Éveken keresztül faltam azokat a könyveket, amelyek az egyéni gondolkodás, az egyén pszichológiájának megváltoztatásával, annak szerepével foglalkozik. Sokáig hittem, vallottam azt, hogy minden az egyéni döntéseinktől függ, az agyunk állapotától, és nagyon sok egyén közösen dönthet dolgokról. Ezeket azonban nagyon elszigetelten vizsgálja a pszichológia, nem nagyon ad, enged teret más tudományágaknak, más nézőpontoknak. Kedvenceim a mostanában divatos agyi biasok, előítélettek, vagy inkább elfogultságok szerepe az emberek életében. Sajnos ez mint sok más a múltban szűk nézőpontot adott számomra és kizárt egyéb, hasznos megközelítéseket. Ezen, másik oldal erősítésének adok hangot, igenis számít a környezetünk, és talán lényegesebb, mint gondolnánk, hogy milyen kultúrában élünk, éltünk.
Gyakran viccelődünk a németek túlzott rendszeretete vagy a brazilok lazaságán, de ritkán gondolunk bele, miért alakultak ki ezek a megdöbbentő különbségek. Pedig a felszín alatt – legyen szó öltözködésről, pontosságról, politikáról vagy gyereknevelésről – egy mély, egyetemes erő munkálkodik, az hogy az emberi társadalmak közötti legfőbb különbség egyetlen egyszerű, de annál erőteljesebb tengelyen mérhető: a társadalmi normák szigorúságán vagy lazaságán .
A két véglet: szigorú és laza kultúrák a gyakorlatban
Minden kultúrában a társadalmi normák jelentik azt a "ragasztót", amely összetartja a csoportokat. Ez az erő azonban hol megkötöz, hol pedig szinte alig érezhető.
A spektrum egyik végén a szigorú kultúrák állnak, ahol rengeteg erős szabály uralkodik, és a normaszegést keményen büntetik. Ennek modern mintapéldánya a mintegy 5,6 millió lakosú Szingapúr. Az országot gyakran a "bírságok városának" is nevezik, hiszen a legkisebb kihágásokat is kíméletlenül megtorolják: az utcán való köpködésért akár ezer dolláros, a nyilvános vécé leöblítésének elmulasztásáért szintén ezer dolláros bírság járhat.
1992-ben a rágógumi árusítását is betiltották, miután a kiköpködött rágók folyamatosan elakasztották a metróajtók szenzorait és a liftek gombjait. A szingapúri szigor legismertebb esete 1994-ben történt, amikor egy 18 éves amerikai cserediákot, Michael Fay-t letartóztattak autók festékszóróval való megrongálásáért és tojás dobálásért. A büntetése a négy hónap börtön és a pénzbírság mellett hat ütés volt egy bambusznáddal – egy olyan brutális testi fenyítés, amely maradandó fizikai és lelki hegeket hagy. Bár az amerikai média és Bill Clinton elnök is felháborodottan követelte a fiú felmentését, Szingapúr hajthatatlan maradt (bár négy ütésre mérsékelték a büntetést), azzal érvelve, hogy pontosan a szigorú büntetések tartják távol tőlük azt a káoszt és bűnözést, ami a nyugati nagyvárosokat, például New Yorkot sújtja.
A spektrum másik végén a laza kultúrákat találjuk, mint amilyen Új-Zéland és igen mi is ide tartozunk. Ebben a társadalomban rendkívül nagy a megengedés, és a szabályok rugalmasak. Új-Zélandon az emberek gyakran mezítláb sétálnak a bankban vagy az élelmiszerboltban, a prostitúciót már régen dekriminalizálták, a nők pedig itt rendelkeznek a legmagasabb átlagos szexuális partner-számmal a világon.
