Tükörjáték az Állatkertben: Miért vagyunk inkább farkasok, delfinek és papagájok, mint majmok?

Van, aki a zuhanyzásra esküszik, ott találnak rá a legjobb ötletek, én a sétára, a kora reggeli biciklizésre fogadnék, nekem akkor üt be a Heuréka. Kutyámmal kószálva a hideg reggelen rengeteg felfújt rigóval találkoztunk, gubbasztanak, próbálnak túlélni. A filozófia, bár őszintén bevallhatom nem az akadémikus, hanem a mindennapi, amit leginkább a görögök űztek, nagyon közel esik a szívemhez. A kutyámat és annak kooperatív viselkedését figyelve bekúszott, beszökkent egy rigó és valami kattant. Erről szól a mai kis írásom.

Amikor reggel a tükörbe nézel, mit látsz? Egy kócos csupasz majmot, aki éppen most mászott le a fáról, hogy nyakkendőt kössön, miközben fogat moss?

Ez az a kép, amelyet évtizedek óta sulykol belénk a populáris tudomány és a média, kényelmes és egyszerű, könnyen előhívható, ez az ember egy szőrtelen majom.

A szőrtelen majom azt sugallja, hogy agressziónk, szexualitásunk és társadalmi harcaink mind-mind a csimpánzoktól örökölt, elkerülhetetlen hagyatékok. Csimpánzok vagyunk, akik elvesztették bundájukat, fogaikat és felegyenesedtünk.

Mi van, ha az ez csupán egy mítosz a sok közül, ami körülvesz bennünket és már annyira áthatotta a kultúránkat, hogy nem is érdemes ezt megtámadni, kérdésessé tenni, hiszen ez így van, ez igaz. Könnyű kérdés, könnyű válasz, nem szükséges bekapcsolnunk a komolyabb, több energiát fogyasztó gondolkodó kognitív rendszerünket. Mégis azt mondom, próbáljuk meg ezt a szilárdnak hitt elképzelésünket, majmok vagyunk, megkérdőjelezni és egy kis vuja de látásmóddal másképp látni ugyanazokat a bizonyítékokat.

Mi van, ha a hosszú életünk és a tanulási képességeink nem az emlősökre, hanem a madarakra emlékeztetnek? Talán nem is hasonlítunk annyira a csimpánz unokatestvéreinkre, mint gondoljuk.

A legfrissebb genetikai, idegtudományi és viselkedéskutatási eredmények azt mutatják, hogy bár rendszertanilag főemlősök vagyunk, viselkedésünkben, agyi struktúránkban és evolúciós stratégiánkban sokkal közelebb állunk a farkasokhoz, a delfinekhez és a papagájokhoz.

A Főemlős-Illúzió

Hajlamosak vagyunk a külső fizikai megjelenés alapján ítélni. Mivel kezünk és arcberendezésünk nagyon hasonlít a csimpánzokéra, feltételezzük, hogy belső világunk is, elménk és annak működése is azonos, vagy legalábbis nagyon hasonlóan működhet.

A „főemlős-mítosz” egyik alappillére a genetikai hasonlóság, hiszen minden tudományos cikk ezzel kezdődik, hogy DNS-ünk 98-99%-ban egyezik a csimpánzokéval.

Az újabb kutatások azonban, amelyek figyelembe veszik a genetikai kódban lévő beillesztéseket és törléseket, akkor ezek inkább már azt mutatják, hogy a különbség valójában 13,5%.

Sőt, a legfontosabb különbségek épp a szabályozó génekben és az agyfejlődésben rejlenek. A Zoonomia Project feltárta, hogy egyetlen apró változás a LOXL2 génben – mindössze két bázispár törlése – teszi lehetővé, hogy az emberi agy gyerekkorban és serdülőkorban is tovább növekedjen, míg a csimpánzoké nem.

A genetika csak a jéghegy csúcsa, állítják, de én nem nagyon hiszem ezt. Ha a viselkedést nézzük, a szakadék még mélyebb:

1. 1  a csimpánzok nem osztják meg az ételt önzetlenül,
2. 2.    nem segítenek idegeneknek,
3. 3.    és nem képesek a közös figyelemre (joint attention), úgy, ahogy mi vagy akár a kutyák.

A csimpánzok racionális egoisták, akik soha nem építenének piramisokat, és nem állnának sorban a legújabb iPhonokért.

Ezzel szemben mi, emberek, egy hiper-szociális, kooperatív faj vagyunk, akik viszont sorba állnak az újdonságokért, a hype cuccokért.

De honnan jött ez a szociabilitás, ha nem a majmoktól, a közös őseinktől?

A Konvergens Evolúció Csodája

A biológia egyik legizgalmasabb jelensége a konvergens evolúció: amikor egymástól távoli fajok hasonló megoldásokat fejlesztenek ki hasonló problémákra.

A madarak és az emberek evolúciója 300 millió éve vált el egymástól, mégis, ha a tükörbe nézünk, sok szempontból egy tollatlan,kócos papagáj néz vissza ránk.

A hosszú élet titka

A legtöbb emlős élettartama szorosan összefügg a fizikai méretével: egy egér pár évig él, egy elefánt évtizedekig élhet. Mi, emberek azonban radikálisan megszegjük ezt a szabályosságot, méretünkhöz képest nevetségesen sokáig élünk. Ugyanez igaz a madarakra is. Egy tenyérnyi apró papagáj 60-80 évig is elélhet, miközben egy hasonló méretű rágcsáló csak 2-3 évig húzza.

Miért? A válasz talán a biztonságban rejlik. A madaraknál a repülés biztosította azt az evolúciós előnyt, hogy el tudtak menekülni a ragadozók elől.

Ha nem esznek meg fiatalon, van értelme beruházni egy hosszú életű testbe és egy nagy, tanulékony agyba (K-szelekció). Mi, emberek ugyan nem tudunk repülni, de kifejlesztettük a saját „szárnyunkat”: az intelligenciánkat és elegendőnek bizonyult, hogy ezt fegyverként használtuk a lehetséges ragadozóink ellen.

Ez tette lehetővé, hogy a tápláléklánc csúcsára kerüljünk, és a madarakhoz hasonlóan extrém hosszú életet éljünk.

A monogámia kényszere

A főemlősök többsége (beleértve a csimpánzokat és bonobókat) promiszkuitív; a hímek nem vesznek részt az utódgondozásban. Ezzel szemben a madarak 90%-a szociálisan monogám, és mindkét szülő gondoskodik a fiókákról.

Egy újabb nagy Miért? Mert a fiókák (és az emberi csecsemők) tehetetlenül születnek, és felnevelésük akkora energiabefektetést igényel, amit egyetlen szülő sem tudna biztosítani.

Az emberi csecsemő valójában koraszülöttként jön a világra a hatalmas agya miatt.

Ez a biológiai kényszer terelt minket a madarakhoz hasonló párkapcsolati modell felé: a monogámia és a közös gyermeknevelés felé, amely éles ellentétben áll a csimpánzok nem törődöm életmódjával.

A Farkas a Bőrünk Alatt – A vadászat és a kooperáció

Ha nem vagyunk majmok, és a madarakhoz az életmódunk lényeges elemei hasonlítnak, akkor kik, mik is vagyunk valójában? Biológiailag leginkább a kooperatív ragadozókhoz, a farkasokhoz és a kutyákhoz hasonlítunk.

Nézz egy ember szemébe, majd egy kutyáéba, végül egy csimpánzéba. Az embereknek és a kutyáknak (valamint a farkasoknak) látható a szemfehérjéje. A csimpánzoknál ez sötét, rejtett.

Miért? Mert a vadászat során a farkasoknak és az embereknek szükségük volt arra, hogy tekintetükkel kommunikáljanak, hogy némán jelezzék társaiknak: „ott a préda”, „kerülj jobbról”.

A kooperációhoz átláthatóság kell. A csimpánzoknál, akik egymással is versengenek, a tekintet iránya titok, amit jobb elrejteni.

A hús paradoxona

Az emberi evolúció egyik legnagyobb fordulópontja a húsfogyasztásra való áttérés volt, és a főzés. Bár a primatológusok gyakran hangsúlyozzák a csimpánzok vadászatát, a valóságban étrendjüknek csak elenyésző részét (1-3%) teszi ki a hús. Mi azonban meso-karnivorok lettünk, étrendünk jelentős része (vadászó-gyűjtögető őseinknél akár 60-80%) állati eredetű volt.

De hogyan vadásztunk karmok, agyarak és gyorsaság nélkül? Úgy, mint a farkasok: csapatban, összedolgozva egy közös célért

A mamutok elejtése nem az egyéni erőről, hanem a fegyelmezett együttműködésről szólt, és ez a kényszer formálta át az agyunkat. A sikeres vadászathoz nem agresszióra, hanem önuralomra, csendre és a társak jelzéseinek pontos olvasására volt szükség.

Talán ezért vagyunk képesek a kutyákkal olyan mély kapcsolatot kialakítani: ők is, mi is ugyanazt a nyelvet beszéljük, a kooperatív vadászok nyelvét.

A Delfin az Agyunkban – Értelem és Érzelem

Ha a kooperatív viselkedésünk a farkasokéra emlékeztet, az agyunk szerkezete és érzelmi világa a tengeri emlősökére, a cetfélékére (bálnák, delfinek) és az elefántokéra hajaz.

A modern idegtudomány (fMRI, MRI) feltárta, hogy az emberi agyban található speciális sejtek és struktúrák meglepő hasonlóságot mutatnak a cetfélékével, ezek hiányoznak vagy fejletlenek a főemlősöknél.

1.    Von Economo neuronok (VEN): Ezek a gyors információtovábbításért és a társas intuícióért felelős sejtek nagy számban vannak jelen az emberekben, bálnákban és elefántokban, de alig találhatók meg a csimpánzokban. Ez a biológiai alapja annak, hogy képesek vagyunk azonnal „érezni” egy szociális helyzetet.

2.    Az elülső cinguláris kéreg (Anterior Cingulate Gyrus): Ez a terület felelős az empátiáért. Embereknél és patkányoknál (!) ez a terület aktiválódik, ha más szenvedését látjuk. Csimpánzoknál ennek a területnek a működése épp a közönyt szolgálja.

3.    Tükörneuronok: Ezek teszik lehetővé az empátiát és a tanulást utánzás révén. A bálnáknál és az énekesmadaraknál is megtalálhatók (hiszen az ének kommunikáció), de a csimpánzoknál kevésbé fejlettek.

A Szociális Háló Csapdája

A farkas-szerű kooperáció, a madár-szerű intelligencia és a delfin-szerű érzelmek kombinációja bennünk nyilvánul meg, konvergens hajtóerők mozaikja vagyunk. De ennek az evolúciós koktélnak ára van,

a túlélésünk a csoporttól függ (mint a farkasoknál), és identitásunkat a nyelv és a nevek határozzák meg (mint a delfineknél), rendkívül sérülékenyek vagyunk a társadalmi nyomással szemben.