenedzselő
főnök utasításait, a legkevésbé valószínű, hogy munkájukat játékosnak tekintik.
A vadászó-gyűjtögetők kifejlesztették a
személyes autonómia etikáját, amit első, felszínes ránézésre nyugati kultúránk
radikális szélsőségnek tekinthet.
Szándékosan kerülik, hogy megmondják
egymásnak, hogyan viselkedjenek, a munkában éppúgy, mint bármely más
kontextusban.
Mindenki a saját főnöke.
A vadászó-gyűjtögető táborban bármely napon
vadászó és/vagy gyűjtögető társaság alakulhat ki. A csapat csak azokból áll,
akik aznap vadászni vagy gyülekezni akarnak.
A csoport közösen dönti el, hogy merre halad,
és hogyan közelíti meg a feladatot. Bárki, akit a döntések boldogtalanná
tesznek, szabadon alakíthat másik csoportot, vagy vadászhat vagy gyülekezhet
egyedül, vagy egész nap a táborban maradhat, vagy bármit megtehet, ami másokat
nem zavar.
Nincs megtorlás
a kihátrálásért.
Az a személy, aki nem vadászik vagy gyűjtöget,
továbbra is részesül a közös zsákmányból.
Ennek a stratégiának az elfogadásával a
vadászó-gyűjtögetők elkerülik, hogy valaki visszatartsa őket a gyűjtögetésben,
aki csak vonakodva van ott, és rossz hozzáállása van a teendőkhöz. És mivel ezt
a stratégiát alkalmazzák, a törzs minden tagja játékként élheti meg a
vadászatot és a gyűjtögetést.
Végső soron
természetesen a vadászat és a gyűjtögetés elengedhetetlen mindenki túléléséhez,
de egy adott napon, bármely személy számára ezek a tevékenységek opcionálisok.
Egy adott napon
a törzs egy tagja csatlakozhat egy gyűjtögető csoporthoz, meglátogathatja
barátait egy másik táborban, vagy csak maradhat a táborban és pihenhet, attól
függően, hogy mit szeretne csinálni.
Izgalmas
vadászni vagy gyűjtögetni a többiekkel, és unalmas lenne nap mint nap táborban
maradni. Az a tény, hogy egy adott napon a munka opcionális és önirányított, mindenki
tökéletesen megélheti a választás autonómiáját.
Biztos vagyok benne, hogy az élelem
beszerzésének és más alapvető feladatok elvégzésének vélt szükségessége
befolyásolja az emberek döntését arról, hogy mit tegyenek, de a szükségesség
érzése nem dominál a mindennapokban, és ezért nem rombolja le ezt a
játékérzetet.
A vadászó-gyűjtögető társadalom zsenialitása
az én szemszögemből abban rejlik, hogy képes elvégezni azokat a feladatokat,
amelyeket el kell végezni, miközben maximalizálja minden ember szabad
választását.
Mit tegyünk?
Drámaiak az
eltérések aközött, ahogyan a munka az idők során beleszövődött az életünkbe, és
ahogyan ma megközelítjük. Nem volt időnk biológiailag alkalmazkodni a modern
munkakörülményekhez, és közben még mindig futtatjuk a vadászó-gyűjtögető
programozásunkat, így zavarba ejtő, paradox a kapcsolatunk a munkával.
Ezen ősi kapcsolat megszakadása lehet a
túlmunka számos patológiájának oka. Természetesen nem adhatjuk fel hirtelen a
karrierünket, és térhetünk vissza a vadászó-gyűjtögető életmódhoz, hogy jobban
ráhangolódjunk a biológiánkra. A modern világban való túlélésünkhöz fizetésre
van szükség.
Ugyanakkor
tudatában lehetünk annak, hogy a munka és a munkahelyi kultúra negatívan hat
ránk, és alkalmazhatjuk a vadászó-gyűjtögető szemléletének azon részeit és
darabjait, amelyek rezonálnak velünk.