Ez a felosztás egyáltalán nem új keletű. Ha visszamegyünk az ókori Görögországba, ugyanezt a mintát láthatjuk. Spárta egy ultaszigorú, militarizált társadalom volt, ahol a hétéves fiúkat állami kiképző táborba küldték, és a legkisebb gyávaságért (például a harctéren) is megfosztották őket állampolgárságuktól, vagy arra kényszerítették őket, hogy szégyenszemre csak a szakálluk felét borotválják le. Ezzel szemben a tőle alig 150 mérföldre fekvő Athén egy laza, megengedő kultúra volt. Az athéni agórán művészek, filozófusok (mint a hordóban élő Diogenész, aki nyíltan gúnyt űzött a társadalmi konvenciókból) és a legkülönfélébb gondolkodók vitatkoztak, a nézeteltéréseket és az egyéni önkifejezést pedig ünnepelték.
A rejtett logika: Miért lesz egy kultúra szigorú vagy laza?
Felmerül a kérdés: mi a közös Japánban, Németországban, Pakisztánban és Szingapúrban, hogy mindannyian szigorúak? Földrajzilag távol vannak, más a nyelvük, a vallásuk és a történelmük. A válasz nem a genetikában vagy a véletlenben keresendő, hanem a túlélés objektív kényszerében.
A szabályok és büntetések szigorúságát a történelmi és ökológiai fenyegetettség mértéke határozza meg. Minél több krónikus veszéllyel – háborúkkal, természeti katasztrófákkal, járványokkal vagy éhínséggel – kell szembenéznie egy csoportnak, annál szigorúbb normákra van szüksége a túléléshez. Vegyük példának a népsűrűséget. Szingapúrban egy négyzetmérföldre (kb. 2,5 négyzetkilométer) több mint 20.000 ember jut, de Japán is hihetetlenül sűrűn lakott. Ha az embereket ennyire összezárják, erős szabályok és önkontroll nélkül azonnal kitörne a káosz és a konfliktus. Kína, India és Pakisztán évszázadokon át szenvedett a területi vitáktól és invázióktól; Japánt rendszeresen rázzák meg pusztító földrengések és cunamik, míg a történelem során több mint 150 súlyos éhínség pusztított a szigetországban. Amikor 2011-ben a tóhokui földrengés és cunami lecsapott Japánra, a szigorú normáknak köszönhetően nem tört ki fosztogatás; a lakosság, sőt még a japán maffia (a jakuza) tagjai is elképesztő fegyelmezettséggel és szolidaritással álltak be segíteni az ellátmányok elosztásába.
Azok a kultúrák, amelyek kevésbé vannak kitéve a természet vagy az emberiség haragjának, megengedhetik maguknak a lazaságot. Új-Zéland, Brazília vagy az Egyesült Államok földrajzilag viszonylag elszigeteltek, gazdagok természeti erőforrásokban, és ritkán néztek szembe idegen invázióval a saját területükön. A kanadai Baffin-sziget inuitjai, akik vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, sokkal nagyobb egyéni szabadságot élveztek, mivel a túlélésükhöz nem volt szükség több ezer ember precíz, mezőgazdasági jellegű koordinációjára (szemben például az agrár-függő, ultaszigorú közép-mexikói nahua kultúrával).
A Jin és Jang: A szigorúság és lazaság ára
Egyik kultúratípus sem "jobb" a másiknál; mindkettőnek megvannak a maga zseniális előnyei és sötét árnyoldalai. Ez a szigorú-laza kompromisszum.
A szigorú kultúrák előnye a Rend és a Szinkronitás. Ezekben az országokban a bűnözési ráták drasztikusan alacsonyabbak, az utcák tisztábbak, a rendszerek pedig óramű pontossággal működnek. Amikor a japán Shinkansen éves átlagos késése mindössze 54 másodperc, vagy a svájci vonatok 97%-a hajszálpontos, az a társadalmi normák diadala. Ezzel szemben az Egyesült Államokban az Amtrak vonatok 20-30%-a késik, az utcákat pedig gyakran borítja szemét. A szigorú kultúrákban élők önkontrollja is sokkal erősebb. A társadalmi fegyelem belső fegyelemmé válik. Kutatások bizonyítják, hogy a szigorúbb országokban (mint Szingapúr vagy Japán) alacsonyabb az elhízás aránya, kevesebb az alkoholizmus, az emberek többet takarítanak meg, és kevésbé hajlamosak az eladósodásra, mint a laza társadalmak (például Görögország vagy az USA) lakói.
A laza kultúrák szuperereje azonban a nyitottság és az innováció
A szigorú társadalmak ragaszkodnak a status quóhoz, ami megfojtja a kreativitást. Amikor mindenki egyformán öltözik (Japánban ritka a balkezesek aránya, és az autók színe is sokkal homogénebb), nehéz "a dobozon kívül" gondolkodni. Egy lenyűgöző kísérletben a kutatók bebizonyították a lazaság előnyét: azokat a résztvevőket, akiket egy rendetlen, papírokkal teli, kaotikus szobába ültettek be, sokkal kreatívabb ötletekkel álltak elő egy pingponglabda újszerű felhasználására, mint azokat, akiket egy pedáns, patyolattiszta irodában teszteltek. A laza társadalmak jobban tolerálják a sokszínűséget, befogadóbbak a bevándorlókkal és a kisebbségekkel szemben, és a történelmük során ők voltak a legfőbb motorjai az innovációnak.
A törésvonal a nemzeteken belül: társadalmi osztályok
A társadalmi osztályok rejtett szakadéka: Az egyik legmegdöbbentőbb felismerés, hogy a gazdasági egyenlőtlenségek mögött valójában mély kulturális különbségek húzódnak. A munkásosztály (lower/working class) sokkal szigorúbb kultúrában él, mint a felsőbb osztályok. Egy fizikai munkás vagy egy alacsony bérezésű alkalmazott (például gyári munkás, takarító) élete tele van folyamatos fenyegetéssel: pénzügyi bizonytalansággal, munkanélküliséggel, veszélyes munkakörülményekkel és a bűnözésnek jobban kitett lakókörnyezettel. Számukra a szabályok betartása a túlélés záloga. Ha egy munkásosztálybeli gyerek visszabeszél a tanárnak vagy a rendőrnek, annak végzetes következményei lehetnek. Ezért a munkásosztálybeli szülők sokkal tekintélyelvűbben nevelik a gyerekeiket (gyakoribb a fizikai fegyelmezés), és a szabálykövetést, az engedelmességet díjazzák.
A felső osztálybeli menedzserek vagy értelmiségiek ezzel szemben "biztonsági hálóval" rendelkeznek. Számukra a szabályok áthágása (a "dobozon kívüli" gondolkodás) gyakran nem büntetést, hanem előléptetést, innovációs díjakat és sikert hoz. Amikor egy kísérletben arra kértek embereket, mondjanak minél több kreatív felhasználási módot egy téglára, a felső osztálybeliek sokkal több és egyedibb ötlettel álltak elő. A lazaság azonban a felsőbb osztályoknál nagyobb arányú etikátlan viselkedéssel is párosul. A kutatások kimutatták, hogy a drágább, luxusautókat vezető sofőrök sokkal nagyobb eséllyel vágnak be a gyalogosok elé a zebrán, és a tehetősebb emberek hajlamosabbak csalni a teszteken vagy hazudni a tárgyalások során.
Ez a kulturális szakadék tragikus következményekkel jár az oktatásban. Amikor egy szigorú, szabálykövető közegből érkező diák bekerül egy elit egyetemre, amely a lazaságra, az önállóságra és a tekintélyek megkérdőjelezésére épít, a diák gyakran elszigetelődik és "kulturális sokkot" kap, ami növeli a lemorzsolódást.
Vállalati kultúrák: amikor a rend és a káosz találkozik
Az üzleti világ is tele van szigorú-laza konfliktusokkal. 1998-ban a német Daimler-Benz és az amerikai Chrysler bejelentette a történelem akkori egyik legnagyobb fúzióját. A pénzügyi elemzők ünnepelték a házasságot, de kulturális szempontból ez egy előre borítékolható katasztrófa volt. A Daimler egy tipikus szigorú (német) szervezet volt: a döntéseket vastag dossziék és végtelen, formális prezentációk kísérték, a hierarchia megkérdőjelezhetetlen volt, az öltözködés pedig szigorúan öltöny és nyakkendő. A Chrysler vezetői kultúrája sokkal lazább, szabadabb és egalitáriusabb volt; ők a kreativitásban, a nyitott ingnyakban és a gyors, kötetlen megbeszélésekben hittek. A két kultúra összeegyeztethetetlennek bizonyult. A németek "amerikai cowboyoknak" tartották a Chryslereseiket, az amerikaiak pedig bürokratikus elnyomóknak a németeket. Kilenc év szenvedés és hatalmas pénzügyi veszteségek után a két vállalat elvált. A vezetők dollármilliárdokat veszítettek, mert figyelmen kívül hagyták a szigorú-laza törésvonalat.
Manapság a legsikeresebb modern tech-cégek extrém módon lazák. A Wix nevű, több milliárd dollárt érő izraeli szoftvercég tel-avivi irodájában az alkalmazottak kutyákkal sétálnak, a tetőn napoznak a tengerparti kilátásban, a főnököknek nincs külön irodája, és nincsenek szigorú munkaidők. Ez a "start-up nemzet" mentalitás tökéletes az agyelszívásra és a diszruptív innovációra. Vannak azonban iparágak, ahol a lazaság végzetes lenne. Egy gyártó cégnél (mint a kínai Foxconn) vagy egy építőipari vállalatnál, ahol apró hibák emberéleteket követelhetnek, a szigor (tightness) kötelező. A légitársaságok vagy a katonaság pontosan azért működnek szigorú hierarchiával és merev protokollokkal, hogy katasztrófa esetén is garantálják a biztonságot.
A modern vezetéselmélet felismerte, hogy a legjobb vállalatok az "ambidextriát" (kétkezességet) alkalmazzák, azaz megtalálják a szigor és a lazaság egyensúlyát. A Toyota például alapvetően egy rendkívül szigorú és fegyelmezett vállalat (standardizált gyártási folyamatokkal), de a menedzsment bevezette a "rugalmas szigorúság" (flexible tightness) intézményét, ahol az alkalmazottakat aktívan ösztönzik, hogy ötleteljenek és megkérdőjelezzék a meglévő folyamatokat a fejlődés érdekében.
Az Aranyhaj-elv és a jövőnk megmentése
A pszichológia és az emberi történelem egyik legnagyobb kérdése, hogy a társadalmaknak a maximális szabadságra vagy a maximális rendre kell-e törekedniük. Filozófusok Platón-tól (aki a cenzúrát és a rendet éltette) John Stuart Mill-ig (aki a szabad önkifejezést) vitáztak ezen. A kutatások azonban egyértelműen bizonyítják az "Aranyhaj-elvet" (Goldilocks Principle): az emberi jóléthez az extrém szigor és az extrém lazaság is mérgező; az aranyközéputat kell megtalálni.
A túl szigorú kultúrák (például a diktatúrák) elfojtják az egyént. Durkheim szavaival élve ezek a társadalmak "fatalista öngyilkossághoz" vezetnek. A nagyon szigorú országokban a legmagasabb a depresszió és az öngyilkosság aránya, mivel az állandó megfelelési kényszer és a szabadság hiánya felőrli a lelket.
A túl laza kultúrák azonban a káoszba, az anómiába zuhannak. Szabályok nélkül az emberek elszigetelődnek és elveszítik a tájékozódási pontokat. Az extrém laza (és egyben anarchikus) országokban jelentősen magasabb a stresszel összefüggő szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbetegség miatti halálozás. A túl sok választási lehetőség (legyen az a 30 féle lekvár a szupermarketben vagy a Tinder végtelen felhozatala a párkeresésben) valójában megbénít minket, és boldogtalanságot okoz.
Hogyan alkalmazzuk ezt a tudást a 21. század globális válságaira?
Néha a megoldás a normák tudatos megszigorítása. Jó példa erre Izland. Az 1990-es évek végén az izlandi tinédzserek Európa legdurvább alkoholfogyasztói közé tartoztak, a péntek esti főváros utcái pedig életveszélyesek voltak a részeg fiatalok miatt. Az állam felismerte, hogy a lazaság pusztító, ezért radikálisan szigorított: betiltották a cigaretta- és alkoholreklámokat, szigorú esti kijárási tilalmat vezettek be a 16 éven aluliaknak, a szülők pedig közös járőrözésbe kezdtek az utcákon. Ennek a "megszigorításnak" köszönhetően 2016-ra az izlandi fiatalok alkoholfogyasztása lenyűgöző mértékben, mindössze 5%-ra esett vissza.
Hasonló szigorításra van szükségünk egy teljesen új környezetben: az Interneten. Az online tér – a névtelenség és a fizikai távolság miatt – jelenleg a történelem leglazább, legszabályozatlanabb közege. A normátlanság következménye a kiberterrorizmus, a gátlástalan trollkodás és a "fake news" futótűzként való terjedése, amely algoritmusok révén az evolúciós félelmeinkre építve polarizálja a társadalmat. Csakúgy, ahogy az autóvezetéshez is jogosítvány és közlekedési szabályok kellenek, a tech-cégeknek és a közösségeknek (mint a Reddit moderátorainak) tudatosan szigorúbb etikai normákat és elszámoltathatóságot kell kikényszeríteniük az online térben, mielőtt a káosz tönkreteszi a demokráciát.
Végül, de nem utolsósorban, a klímaváltozás és a túlnépesedés. A Föld lakossága 2050-re eléri a 9,3 milliárd főt. Az olyan országok, mint Izrael, amelyek korábban a holokauszt és a háborúk miatt az intenzív népesedést támogatták, most az ökológiai összeomlás szélén állnak a túlnépesedés miatt. A tengerszint emelkedése, a szélsőséges időjárás és az édesvíz hiánya az egész bolygót "magas fenyegetettségű" (high threat) zónává teszi. Az evolúciós szabály tiszta: a növekvő fenyegetésekre az emberiség mindig a társadalmi normák megszigorításával válaszol. Ha nem kezdjük el proaktívan, nemzetközi szinten szigorítani a környezetvédelmi és fogyasztási normáinkat, akkor az ökológiai katasztrófa egy olyan globális, tekintélyelvű (extrém szigorú) politikai világrendet fog kikényszeríteni, amelyben az alapvető emberi szabadságjogaink fognak elveszni.
Összegzés
A kulturális normák pont olyanok számunkra, mint a víz a halaknak David Foster Wallace híres történetében: láthatatlanul vesznek körül minket, és a legtöbbször észre sem vesszük a létezésüket, pedig mindent meghatároznak.
Legyen szó a saját mindennapi konfliktusainkról, egy rosszul sikerült vállalati fúzióról, a növekvő politikai polarizációról (amelyben a munkásosztály a rendet, a liberális elitek pedig a lazaságot és a globalizációt követelik), vagy a világjárványok és a klímaváltozás kezeléséről, a megoldás az empátiában és a felismerésben rejlik. Ahogy továbblépünk egy egyre sűrűbb és összekapcsoltabb világba, az egyetlen módja a túlélésnek, ha megtanuljuk, mikor kell egy kicsit engednünk a gyeplőn, és mikor jött el az ideje annak, hogy szigorítsunk. Mindig tegyük fel magunknak a kérdést: Szigorú vagy laza?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése