Rengeteg macskával
éltünk egy háztartásban, de a múltban sohasem gondoltam arra, miközben a
macskámat figyeltem, ahogy dorombolva nyújtózkodik a kanapén: vajon mennyire
vagyok ura a saját gondolataimnak? Mi? ez most hogyan, miért jutott eszembe?
Talán több
közünk van egymáshoz a macskámmal, mint gondolnánk - különösen, ha a egy kis Toxoplasma
gondii nevű parazita is beleszól a kapcsolatunkba.
Ez a parányi
egysejtű, amely macskák bélrendszerében szaporodik, majd más élőlények - köztük
emberek - agyába fészkelve magát, egészen elképesztő módon képes befolyásolni a
viselkedést. Nem gomba, de kiindulási pontként megteszi.
A manipuláció művészei
közöttünk élnek
A történetünk
most egy Allocyclosa bifurca nevű
trópusi pókkal kezdődik, amely normális, szabályos hálószövési szokásait
feladva különös, aszimmetrikus, szinte pszichedelikus mintázatú hálót kezdett
építeni, nem önszántából tette - egy parazita darázs (Polysphincta gutfreundi)
lárvája irányította, amely a pók hasába fúrva magát, olyan vegyületeket
juttatott a szerencsétlen állat szervezetébe, amelyek arra késztették, hogy a
megszokottól teljesen eltérő, megerősített vonalakból álló, viharoknak
ellenálló "bölcsőt" építsen a parazitának.
A pók jutalma
mindezért?
A lárva végül
megöli, kiszívja testnedveit, és a földre ejti kiszáradt tetemét. A természet ezen
különös szokásai időnként túltesznek Attenborough kegytelen természet film
sorozatainak egyes jelenetein.
Ez a történet
nem egyedi eset. A természet tele van hasonló manipulációs trükkökkel. Az
Ampulex compressa, más néven ékszerdarázs például valódi agysebészeti
beavatkozást hajt végre áldozatán, az amerikai csótányon. Először megbénítja,
majd fullánkját pontosan a rovar agyának egy kritikus pontjába szúrja, ahol
olyan méreganyagot fecskendez be, amely gyakorlatilag "zombivá"
változtatja a csótányt. Az áldozat ezután teljesen engedelmes lesz, követi a
darazsat annak fészkébe, ahol a darázs petét rak rá, majd a kikelő lárvája élve
felfalja.
Talán még ennél
is hátborzongatóbb a Sacculina nevű kacslábú rák esete, amely képes átalakítani
egy rák teljes viselkedését és még a nemét is. A parazita behatolva a rák
testébe, gyökérszerű nyúlványokat növeszt, amelyek behálózzák a rák szerveit,
beleértve az idegrendszerét is.
Végül
sterilizálja a rákot, és arra készteti, hogy gondoskodjon a parazita utódairól,
mintha azok a sajátjai lennének. Még a hím rákokat is "nőstényesíti",
szélesebb potrohot és anyai ösztönöket fejlesztve ki bennük.
De vajon mi,
emberek védve vagyunk az ilyen manipulációktól?
Jaroslav Flegr,
a prágai Charles Egyetem evolúcióbiológusa évtizedek óta állítja, hogy a
Toxoplasma gondii parazita, amely az emberi agy sejtjeiben is megtelepedhet,
befolyásolja viselkedésünket és személyiségünket. Flegr saját magán figyelt meg
a különös változásokat: nem reagált megfelelően veszélyes helyzetekben, nem
riadt meg lövöldözés hangjától, és nem védekezett, ha megtámadták.
Amikor kiderült,
hogy fertőzött a T. gondii-vel, kezdett összeállni a kép.
A parazita
életciklusában a macska a végső gazda, ahol szaporodni tud. A macskák
ürülékével kikerülő petékkel fertőződhetnek meg más állatok - köztük rágcsálók
és emberek is.
A parazita
különösen érdekes hatást gyakorol a rágcsálókra: ahelyett, hogy félnének a macskák szagától, egyenesen
vonzódni kezdenek hozzá.
Flegr kutatásai
szerint a fertőzött emberek személyisége is megváltozik, méghozzá némi nemi
különbségekkel:
- A fertőzött férfiak hajlamosabbak szabályokat
megszegni, tartózkodóbbak és gyanakvóbbak
- A fertőzött nők inkább betartják a szabályokat,
melegebbek és nyitottabbak
Ráadásul a
fertőzöttek reakcióideje lassabb, figyelmük hamarabb elkalandozik - ami
magyarázhatja, miért 2,7-szer nagyobb valószínűséggel szenvednek közlekedési
baleseteket.