Legalább négy
dolgot tanulhatunk őseinktől:
·
éljünk, éljük be kevesebbel, hogy kevesebbet dolgozhassunk,
·
éljünk a jelenben és legyünk tudatában a
szükségleteinknek,
·
tartsunk szüneteket és tegyük félre a munkát a
szabadidőre és a regenerálódásra,
·
és vigyünk játékos szellemet a munkánkba.
Élj kevesebből.
Dolgozz kevesebbet.
Modern fogyasztási kultúránk felemészthet
minket.
[1]The
Economic Possibilities for Our Grandchildren” published in J. M. Keynes, Essays
in Persuasion (New York: W. W. Norton, 1963), 358–73.
[2] Catherine
Makino, “Death from Overwork Persists Amid Economic Crunch,” Inter Press
Service, October 28, 2009
[3] Jonathan
Soble, “Chief of Dentsu, Japanese Ad Agency, to Resign Over Employee’s
Suicide,” New York Times, December 28, 2016
[4] In
China, Office Work Can Be Deadly,” Bloomberg Businessweek, July 7–13, 2014
[5] Zaria
Gorvett, “Can You Work Yourself to Death?” BBC online, September 13, 2016
[6] In
China, Office Work Can Be Deadly,” Bloomberg Businessweek, July 7–13, 2014.
[7] Mike
Kivimakiet al, “Using Additional Information on Working Hours to Predict
Coronary Heart Disease,” Annals of Internal Medicine, 154 (2011): 457–63
[8] David
Kelleher, “Survey: 81% of U.S. Employees Check Their Work Mail outside Work
Hours,” TechTalk, May 20, 2013
[9] Justin
McCarthy and Alyssa Brown, “Getting More Sleep Linked to Higher Well-Being,”
Gallup, March 2, 2015
[10] J-P.
Chaput, A. M. et al, “Risk Factors for Adult Overweight and Obesity: The
Importance of Looking Beyond the ‘Big Two’,” Obesity Facts, 3 (2010): 320–27
[11] G.
Copinschi, “Metabolic and Endocrine Effects of Sleep Deprivation,” Essential
Pharmacology, 6 (2005): 341–47.
[12] http://www.drugabuse.gov/publications/drugfacts/cocaine
[13]Haiou
Yang, et al, “Work Hours and Self-Reported Hypertension among Working People in
California,” Hypertension, 48 (2006): 744–50
[14] Claire
C. Caruso, et al, National Institute for Occupational Safety and Health,
“Overtime and Extended Work Shifts: Recent Findings on Illnesses, Injuries, and
Health Behaviors, Washington, DC: National Institute for Occupational Safety
and Health, April 2004
[15] Jeanne
Geiger-Brown, et al, “Demanding Work Schedules and Mental Health in Nursing
Assistants Working in Nursing Homes,” Work and Stress, 18 (2004): 292–304
[16] . John
Gowdy, “Hunter-Gatherers and the Mythology of the Market,” in The Cambridge
Encyclopedia of Hunters and Gatherers, ed. Richard B. Lee and Richard H. Daly
(1999), 391–98
[17] Marshall
Sahlins, Stone Age Economics (1972)
[18] Marshall
Sahlins, Stone Age Economics (1972)
[19] .
Marjorie Shostak, Nisa: The Life and Words of a !Kung Woman (1981), 10
[20] Louis Liebenberg,
The Art of Tracking: The Origin of Science (1990).
[21] Alf
Wannenburgh, The Bushmen (1979), 41.
[22] 8.
Hillard Kaplan, et al “A Theory of Human Life History Evolution: Diet,
Intelligence, and Longevity,” Evolutionary Anthropology 9 (2000): 156–85.
[23] John Bock, “What Makes a Competent Adult
Forager?” in Hunter-Gatherer Childhoods: Evolutionary, Developmental, and
Cultural Perspectives, ed. Barry S. Hewlett and Michael E. Lamb (2005), 109–28
[24] Alf
Wannenburgh, The Bushmen (1979), 41.
[25] Kirk
Endicott, Batek Negrito Religion: The World-View and Rituals of a Hunting and
Gathering People of Peninsular Malaysia (1979), 163–64.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése