Hegymászás, lokális maximumok és az első ötletek nem mindig a legjobbak

 

Mindenhonnan mint egy mantra ez folyik, ha nem innoválsz, akkor a többiek otthagynak, lemaradsz, jelentéktelen leszel, tönkre mész. Életünkre alkalmazva, változz, tanulj új dolgokat, mert lemaradsz. Miről is?

A mostani kérdésem ennek a szinte már törvénynek a körbejárását próbálja meg megvizsgálni. Tegyük fel, hogy igaz a mantránk, azaz innováció egyenlő életben maradás,  miért vannak mégis legújabb telefonok, autók, miért nem értük el a legjobb telefon típust, miért vannak újabb és újabb fejlesztések? Természetesen minden ember más, és jól tudjuk, ami nekem a legjobb, az neked, nálad a minimális mércét sem éri el. Ez lehet az egyik nyomós oka, ez állhat a hátterében a vállalatok folyamatos innovációs, fejlesztési előrefutásának vagy inkább helyben futásának.

Folyamatosan futni, hogy helyben maradjunk.

 Én most egy másik szempontot hozok be a képbe, egy kissé emberibb, az emberi pszichológiával, annak néhány elemével összefüggő jelenséget.

Képzeljük el egy pillanatra azt a sok cégnél mindennapos jelenséget, amit Houston problémának nevezhetünk. Houston baj van felkiáltással, probléma van felkiáltásra összegyűlik a cég színe java, mert az egyik vevő jelezte, hogy nem jó a termékünk színe, hangja vagy éppen az íze. A Brainstorming csapat belecsap a megoldásba, előre hajrá. Repkednek az ötletek, és ott igen Béla megoldása jónak tűnik, igen ez lesz, megvan. Ezzel megyünk tovább, ez a problémát alaposan megoldja, kész,, vége kinyúlt.

Vajon az első, kézzelfogható ötletek a legjobbak?  

Érdemesebb lenne egyébként még egy lépést tenni hátra, és a problémát megvizsgálni, hogy egyáltalán az amit problémának hiszek, és megoldani szeretnék, az  a valódi probléma. De most nem ezzel szeretnék tovább menni, hanem az első megoldásokkal.

A kreativitást felmérő tesztek egyike, az amikor egy hétköznapi tárgyról, mondjuk egy tégláról kell minél több felhasználási javaslatot tenni.

 Mire használhatom  a téglát ?

Lehet kalapács, dísz, vagy éppen súlyzó az edzésemhez. Minél több javaslatot tudsz tenni, annál kreatívabbnak tartanak. De nem csak a mennyiség számít, az okos tudós emberek azt vették észre, hogy a legeredetibb ötletek nem azok, amelyek a legelőször eszedbe jutnak. Később jobbak lehetnek, de azt hisszük, hogy elfáradunk és a későbbi ötletek már nem eléggé újak, kreatívak.

A kreatív szikla illúzió (angolul “creative cliff illusion”) lényege, hogy az emberek tévesen hiszik: az ötletelés kezdeti lendülete után kreativitásuk meredeken zuhanni kezd, pedig valójában a kreatív ötletek minősége gyakran stabil marad vagy akár javul az idő múlásával .

Számos történelmi példa és kutatás alátámasztja ezt a jelenséget:

• Ötletbörze és “sorozathatás”: Kreativitástesztek (pl. alternatív felhasználások tesztje) kimutatták, hogy az első néhány ötlet rendszerint sablonos vagy evidens, míg az idő előrehaladtával egyre eredetibb, szokatlanabb gondolatok születnek . Ezt sorozathatásnak (serial-order effect) is nevezik: minden egyes új ötlet sokszor kreatívabb, mint az azt megelőző .Az emberek mégis hajlamosak az első ötleteknél leragadni, mert úgy érzik, kifogynak az ihletből – holott a legjobb javaslatok gyakran csak később bukkannak fel.
• Történelmi innovációk: Sok nagy találmány és felfedezés is a kitartó ötletgenerálás eredménye. Thomas Edison például híresen kijelentette, hogy a zseni 1% inspiráció és 99% verejték – maga is több száz anyagot kipróbált, míg végül feltalálta az izzólámpát .Edisont gyakran a kreatív géniusz megtestesítőjeként emlegetik, mégis tudatosan több száz sikertelen kísérlet után jutott el az áttöréshez, sosem gondolta, hogy a jó ötletek csak az elején jönnek. Hasonlóan, a WD-40 kenőanyag nevét is onnan kapta, hogy a sikeres formula a 40. próbálkozásra született meg – az első 39 kísérlet kudarcot vallott
• Üzleti és technológiai innovációk: Az üzleti életben is igaz, hogy a legjobb ötletek gyakran nem azonnal, hanem hosszas ötletelés és kísérletezés után jelennek meg. James Dyson mérnök öt év alatt 5127 prototípust készített a ciklonporszívóhoz, mire létrehozta a világ első porzsák nélküli porszívóját .Ha Dyson az első néhány prototípus után feladta volna, nem születik meg a később világsikert arató találmány. Ez rávilágít, hogy a kreatív problémamegoldás során a kezdeti ötletek gyakran tökéletlenek, és a valódi innováció kitartó próbálkozások révén bontakozik ki.
• Művészi alkotófolyamatok: A művészet történetében is számos példa van arra, hogy a kreativitás nem egy hirtelen fellángolás csupán, hanem fokozatos építkezés eredménye. Michelangelo mondta: “Ha tudnák, milyen sok munka van benne, nem hívnák zseninek” – ezzel utalva arra, hogy műveinek látszólagos zsenialitása rengeteg próbálkozás és finomítás gyümölcse.

Ez is összhangban áll a kreatív szikla illúzióval: a nagy művek mögött gyakran ott a kezdeti ötletek túlhaladása, az a pont, amikor a művész úgy érzi, elfogyott az ihlet – mégis tovább dolgozik, és végül megszületik a mestermű. Ludwig van Beethoven például teleírta vázlatfüzeteit zenei ötletekkel, motívumvariációkkal; szimfóniáinak fő témái sem elsőre ugrottak ki készen a fejéből, hanem hosszú kísérletezés során nyerték el végleges formájukat. Ernest Hemingway is azt vallotta, hogy az írás lényege az újraírás: az első verzió sosem tökéletes, de kitartó munkával egyre jobbá tehető.

Összességében tehát a kreatív szikla illúzióra épülő tapasztalat univerzális: legyen szó tudományos kísérletről, üzleti termékfejlesztésről vagy művészi alkotásról, gyakran azt látjuk, hogy a kitartó ötletelés, a kezdeti “kreatív blokk” legyőzése vezet a leginnovatívabb eredményekhez.

További kutatások is születtek, amelyek részben erre az illúzióra épülnek. Pár friss tanulmány például azt vizsgálta, hogyan befolyásolja a kreatív szikla illúzió a csoportos ötletgyűjtést. Az egyéni szintű eredmények után adódott a kérdés:

vajon csoportokban is megfigyelhető ugyanez a téves elképzelés?

 Előzetes eredmények azt sugallják, hogy a csoportok hajlamosak túl hamar lezárni a brainstormingot, gyakran épp akkor, amikor még rengeteg kiaknázatlan kreatív potenciál lenne hátra.

 Itt találtam rá az első nyomra, hogy valójában miért is kell folyamatos innováció című kérdésre választ kapjak.

Az első nyom ezek szerint, az első ötletek nem a legjobbak, mi mégis ezekkel megyünk tovább.

Most ismerkedjünk meg egy másik érdekes fogalommal, ami az evolúciós biológiában, matematikában nagyon hasznos, mostanában már mindenhol hallani róla.

A Local Maximum egy olyan pont egy terepen, ami nem a legmagasabb vagy legjobb, de olyan pont, ahonnan csak lefelé lehet menni.

 Vonzó és megtévesztő, mert természetesen húz magához minket, és keményen dolgozunk, hogy elérjük, de amikor odaérünk, rájövünk, hogy van egy magasabb vagy jobb opció.

Ez a koncepció mindannyiunkat érint életünk legfontosabb aspektusaiban. Egyénekként, menedzserekként vagy vezetőkként napjainkat, készségeinket és erőforrásainkat bizonyos célok elérésére fordítjuk. Mégis gyakran vakok vagyunk arra, hogy van-e jobb, talán sokkal jobb cselekvési irány.

Annyira elfoglaltak vagyunk a mászás sebességének és hatékonyságának javításával, hogy nem ismerjük fel, vajon a megfelelő csúcsot másszuk-e egyáltalán, vagy hogyan korrigáljuk az irányt, amíg még van idő.

A Local Maximum koncepció egyszerű keretet kínál annak megértéséhez, hogy miért stagnálnak egyes vállalkozások, miért ragadnak emberek olyan munkákban, amiket nem tudnak elhagyni, és miért találjuk magunkat olyan helyzetekben, amelyek megakadályozzák, hogy elérjük teljes potenciálunkat az élet számos területén. E koncepció megértése eszközöket ad számunkra, hogy feltegyük a kérdéseket:

• Milyen viselkedések vagy döntések vezetnek egy Local Maximumhoz?
• Mit tehetünk, hogy elkerüljük ezeket a korlátozó Maximumokat, mielőtt odaérnénk?
• És ha már odaértünk, hogyan szabadulhatunk ki?

Ez a koncepció alkalmazható kis hatású döntésekre, mint például milyen fagylaltot válasszunk vagy milyen cipőt vegyünk, és nagy hatású döntésekre is, mint például milyen karriert válasszunk, hogyan segítsünk az embereken kijutni a mélyszegénységből, hogyan építsünk fel egy vállalati üzleti tervet, vagy akár hogyan érjünk el karbonsemlegességet, esetünkben pedig, hogyan oldjunk meg egy problémát, mit fejlesszünk.

A legtöbb esetben az első ötletek közül választunk, ezeket az ötlethegyeket másszuk meg.

A megfelelő hegyet másszuk meg?

Most már az előzőek alapján érezhetjük, hogy nem biztos.  Aggódunk a visszafordulás költségei miatt, az elsüllyedt költségek, az elvesztegetett idő miatt.

A második megállapításunk: lokális maximumokon élünk, mindig van magasabb csúcs, amit a jelenlegi helyzetünkből nehezen érhetünk el.

Összerakva a feltárt jelenségek szépen kapcsolódnak és egy logikus magyarázatot adhatnak rengeteg jelenségre.  Probléma fellépése esetén minden esetben az első legjobbnak tűnő ötletre rávetjük magunkat és nem eresztjük. Ezzel az ötlettel megyünk tovább, ezt dédelgetjük, ezt fejlesztjük akár teljes termékké. Telik múlik az idő és a lokális maximumon éldegélve elégedetten, egyszer csak jön egy fura kis szellőcske és elfújja a felhőket a környékünkről és lám feltárul a környezetünk. Mit láttunk? Sok magasabb hegyet, ahol kis emberkék, cégek baktatnak felfelé, míg mi itt ragadtunk egy alacsonyabb kis hegyen. Utol kellene érni őket, de helikopterünk nincs ezért először lefelé kell mennünk, vissza az alapokhoz és utána ismét felfelé.

Nagyon szépen megtapasztaltam ezt a fel le mászást a szakmai életemben, új anyagok fejlesztése, folyamatok amik tökéletesnek tűntek, most már nem azok, és csak csodálkozom, hogy ez meg az hogy kerülte el a figyelmünket, akkor amikor az első lépéseket tettük meg, most már tudom, hogy rossz irányba.

Talán több időt és energiát kell abba beletenni, hogy merre is induljunk el, mint abba hogy gyorsan felfelé menjünk?

Egy gyors és biztosan hatékony módszert ajánlok a céges brainstormingra:

Tanuld meg késleltetni a döntést! 

 Ne zárd le az ötletelést túl hamar. Kényszerítsd magad (és a csapatodat) arra, hogy kétszer annyi ötletet generáljanak, mint amennyi elsőre kényelmesnek tűnik. 

Használj időzítőt. Egy jó szabály: ha 30 percet szántál ötletelésre, akkor az utolsó 10 percben ne értékeld az ötleteket, csak generálj még többet.

Az Ideális Ötletelési Folyamat

A legjobb eredményeket egy kombinált egyéni és csoportos ötletelési módszerrel lehet elérni.

 Első Fázis: Egyéni Ötletgenerálás (Divergens Gondolkodás)

• Minden résztvevő külön-külön írja le az első ötleteit egy adott problémára.

• A cél nem az ötletek minősége, hanem a mennyiség.

Példa:

Ha az a kérdés, hogy „Hogyan növelhetjük az ügyfél-elégedettséget?”, akkor írj le legalább 20 lehetséges választ – akkor is, ha az első 10 teljesen nyilvánvaló.

 Második Fázis: Csoportos Ötletgyűjtés és „Ötletfúzió”

• Az egyéni ötleteket megosztjuk a csoporttal.

• A csapat minden ötletből újabb ötleteket generál, építve egymás gondolataira.

• Használd a „Mi lenne, ha...?” kérdést az ötletek továbbfejlesztéséhez.

 Harmadik Fázis: Inkubáció és Második Körös Egyéni Ötletelés

• Hagyj időt az ötletek érésére. Egy éjszaka vagy néhány óra elteltével térj vissza

az ötletekre és nézd meg, melyek ragadtak meg.

• Az egyéni visszagondolás után ismét csoportos munkára van szükség, hogy az

új gondolatokat összekapcsoljuk és fejlesszük.