Az agy kémiai eltérítése
De hogyan képes
egy egysejtű ilyen összetett viselkedésváltozásokat előidézni? A válasz részben
a dopaminban rejlik. Glenn A. McConkey, a Leeds Egyetem parazitológusa
felfedezte, hogy a T. gondii rendelkezik egy olyan génnel, amely a dopamin
termelésében játszik szerepet - ez a neurotranszmitter pedig kulcsfontosságú az
öröm, a félelem és a figyelem szabályozásában.
Robert Sapolsky,
a Stanford Egyetem neurobiológusa és csapata kimutatta, hogy a parazita
"alapvetően lekapcsolja a félelemköröket" a rágcsálók agyában.
Emellett a T. gondii a herékbe is eljut, ahol megnöveli a tesztoszteron
termelését, ami merészebbé, kockázatvállalóbbá teszi a fertőzött hím állatokat.
A nőstényeknél pedig a progeszteron szintjét emeli meg.
Andrew Evans, a
Stanford kutatója szerint a parazita 200-500 cisztát is létrehozhat az agyban,
és mindegyik befolyásolhatja a környező neurotranszmitterek egyensúlyát.
"A parazita kétszáz különböző helyen változtatja meg a dopamin, a GABA, a
glutamát és más kulcsfontosságú neurotranszmitterek működését az agyban, így
nem meglepő, hogy finoman befolyásolja az emberi viselkedést."
A parazita és a psziché:
skizofrénia és öngyilkosság
E. Fuller
Torrey, a Stanley Medical Research Institute kutatója évtizedek óta vizsgálja a
fertőző organizmusok és a mentális betegségek kapcsolatát. Történelmi
feljegyzéseket tanulmányozva érdekes összefüggést talált:
a skizofrénia előfordulása meredeken
emelkedett a 18. század végén - éppen akkor, amikor a macskák háziállatként
tartása elterjedt Európában.
"A
skizofréniában szenvedők 2-3-szor nagyobb valószínűséggel rendelkeznek a
parazita elleni antitestekkel, mint azok, akiknek nincs ilyen betegségük"
- állítja Torrey. Ez 38 magas színvonalú tanulmány áttekintésén alapul.
Teodor
Postolache, a Maryland Egyetem pszichiátere pedig az öngyilkosság és a T.
gondii között talált kapcsolatot. Huszonöt európai országban a nők
öngyilkossági aránya egyenes arányban nőtt a parazita előfordulásával az adott
országban. Egy 45.271 dán nőt vizsgáló tanulmányban azok, akiknek magasabb volt
az antitest-szintjük a parazita ellen, 1,5-szer nagyobb valószínűséggel
kíséreltek meg öngyilkosságot a következő 15 évben. A legmagasabb
antitest-szinttel rendelkezőknél a kockázat megduplázódott.
A viselkedési immunrendszer
rejtélyes működése
Természetesen nem
csak a testünkben élő parazitáknak lehet hatása a viselkedésünkre. Mark
Schaller pszichológus érdekes kísérletet végzett: a résztvevőknek betegségekkel
kapcsolatos képeket mutatott - taknyos orrokat, kanyarós arcokat és egyéb,
undort kiváltó stimulusokat. A kontrollcsoport fertőzéssel nem kapcsolatos
fenyegetéseket ábrázoló képeket látott, például áramütést vagy autóbalesetet.
Az eredmény?
A kórokozó-képeket látott alanyok
jelentősen előítéletesebbé váltak az idegenekkel szemben, és kevésbé voltak
nyitottak az új tapasztalatokra.
Ez az összefüggés meghökkentő, de evolúciós
szempontból tökéletesen érthető. Az emberi történelem során az egzotikus
emberek egzotikus kórokozókat hoztak magukkal, amelyek különösen veszélyesek
lehettek a helyi lakosságra, nem szeretjük az idegeneket, mert halálos
kórokozókkal fertőzhetnek meg minket.
Schaller ezt a
jelenséget "viselkedési
immunrendszernek" nevezte el.
Ez a rendszer
nem a fehérvérsejtekből és antitestekből áll, hanem azokból az ösztönös
viselkedésformákból, amelyek segítenek elkerülni a fertőzéseket. Mint egy
füstjelző, a kórokozó-érzékelő rendszerünk úgy van kialakítva, hogy a veszély
legkisebb jelére is megszólaljon. Egy téves riasztás csak egy elveszett
társadalmi lehetőséget jelenthet, de ha valaki fertőző tüneteket mutat,
amelyeket tévesen ártalmatlannak gondolsz, az az életedbe kerülhet. "Jobb
félni, mint megijedni" - ez tűnik a természet mottójának.
A bélflóra és az agy: alulról
felfelé irányítás
Eddig olyan
parazitákról beszéltünk, amelyek egyértelműen károsak. De mi a helyzet azokkal
a mikroorganizmusokkal, amelyek állandó lakói a testünknek? A legújabb
kutatások szerint a bélflóránk - az a több mint százbillió mikroorganizmus,
amely a bélrendszerünkben él - jelentős hatással van a hangulatunkra, a
viselkedésünkre és még a személyiségünkre is.
Gondoljunk csak
bele: a testünkben élő mikrobák száma tízszerese az emberi sejtjeink számának.
A genetikai anyaguk pedig 150-szer nagyobb, mint a sajátunk. Egyszerűen
fogalmazva: 90%-ban nem is vagyunk "mi".
Ezek a mikrobák
gyakorlatilag minden fontos neurotranszmittert előállítanak, amely az
érzelmeinket szabályozza - például a GABA-t, a dopamint, a szerotonint, az
acetilkolint és a noradrenalint. Befolyásolják, hogy boldogok vagy szomorúak,
szorongók vagy nyugodtak, energikusak vagy letargikusak vagyunk-e, és talán még
azt is, hogy kövérek vagy soványak vagyunk-e.
De talán a
legmegdöbbentőbb kísérlet az volt, amelyben két különböző temperamentumú
egértörzs bélflóráját cserélték ki. Az egyik törzs egereit szokatlanul
nyugodtak voltak és nem szívesen szocializáltak társaikkal. A másik törzs
egereit a spektrum ellentétes végén lévő tulajdonságok jellemezték: idegesebbek,
agresszívebbek és társaságkedvelőbbek voltak.
Az eredmény gyakorlatilag
személyiségcsere volt. A nyugodt egerek izgatottabbá és társaságkedvelőbbé váltak; az
agresszív egerek lecsendesedtek és kevésbé lettek társaságkedvelők. Más szóval,
mindkét csoport olyan személyiséget fejlesztett ki, amely jobban hasonlított
arra a törzsre, amely a mikrobákat adományozta.
A politika és a paraziták meglepő kapcsolata
Ha szkeptikus
vagy azzal kapcsolatban, hogy a parazitáknak bármi közük lenne az elveidhez,
gondolataidhoz, előítéleteidhez, gondold át ezt: értékeink valójában
megváltoznak, amikor fertőző ágensek vannak a közelünkben.
Simone Schnall
brit pszichológus kísérletében a diákokat arra kérték, hogy gondolkodjanak
erkölcsileg megkérdőjelezhető viselkedésekről, például az önéletrajzban való
hazudozásról, egy ellopott pénztárca vissza nem adásáról, vagy ami még
súlyosabb, a kannibalizmusról egy távoli helyen történt
repülőgép-szerencsétlenség túlélése érdekében.
Az ételfoltokkal
és megrágott tollakkal rendelkező asztaloknál ülő alanyok általában
súlyosabbnak ítélték ezeket a kihágásokat, mint a makulátlan asztaloknál ülő
diákok.
Számos más
tanulmány - amelyekben a résztvevők tudta nélkül találékony undort kiváltó
eszközöket használtak, például fingszóró sprayt vagy egy olyan vegyi anyagot,
amely a hányás szagát utánozza - hasonló eredményeket mutatott. A házasság
előtti szex, a megvesztegetés, a pornográfia, az etikátlan újságírás, az
unokatestvérek közötti házasság - mind elítélendőbbé vált, amikor az alanyok
undort éreztek.
Ez a minta arra
késztette David Pizarrót, hogy eltűnődjön, vajon politikai attitűdjeink is
megváltoznak-e, amikor fogékonynak érezzük magunkat a betegségekre. Erik
Helzerrel együttműködve egy ötletes stratégiát dolgozott ki az ötlet
tesztelésére. Az alanyokat egy kézfertőtlenítő állomás mellé vagy olyan helyre
helyezték, ahol nem volt ilyen látható, és megkérdezték véleményüket különböző
erkölcsi, pénzügyi és társadalmi kérdésekről.
A fertőzés veszélyére emlékeztetett személyek konzervatívabb véleményeket
fejeztek ki.
Amikor a tisztaság politikai
kérdéssé válik
A laboratóriumi
eredményeket tükrözve, Pizarro és más csoportok kutatásai azt sugallják, hogy a
könnyen megbotránkoztatható emberek nagyobb valószínűséggel vallanak stabil
politikai nézeteket a konzervatív spektrum végén - és nemcsak a bevándorlással
kapcsolatban.
A könnyen
undorodók általában keményebbek a bűnözéssel szemben; ellenzik az alkalmi
szexet, az abortuszt és a melegek jogait; és tekintélyelvű beállítottságúak.
Például hajlamosabbak úgy gondolni, hogy a gyermekeknek kérdés nélkül
engedelmeskedniük kell az idősebbeknek, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a
társadalmi kohézióra és a konvenciók követésére.
Ezek után,
szükségünk van-e újabb és újabb gombákra, ahhoz, hogy manipuláljanak minket,
nem elég az eddig feltárt néhány mikroba és hatásuk, amely messze túl mutat egy
múló rosszulléten?
Itt vége is lehetne a cikikemnek, de, az évek óta ott motoszkáló kérdésre is részleges választ kaphatunk a fentiek fényében:
Egyesek miért kreatívabbak, egyes nemzetek miért innovatíbbak, mint a többiek?
A „parazita-stressz”
elmélet szerint a fertőző betegségek tartós jelenléte hosszú távon formálja
a társadalmak normáit és viselkedését. Magas kórokozó-terhelésű környezetben a
közösségek óvatosabb, zárkózottabb magatartásformákat fejleszthetnek ki
a fertőzések elkerülése érdekében. Kutatások kimutatták, hogy az egyes
kultúrák individualista vagy kollektivista jellege részben összefügg a
múltbeli járványterheléssel: azokban a régiókban, ahol történelmileg
magasabb volt a kórokozók prevalenciája, erősebb kollektivizmus és konformizmus
alakult ki, míg az alacsonyabb fertőzésveszélyű területeken inkább az
individualizmus értékei. Ennek evolúciós oka, hogy a kollektivizmushoz kapcsolódó
viselkedések – például a konformitás, etnocentrizmus, idegengyűlölet –
csökkenthetik az idegen kórokozók behurcolásának esélyét, így védelmi
funkciót tölthetnek be a közösségben Ezek a kulturális-társadalmi
alkalmazkodások azonban azt is jelenthetik, hogy az új ötletekkel, külső
csoportokkal szembeni nyitottság csökken, ami potenciálisan visszafoghatja a
kreativitást és az innovációs hajlandóságot.
A magas
betegségterhelés gátló hatása az innovációra
Számos
tudományos vizsgálat támasztja alá, hogy a fertőző betegségek
elterjedtsége és a technológiai-tudományos innováció mértéke között negatív
összefüggés áll fenn. Egy keresztkulturális elemzésben öt különböző
innovációs mutatót vizsgálva arra jutottak, hogy a kórokozók magas
prevalenciája szignifikánsan alacsonyabb innovációs teljesítménnyel jár együtt
– és ez az összefüggés megmaradt akkor is, amikor olyan tényezőket vontak
kontroll alá, mint az oktatás színvonala, a jólét vagy a demográfiai szerkezet.
Ugyanez a tanulmány azt is kimutatta, hogy a fertőzésveszély innovációt
visszafogó hatását közvetetten a kulturális értékek változásai magyarázzák:
a magas betegségterhelés növeli a kollektivizmust és a konformizmust,
ezek pedig csökkentik a kreativitást és az újítókészséget. Hasonló
eredményre jutott egy történeti adatokon alapuló kutatás: azokon a
területeken, ahol a múltban gyakoribbak voltak a járványok, a mai napig
alacsonyabb az innováció szintje, részben a tartósan kollektivistább
értékrendszer miatt.
Tehát a neofóbia az új ételektől és a paraziták a környezetünkben, ezek amelyek valakit kreatívvá, valakit pedig kevésbé kreatívvá tesznek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése