A Történelem Rejtett Függőségei – Ami az Iskolai Könyvekből Kimaradt

 A kémia iránti vonzalmam egyik alapköve a drogokkal és azok az emberre, és egy ideje  már azt is jól tudom, hogy az állatvilágban sem vetik meg azok használatát, ez volt az egyik fő vonzerő számomra, ki mikor miért használta. A művészek, írók életét végig kíséri, és sok könyvtárnyi írott anyag taglalja, hogy milyen módon hatott ez a műveikre, életükre és halálukra. Egyértelmű és szignifikáns kapcsolatokat találtak.

A történelem számomra egy kicsit unalmas területnek tűnik, és ezen írásom sem változtat lényegesen ezen az álláspontomon, de kicsit kimozdít belőle.

 A töprengésem arra irányul most, hogy az irodalom, a képzőművészet szereplőinél elfogadjuk, sőt azt gondoljuk egyenes talán ez a művészetük forrása, mármint a drogok, és azok hatása.

Az élet más területén miért nem ez a hozzáállásunk: a történelem számtalan nagy embere aktív kábítószer fogyasztó lehetett, és a világtörténelemre nagy hatással voltak döntéseikkel, amelyek valószínűleg egy kissé, vagy nagyon is drogos delíriumban történhettek.

Valaha eltöprengtél már azon, hogy mi történt azokkal a történelmi személyiségekkel,  akiknek élete valójában messze nem volt egydimenziós, hanem tele volt bonyolult, gyakran bizarr és – ne szépítsük – drogok által befolyásolt pillanatokkal?

Mert mi van, ha a Nagy Sándor nem csak a hódításaiban volt „nagy”, hanem az ivásban is? Mi van, ha Viktória királynő nem csupán egy szigorú matriárka volt, hanem a történelem egyik legnagyobb drogkereskedője?

 Az igazság az, hogy sok híres történelmi alak, mint George Washington, Sigmund Freud, vagy akár Adolf Hitler is, kábítószer-használó, magyarán drogos volt.

A drogok, alapvetően eszközök: az amfetaminok, opioidok, barbiturátok, sőt még a pszichedelikus szerek is rendelkeznek érvényes gyógyászati felhasználási módokkal, amelyek javíthatják az ember jólétét, ha megfelelő módon és adagolásban, képzett szakember felügyelete mellett alkalmazzák azokat. A probléma akkor kezdődik, ha az emberek nincsenek megfelelően tájékoztatva ezeknek a szereknek az erőteljes hatásairól és következményeiről.

Ha azt akarjuk, hogy az emberek tanuljanak a történelemből, akkor tudniuk kell, mi történt valójában.

I. Az Antik Mámorok Labirintusa: Égi Üzenetek vagy Földi Füstök?

Gyakran gondoljuk, hogy a drogok „modern” jelenségek, a technológiai fejlődés és a dekadens társadalmak termékei. Pedig ha visszatekintünk az ókorba, meglepő módon azt találjuk, hogy a tudatmódosító szerek éppúgy részét képezték az emberi tapasztalatnak, mint ma. Sőt, néha a legszentebb és legtitokzatosabb rítusok középpontjában álltak.

A Delphoi Jósdája: Füstből Főtt Igazságok?

Hallott már Delphoi jósdájáról, ugye? A mindentudó jövendőmondóról, aki az istenek bölcsességét közvetítette, és tanácsot adott a görög királyoknak a legfontosabb döntéseikben? Nos, a jósnő egészen biztosan drogos volt. Amikor az ókori görögök fontos döntések előtt álltak, az istenek tanácsát akarták, ezért elutaztak Delphoiba.

De miért ekkora felhajtás, mikor az ókori görögöknek volt rengeteg „tudományos” módszerük az istenek gondolatainak kiderítésére: sorshúzás, kockadobás, csirkecsontok repedéseinek tanulmányozása, vagy – ez a személyes kedvencem – halott állatokból, különösen a máj belső szerveinek masszírozása.

Mégis a jósdát választották egy egyszerű és meggyőző okból: a jósda soha nem tévedett.

Modern tudományos kutatások, amelyek 1995 és 2000-es évek között Delphi közelében vettek kőzetmintákat, kimutatták, hogy a jósda kamrája egy geológiai törésvonal fölött épült, ami természetes módon etilén gázt bocsátott ki.

 Ez egy édes illatú petrolkémiai gáz, amely eufóriát, megváltozott mentális állapotot és más mámorító hatásokat okoz – vagy ahogy leírták: olyan érzést, mintha ragasztót szipuznánk.

 2014-ben a Johns Hopkins University Press által közzétett cikk szerint a Pythia szándékosan fogyasztott leander mérget is, hogy előidézze azt az isteni „őrületet”, amelyet furcsa jóslatai során mutatott. Két természeti jellegzetesség okozta tehát a jósnő drogfogyasztásra utaló viselkedését: pszichoaktív gőzök, etilén gáz és egy mérgező növény. Remek kezdett.

A Fáraó Gandzsája és a Hatalom Illúziója

Lépjünk egyet az ókori Egyiptomba, Ramesses II, más néven Ramesses a Nagy udvarába. Ő volt az egyik leghíresebb fáraó, több szobrot és emlékművet emelt, és több mint száz gyermeket nemzett.

De a nagy leleplezés több mint száz évvel később, 1985-ben jött, amikor Arlette Leroi-Gourhan francia etnobotanikus tudományos vizsgálatot végzett a múmián. És mit talált? Kannabiszt! Hét szem kannabisz pollen rejtőzött a fáraó hasüregében.

A fáraót istenként tisztelték emberi formában, akinek személyesen kellett vezetnie a seregeket a csatatéren. Ez a szerep persze sérülésekkel járt, és egy „isten-király” nem engedhette meg magának, hogy a népe tudja, megsérült . Egy i.e.1550-ből származó ősi papirusz orvosi tankönyv kendert (azaz kannabiszt) ír elő fájdalom és gyulladás enyhítésére.

 Valóban, a kannabisz a legrégebbi feljegyzett történelem óta elismert orvosi felhasználással rendelkezik, például Kínában az i.e. 2737-es feljegyzések alapján fájdalomcsillapítóként, vagy az ókori Görögországban gyulladáscsökkentőként alkalmazták.

Ez a gyógyír hatékony lehetett, mivel Ramesses 67 évig uralkodott, és legalább 90 évet élt. Tehát nem meglepő az sem ezekután, hogy a halála után magával akarta vinni a legjobb minőségű orvosi marihuánáját.

Marcus Aurelius: A Sztoikus Filozófus Éjszakai Ópiuma

Marcus Aurelius római császár, akit bölcsnek, türelmesnek tartottak, és aki a törvényeket igazságosabbá tette, egy sztoikus filozófus volt, aki mindennap kritikusan megvizsgálta döntéseit, hogy biztosítsa a helyes és igazságos cselekedeteit. A tiszta gondolkodás és a józan megfontolás mintaképe volt. Tényleg?

Marcus Aurelius rendszeresen használt drogokat, éjszaka ópiumot ivott. Történelmi feljegyzések, köztük Galenus, orvosa írásai is, egyértelműen igazolják ópiumfüggőségét. Marcus Aurelius fizikailag gyenge és beteges volt, élete nagy részében, krónikus fájdalmaktól és étvágytalanságtól szenvedett.

A leginkább zavaró betegsége az álmatlanság volt, ami nem testének gyengeségéből, hanem elméjének erejéből fakadt. Agya egyszerűen nem volt hajlandó leállni a munkával. Galenus, az orvos, a "mák tejét" – azaz ópiumot – írta fel neki. Az ópium hatékony fájdalomcsillapító és nyugtató volt, de a függőség kockázata már akkor is ismert volt. Marcus sztoikus értékeire, az önuralomra és a fegyelemre hivatkozva csak mérsékelt adagban, orvosi felügyelet mellett szedte a szert, és ez segített neki elaludni.

De vajon függővé vált? Egy tudós, aki Galenus jegyzeteit tanulmányozta, azt sugallja, hogy a császár képtelensége az alvásra az ópium abbahagyása után elvonási tünet volt.

 Más történészek vitatkoznak ezen, úgy gondolva, hogy az adag túl alacsony volt fizikai függőség kialakulásához. Azonban abban mindenki egyetért, hogy Marcus nem rekreációs céllal szedte az ópiumot, és az nem befolyásolta császári teljesítményét.

Qin Shi Huangdi: Az Halhatatlanság Mérgező Receptje

A „Kína egyesítőjeként” elhíresült Qin Shi Huangdi megszállottja volt az halhatatlanságnak. Mivel már császár volt, nem volt feljebb lépés a szakmájában, hacsak nem fedezte fel az örök élet titkát.

 Tanácsadóit bízta meg az élet elixírjének megtalálásával. A válasz? Folyékony higany!

Az alkimisták meggyőzték a császárt, hogy a higany misztikus tulajdonságai, mint a folyékony, de fémes állapota, bizonyítják varázslatos erejét.

Az elixírhez bort és gyógynövényeket, például ephedra leveleket is adtak, hogy javítsák az ízt és serkentsék a szívritmust, ellensúlyozva a mérgező fémek hatásait. Természetesen, Qin Shi Huangdi higanymérgezésben halt meg. Idióta.

 Eléggé ironikus, hogy egy olyan ember, akit folyamatosan orgyilkosok céloztak meg, végül nem ellenségei ölték meg, hanem azok, akik azt akarták, hogy örökké éljen. A holttestét ráadásul rothadó halakkal takarták le, hogy elfedjék a bomlás szagát.

János Jelenései: Egy Kulináris Félreértés Utóhatásai?

Az ókori rómaiak istenek tucatjait imádták, és a kormány megkövetelte, hogy minden római polgár tisztelje őket. Ez problémát jelentett a monoteista zsidók számára. Az egyik ilyen fogoly egy János nevű férfi volt, akit Domitianus császár száműzött Patmos szigetére i.sz. 95-ben.

 És ott, a „semmi közepén”, János valami hihetetlent tett: megírta a Jelenések könyvét. A könyv egy első személyű apokalipszis-beszámoló, mintha János maga is a pusztulás és káosz közepén állna. De mi motiválta Jánost, hogy erről a témáról írjon?

Egyes történészek szerint,  János egy erős pszichoaktív anyagot fogyasztott el, mielőtt megírta a Biblia ezen részét. Pontosabban, azt mondják, hogy egy rettegett gombát evett, ami pokoli hallucinációkat okoz – más szóval, egy varázsgombát. Patmos szigetén egy erős pszichotrop gomba, az Amanita muscaria (légyölő galóca) nő, jellegzetes piros kalappal és fehér pöttyökkel. Ez a gomba extrém mérgező.

 Érdekes módon ennek a gombának hosszú története van a vallási élmények előidézésében. Ősi szanszkrit szövegek, a Védák, egy szómának nevezett italt írnak le, amely lehetővé tette a halandók számára, hogy közvetlenül kommunikáljanak az istenségekkel, és egyes tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az Amanita muscaria volt a szóma kulcsfontosságú hatóanyaga.

Szibériai törzsek a 18. és 19. században is használták a gombát „emelkedett állapot” elérésére, amelyben sámánjuk közvetlenül beszélhetett az istenekkel – de nem a gombát ették meg, hanem szarvasnak adták, majd a szarvas vizeletét itták meg.

János valószínűleg véletlenül evett a gombából, ezt hiszik, jé itt egy kis kenyér, hopp egy kis gombába haraptam helyette, baj? A gomba nem mondta meg neki, mit írjon, de felerősítette a képzeletét, feltekerve a „tárcsát tizenegyre”, így írás közben rémálomszerű képeket látott, mintha élőben nézné az apokalipszist.

Egyesek szerint János maga is elismeri a Jelenések könyvében, hogy flowban volt, amikor hallotta a hangot, ami írásra késztette, és ezt az „ittasság” kódjának tekintik.

 Rejtett Mélységek és Felszínes Csillogás: Középkor és Viktoriánus Kor

Az ókori kultúrák mélyén gyökerező drogfogyasztás a középkoron és a viktoriánus kor dekadens időszakán átívelve is felfedhető. Ezek a korszakok, bár külsőségeikben eltérőek, közös vonásuk, hogy a tudatmódosító szerek, rejtve vagy nyíltan, kulcsszerepet játszottak a hatalomban, a művészetben és a mindennapi életben.

A Hashashin: A Gyilkos Füvesek Legendája

A 11. század végén egy Hasan-i Sabbah nevű vallásos ember megszervezte a világ első orgyilkos ligáját, a Hashashint. Meggyőzött fiatal férfiakat, hogy életüket a Korán tanulmányozásának, ellenségeik elpusztításának és őrült mennyiségű hasis evésének szenteljék.

 A nevük is a hasisból ered. Hasan-i Sabbah a hegy tetején lévő bevehetetlen kastélyában képezte ki követőit az orgyilkosság sötét művészetére. A legkiemelkedőbb jellemzőjük a vezetőjük iránti fanatikus hűségük volt. Egy alkalommal Hasan megparancsolta egyik emberének, hogy ugorjon le a kastély tetejéről, mire az habozás nélkül megtette, és lezuhant.

Hogyan inspirált ilyen vak hűséget? Drogokkal, nagyon erős drogokkal. A beszámolók szerint Hasan egy olyan főzetet adott nekik, amely ópium, hasis és lizergsav-amid keverékét tartalmazta (ez utóbbi az LSD természetesen előforduló prekurzora).

A férfiak azonnal elaludtak, de amikor felébredtek, egy varázslatos kertben találták magukat, tele pálmafákkal, virágokkal, finom ételekkel és borokkal, valamint szép fiatal lányokkal. Azt hitték, a paradicsomban vannak, és Hasan meggyőzte őket, hogy csak a számára végrehajtott gyilkosságok révén térhetnek vissza oda.

 Marco Polo, a híres 13. századi felfedező és író is hitt ebben, és az ő elbeszélései alapján nevezték el őket „Hashishia”-nak, amelyből később a „Hashashin”, majd az „assassin” (orgyilkos) szó ered. Bár más tudósok vitatkoznak azon, hogy a Hashashin valóban drogok hatása alatt hajtotta-e végre a küldetéseket. A Hashashin uralkodása olyan hírhedt volt, hogy a „gyilkos füvesek” legendája a mai napig él.

Shakespeare, a Stónerező Zseni: Fűtől Ébredő Múzsa?

William Shakespeare, a mai napig a világ egyik legnagyobb írójaként tartják számon. De mi van, ha a „Bárd” a legtermékenyebb időszakában, amikor 37 színdarabot és 154 szonettet írt húszhárom év alatt, nem csupán a múzsára hagyatkozott?

 A források szerint Shakespeare a tudatmódosító szerek, különösen a kannabisz nagy rajongója volt. 2001-ben antropológusok Shakespeare egykori otthonában, Stratford-upon-Avonben ásatások során talált agyagpipa töredékeken kannabisz maradványokat fedeztek fel, amelyek az 1500-as évek végéről, 1600-as évek elejéről származtak.

Professor Francis Thackeray, aki részt vett a forenzikus vizsgálatokban, azt mondja, hogy coca levelek (kokain forrása) és mirisztinsav (szerecsendióból származó hallucinogén drog) nyomait is találták a pipa töredékeken. Bár ez utóbbiakat nem Shakespeare kertjében találták, felveti a lehetőséget, hogy Shakespeare sokféle tudatmódosító szert használt. Amikor a Church of Englandtől engedélyt kértek Shakespeare holttestének exhumálására a vizsgálatok elvégzéséhez, elutasították

Shakespeare azonban ravaszul építette be a drogokra való utalásokat műveibe, anélkül, hogy konkrétan megnevezte volna azokat. Például a „Szentivánéji álomban” a tündérkirály, Oberon, egy varázslatos virág levét használja szerelmi bájitalhoz, ami „nyilvánvalóan ópium”. Az „Othellóban” pedig kifejezetten említi a „mákot” és a „bódító szirupokat”. A 76. szonettjében írja a „nevezetes gazról” (noted weed), ami a kreativitás forrása lehetett. Egyes tudósok úgy vélik, hogy a „shake” (mint Shakespeare nevében) egyben a kannabiszra utaló szleng szó is lehetett.

Washington Elrejtett Fájdalma és az Ópium Kenet

George Washington, az Egyesült Államok első elnöke, a cseresznyefás mítosz és a „fából készült fogak” legendája révén maradt meg a köztudatban. Washington fogai egy Frankenstein-i rémálom voltak. A George Washington Elnöki Könyvtárban látható protézis felső sorában ló- és szamárfogak voltak, míg az alsó sor valódi emberek fogairól származott – részben holttestekről, részben rabszolgáktól. Ez a „szörnyűség” eltorzította az arcát, és nyilvános beszédei során is hordania kellett.

És itt jön a legmeglepőbb fordulat: Washington nagymértékben drogfogyasztó volt, de ezt a tényt az iskolai tankönyvekből „cenzúrázták”.

Orvosai laudanumot írtak fel neki, egy ópium tinktúrát, ez az ópium és alkohol kombinációja „elég nagy ütést” mért. Néhány évtizeddel később a laudanumfüggőség már járvánnyá vált Anglia gazdag és befolyásos emberei körében. Ez a rejtett tény rávilágít arra, hogy a történelem, amit ismerünk, gyakran „fehérre mosott”, és fontos, kényelmetlen igazságok kimaradnak belőle.

Végül de nem….Viktória Királynő: A Történelem Legnagyobb Drogkereskedője?

Ki volt a történelem leghírhedtebb drogkereskedője? Sokan Pablo Escobarra vagy El Chapóra gondolnának, de …

Több mint száz évvel előttük élt egy hihetetlen nő, aki olyan hatalmas és elképzelhetetlenül jövedelmező drogbirodalmat irányított, hogy Escobar és El Chapo is alacsony szintű utcai dealereknek tűnnek mellette.

Ez a nő Viktória királynő volt, és akkoriban Brit Birodalmat irányította.

Bár sokan szigorú, öreg királynőként képzelik el, valójában mindössze 18 évesen került trónra, és rendszeresen fogyasztott különféle gyógyszereket, ahogy abban az időszakban ez megszokott volt. Az ópium az egyik kedvence volt, méghozzá laudanum formájában, amelyet minden reggel nagy adagban ivott meg, le öblítve a reggelijét. Ez a „bódító kettős ütés” a 19. századi Britanniában elterjedt fájdalomcsillapító volt, és még a fogzó kisgyermekeknek is ajánlották.

De nem csak ópiumot használt. Viktória királynő személyes preferenciája a kokainos rágógumi és a kokainos bor (Vin Mariani) volt.

A kokainos rágógumi segített fogfájásra, és ugyanakkor magabiztosságot is adott, nem mintha erre nagy szüksége lett volna a királynőnek. Winston Churchill-lel is osztott meg kokainos rágógumit.

A Vin Mariani, a kokainnal dúsított bor, rendkívül népszerű volt a hírességek és a világ vezetői körében. Viktória annyira szerette, hogy anonim, ötszámos értékelést írt róla a helyi újságnak.

Orvosa utasítására folyékony kannabiszt is kortyolgatott a menstruációs tünetek enyhítésére, és a szülés fájdalmára lelkesen fogadta el a kloroformot, amelyet „rendkívül élvezetesnek” írt le.

Ahogy Tony McMahon történész is összegezte a Smithsonian magazinban:

 „Viktória királynő, azt hiszem, minden szempontból, szerette a drogokat”.

Ez azonban csak azt bizonyítja, hogy drogfogyasztó volt, nem pedig drogkereskedő. Ahol a történetünk megfordul, az amikor igazi hatalmát az ópiumkereskedelemben kamatoztatta.

Nagy-Britannia hatalmas kereskedelmi hiányt halmozott fel Kínával szemben, mert rengeteg kínai teát importált, de Kína cserébe nagyon nem akarta a brit árukat. A megoldás: az ópium. Indiában rengeteg termett belőle, függőséget okozott, és a kínaiak hajlandóak voltak magas árat fizetni érte.

 Viktória trónra lépésével az ópiumszállítás exponenciálisan megnőtt. Ennek köszönhetően a kereskedelmi egyensúly egy éjszaka alatt megfordult, és az ópiumeladások a Brit Birodalom éves bevételének 15-20%-át tették ki.

Kína kétségbeesetten próbálta megállítani az ópiumkereskedelmet. Lin Zexu, Kína főtisztviselője, levelet írt Viktóriának, amelyben rámutatott tettei erkölcstelen voltára.

A királynő nem vette a fáradságot, hogy elolvassa a levelet, lehet hogy nem tudott kínaiul? Lin Zexu erre elkobzott egy hatalmas ópiumszállítmányt, és a Dél-kínai-tengerbe öntette. Viktória, egy 20 éves, elkényeztetett kamasz, háborút üzent Kínának, ez volt az első ópiumháború.

Kína vereséget szenvedett, és ez a „megalázó század” kezdetét jelentette. Kelly így összegzi: „Ez a könyörtelen, szégyentelen önérdek tette őt a történelem legsikeresebb drogkereskedőjévé”.

Ironikus módon, mivel Viktória őszintén hitte, hogy a kokain biztonságos és egészséges serkentő, ezt már nem volt hajlandó eladni a kínaiaknak.

 

Adolf Hitler: A Történelem Legdrogosabb Diktátora?

Feltétlenül meg kell említenünk őt, nem felmentve ezáltal, hanem nyomatékosítva, hogy igenis a tudatmódosító szerek befolyásolják a történelem menetét.

Mindenki tudja, hogy Adolf Hitler a történelem egyik legrosszabb tömeggyilkosa volt, de nem mindenki tudja, milyen szerepet játszottak a drogok népirtó kegyetlenségének és világuralmi éhségének táplálásában. Már azelőtt, hogy „der Führer” lett volna, Hitler alacsony rangú gyalogos volt az első világháborúban, ekkor még nagyon magányos és csendes.

De csata idején átalakult: őrülten buzgó lett, és önként vállalta a legveszélyesebb feladatokat. Norman Ohler történész szerint Hitler félelmetes viselkedésére rendkívül valószínű egy magyarázat: a kokain.

A német hadsereg kokaint osztogatott a katonáknak, mint cukorkát, „nem veszélyesebbnek tartva, mint a dohányt”.

 Serkentő volt a csapatok számára, ébren és éberen tartotta őket, elnyomta a fájdalmat és az éhséget, és legfőképpen, táplálta harci szellemüket.

Hitler imádta, vitálisnak és sérthetetlennek érezte magát tőle.

Húsz évvel később, a második világháború idejére a kokain kegyvesztetté vált. A német hadsereg új kedvenc drogot talált: a kristálymetet (Pervitin).

A nácik erősen  drogellenesek voltak, de kivételt tettek a metamfetaminnal, mivel az illett a saját felsőbbrendűségükről szóló téveszméjükhöz. A katonáik erősebbek, gyorsabbak, hiperéberék lettek, és nem kellett enniük vagy aludniuk – gyakorlatilag szuperhőssé váltak. Napjaink szuperhőseinek is ez adja az energiát?

 A német hadsereg 35 millió Pervitin tablettát osztott szét a francia invázió során, aminek köszönhetően 100 óra alatt több területet foglaltak el, mint az első világháború négy évében.

Összességében 1939 és 1945 között a német katonák több mint 200 millió ilyen „csodatablettát” fogyasztottak.

Ha a kristálymet elég jó volt a csapatoknak, akkor a „drogfüggő Führernek” is elég jó volt. Hitler már 1936-ban is feltűnően „felpörgetett” volt az olimpiai felvételeken.

 Ernst-Günther Schenck, Himmler „táplálkozási tanácsadója”, megerősítette, hogy Hitler nagy rajongója volt a Pervitinnek. De a katonákkal ellentétben Hitler nem elégedett meg a metamfetaminnal, neki több jár.

 Dr. Theodor Morell, a személyi orvosa, 1936-tól kezdve „vitamininjekciókat” adott neki, amelyek valójában szteroidokat, tesztoszteront, állatgyógyászati serkentőket, szexuális hormonokat és bikaheréből, prosztatából és spermatermelő mirigyekből származó anyagokat tartalmaztak. Hitler naponta több injekciót kapott, és minden beszéd előtt egy extra „erőinjekciót” is. Ez magyarázza a videófelvételeken látható kipirult arcát, kiabálását, vad gesztikulációját.

1941-ben opioidokat is a repertoárba iktatott, miután megbetegedett, és Dolantin (opiát) injekciót kapott, ami azonnal felélénkítette. Két évvel később, 1943-ban Dr. Morell erősebb opioidra váltott: az Eukodalra, közismertebb nevén az oxikodonra.

 Hitler hatalmas oxikodon-rajongó lett. Egy évvel később visszatért a kokainhoz is, miért ne. Miután 1944 júliusában egy merényletkísérlet során átszakadtak a dobhártyái, kokainos orrtamponokat kapott, és annyira imádta az érzést, hogy 75 nap alatt 50 kokainos tampont használt el.

Hitler annyira be volt tépve”, hogy nem is tudta, hogy a németek vesztésre állnak a háborúban.

A náci propaganda persze azt próbálta elhitetni a világgal, hogy Hitler absztinens. Ohler szerint „a náci propaganda fontos része volt Hitler testének és a német nép testének összeolvasztása, és annak bemutatása, hogy ez a test egészséges és tiszta”.

Dr. Morell feljegyzései szerint Hitler több mint ezer injekciót kapott a háború utolsó 800 napjában, karjai szó szerint tele voltak injekciónyomokkal.

1944 végén összeomlott minden, amikor a gyógyszergyárakat bombázták. Hitler elvonási tüneteket szenvedett: összefüggéstelenül beszélt, gyakran téveszmés volt, és a teste folyamatosan rázkódott. Elveszítette a valóságérzékét, és a drogok hiányában ráébredt a Harmadik Birodalom bukására. Ekkor adta ki a „Néró rendeletet”, amelyben Németország teljes elpusztítását rendelte el.

Remélem ezzel egy árnyaltabb ugyanakkor tisztább képet is kaphatunk ezekről a nagy emberekről és a nagy tetteikről, és a mögötte meghúzódó okokról.