Innováció a gyakorlatban

Miért teszi tönkre a túl jó technológia a sportot — és mit tanít erről a gerely, a teniszütő, a sakkgép és a golf Képzeljünk el egy maratonistát, aki a rajtnál felcsatol egy motoros görkorcsolyát. Sokkal gyorsabban célba érne — a szabályok nem engedik természetesen a használatát. Nem azért, mert a motoros hajtás önmagában erkölcstelen volna, hanem mert a maraton lényege pontosan az, hogy tilos bármiféle motoros segítség.  Ha megengednénk, nem gyorsabb maratont kapnánk, hanem egy másik sportágat. Ebben a képtelenségben rejlik a sport egyik legmélyebb igazsága, amelyet Bernard Suits filozófus fogalmazott meg a legelegánsabban: a sportok és minden játék „olyan célirányos tevékenységek, amelyekben szándékosan a hatékonytalan eszközt választjuk”. Nagyon csúnya szó ez a hatékonytalan, nem igazán hatékony itt és most, de éppen ezért marad. A versenyző nem szabadon dönthet arról, hogyan érjen célba leggyorsabban; a szabály korlátoz, — és épp e korláton belül nyílik meg a végtelen lelemény ...

Képzeljük el, hogy sétálunk egy helyi múzeumba, és megállunk a történelem előtti időket bemutató dioráma előtt. A jelenet ismerős: ágyékkötős ősemberek kőbaltákkal és kőhegyű lándzsákkal vadásznak a mamutokra, míg a nők a barlang előtt tüzet raknak. Generációk óta úgy tanuljuk, hogy az emberiség történetének legfontosabb korai szakasza a "kőkorszak" volt, hiszen a túlélésünket a kövek megmunkálása tette lehetővé. Valójában a kőeszközök csupán a jéghegy csúcsát jelentették, hiszen a szerves anyagok elrohadtak az évezredek során. Ha őseink valódi technológiai és biológiai fejlődését akarjuk megérteni, rá kell jönnünk: Miért ilyen a kezünk és az agyunk? A nyugati kultúrában hajlamosak vagyunk magunkat a természettől és az állatvilágtól elkülönült, felsőbbrendű lényeknek tekinteni. Azonban a testünk minden porcikája elárulja a múltunkat. Vegyük például a kezünket. A fizika törvényei alapján azt gondolnánk, hogy egy sima felületen,például egy faágon, a legjobb tapadást a kemény, é...

Ritka és meglepő történetet olvastam évekkel ezelőtt, akkor amikor már ismertem a művészt és a lemez a kedvenceim között szerepel, a Spotify és a Youtuben is megtalálod. A történet látszólag egyértelmű, egy jazz zongorista és egy fellépés körüli gátló tényezők együttes hatására valami rendkívüli eredmény születik. A sztori mesébe illő is lehetne, de ami lényeges, hogy utólag tényleg egy sikersztori, de a művész interjúi alapján ez egy küzdelem volt számára, amit nem élvezett, sőt a lemezt sem szereti túlzottan.   1975. január 24-én este egy 29 éves amerikai zongorista a Kölni Operaház színfalai mögött ült, és komolyan fontolgatta, hogy hazamegy. Keith Jarrettet napok óta hátfájás gyötörte , alig aludt, és éppen egy több órás, több száz kilométeres autóutat tett meg Zürichből, a vacsorája is elmaradt, mert az étterem végtelenül lassú volt. Kimerült volt, fájt mindene, és ideges, aztán meglátta a zongorát. A hangszer, amit kapott, nem az volt, amit kért. A megrendelt Bösendorfer...

A legtöbb döntésünk nem azért akad el, mert kevés az információ, hanem mert a fejünkben összegabalyodik három dolog:  amit szeretnénk ,  amitől félünk , és  ami a világban ténylegesen történik . Ettől ugyanaz a kérdés, probléma máshogy néz ki egy jó napon és egy fáradt hétfői reggelen. Van egy egyszerű módszer, amit eredetileg cégek használnak stratégiai irány választáshoz, de bármelyik hétköznapi dilemmádra ráhúzható. A neve Lehetőség/Kockázat elemzés.  Mi ez a módszer? A lényege egyetlen mondat: rendezd a döntésre ható külső erőket két oszlopba — lehetőségekre, ahol a környezet teret nyit valami jónak, és kockázatokra, ahol a környezet fenyegeti azt, ami most működik. Nem a belső világodat térképezed fel, nem az érzelmeidet, a hozzáállásodat a dolgokhoz, hanem azt, ami rajtad kívül zajlik. Egyetlen vasszabálya van, és az egész ereje ebből fakad: csak külső, ellenőrizhető tény kerülhet a papírra. Nem „vágyom rá”, nem „félek tőle” — hanem az, ami a piacon, a szabál...