Business Evolution

Februári körképünk az MI és a mindennapok világába néhány friss magazin értékteremtő cikkein keresztül, ahol az emberiség kollektív tudata éppen valahol a pánik és a röhögőgörcs között ingadozik, miközben megpróbáljuk kitalálni, hogy a mesterséges intelligencia (MI) most éppen megmenteni készül-e minket, vagy csak szimplán átveszi az irányítást a bankszámlánk felett, miközben mi alszunk.  Ha végignézünk a rendelkezésünkre álló szakirodalmon – legyen szó a komoly üzleti elemzésektől a tudományos folyóiratokon –, egyetlen koherens kép rajzolódik ki:  senki sem tudja pontosan, mi történik, de mindenki nagyon határozott véleménnyel van róla. Kezdjük talán a munkahelyekkel, hiszen ez az a terep, ahol a legtöbbünk először találkozik a „jövővel”, általában egy vállalati körlevél formájában, amely bejelenti az „új digitális stratégiát”.  A Harvard Business Review lapjain keresztül bepillantást nyerhetünk abba a tragikomédiába, amely jelenleg a világ irodaházaiban zajlik. A dolgo...

A hidegháború csúcsán, amikor a világ két szélsőséges pólusa, a Szovjetunió és az Egyesült Államok minden fronton – a sakktáblától az űrkutatásig – egymásnak feszült, létezett egy aréna, egy sportág, ahol nem volt kérdéses a dominancia: a jégkorong.  A szovjet válogatott, a „Vörös Hadsereg” nem egyszerűen nyert:. 1960 és 1990 között szinte minden világeseményt uraltak, gyakran megalázó fölénnyel verve a nyugati csapatokat, kétséget sem hagyva ki az úr. De mi volt a titkuk? Nem pusztán az egyéni tehetség, hiszen a kanadai és amerikai játékosok gyakran erősebbek, gyorsabbak voltak, és statisztikailag jobb egyéni teljesítmény mutatókkal rendelkeztek. A titok a „kognitív diverzitás” és a vezetési stílusok különös keverékében rejlett.  Anatolij Taraszov, az egyik edzőjük, sakkozni és táncolni küldte a játékosokat, hogy másképp lássák a pályát. Utódja, Viktor Tyihonov, a katonai fegyelem és a kíméletlen kondicionálás híve volt. Amikor ez a két radikálisan eltérő megközelítés – a műv...