Ugrás a fő tartalomra

Az iparágközi innováció a gyakorlatban

 

Az egyik legnehezebben kiviteleztethető és a legtöbb gondolkodást, odafigyelést igénylő módszert mutatom be, ami azt mondanám mégis megéri a fáradtságot. Sok olyan probléma adódik az életben, aminek a megoldása már rengeteg időt és energiát emészt fel, és nem jutunk egyről a kettőre, mindig ugyanazokat a köröket járjuk be, azonos lehetőségekre bukkanva.

Ismerős lehet az a pillanat, amikor egy probléma előtt ülsz, és a saját iparágad összes bevált trükkjét már elhasználtad — mégis marad a probléma, makacsul, mint a foltos zokni, ami minden mosásból visszatér, zárójelben csak és páratlan is az a zokni. 

Ilyenkor a szoba előbb-utóbb kimondja a nagy tanácsot: „legyünk innovatívabbak!” Ami körülbelül annyira segít, mint amikor a fogorvos azt mondja, „lazíts”. Kösz, tényleg, pont erre volt szükségem, erre még nem gondoltam ezelőtt.


A baj ugyanis nem az, hogy nincs benned elég ötlet. A baj, hogy a saját szakmád minden ötlete ugyanazon a néhány kitaposott ösvényen jár. Egy pék pékként gondolkodik, egy könyvelő könyvelőként, és egy  fáradt szülő fáradt szülőként — és mindegyik pontosan azt a három megoldást találja ki, amit a versenytársa is. Ez nem meglepő, ez a fókusz. Éppen most azonban ez a fókusz az, ami vakká tesz arra, hogy a problémádat valaki, valahol, egy teljesen más szakmában már megoldotta — csak épp más néven, más környezetben, és fogalma sincs róla, hogy létezel.


Itt jön képbe az iparágközi innováció. A „nem itt találták ki” az a reflex, amikor kidobjuk a kívülről jött ötleteket, mielőtt megnéznénk. A módszer pont ezt fordítja meg: a „nem itt találták ki” legyen inkább „máshol viszont már feltalálták”.


A z innovációs módszer három egyszerűnek tűnő lépésből áll, mindegyikhez egy kérdés tartozik:


  • Concept — absztraháld a problémát, amíg le nem esik róla a saját szakmád zsargonja. Miért? Mi a valódi cél? Amíg egy problémát csak te értesz a saját szavaiddal, addig egyedül is vagy vele.

  • Combine — keress egy iparágat, ami ugyanezt az absztrakt gondot már megrágta és kiköpte. Ki oldotta ezt már meg — repülőtér, kórház, konyha, hadsereg, vidámpark? Minél furcsább a forrás, annál nagyobb az áttörés esélye. 

  • Create — szedd ki a mögöttes elvet, és alakítsd magadra. Hogyan illesztem? Itt a jelmondat: ne másolj-beillessz, hanem másolj, alakíts, illessz. Aki csak beilleszti, az olyan, mint aki a Forma-1 pilótájától a bukósisakot vette át, a boxutcát meg nem.



Ahogy a jó ötletelő módszerek általában: az iparágközi innováció nem dönti el helyetted, melyik a jó ötlet. Analógiákat gyárt, a válogatás továbbra is a te felelősséged marad. Na, nézzük élesben — előbb három hétköznapi kínszenvedésen, aztán három KKV-fejtörőn keresztül, ahogy már megszoktuk.


A reggel, ami mindig csúszással indul

Gábor minden reggel úgy hagyta el a lakást, mint akit ágyúból lőttek ki: félig fésülten, fél vagy felemás cipőben, a másik felét a lépcsőházban keresve. Négyen laknak, egy fürdőszoba, és reggel 7:10-kor mindenki ugyanabban a négy négyzetméterben akar létezni, lélegezni. A szokásos ötletei évek óta ugyanazok: „kelj korábban”, „feküdj le hamarabb”. Nagyjából annyi eredménnyel, mint amikor az ember hétfőtől új életet kezd.


Egy este leült, és feltette a Concept-kérdést: mi is ez valójában? Nem az, hogy „lusták vagyunk reggel”. Hanem: hogyan koordinálunk egy gyors, nagy tétű, több szereplős indulást hibamentesen? Ahogy ezt kimondta, a probléma hirtelen ismerősen csengett — csak nem a saját életéből.


Combine: ki csinál ilyet mesteri szinten? A Forma-1-es boxutca. Ott 4-5 ember cserél négy kereket két másodperc alatt, egyetlen kiabálás nélkül. Nem attól gyorsak, hogy jó fejek. Attól, hogy mindenkinek csak egy dolga van, mindenki tudja a sajátját, és minden szerszám ott van, ahol lennie kell — nem a szerelő keresi a szerszámot, a szerszám várja a szerelőt.


Create — és itt jött a lényeg, mert Gábor nem a bukósisakot szerette volna átvenni a versenyből. Az előszobába bekerült négy címkézett kosár, este bepakolva. A gyerekek szerepet kaptak, nem utasítást: az egyik a Tankoló (reggeli), a másik a Dokumentációs Felelős (aláírt papírok, tornazsák). A szülők nem futkostak, hanem az állomáson álltak, vártak. A fürdőszoba időrendet kapott, mint a boxutca.



Az indulás huszonkét percről kilencre esett, a kiabálás nullára. 


Az örök keresés: hol a kulcs, a szemüveg, a józan eszem


Réka átlagosan napi hét kötőjel huszonöt percet töltött azzal, hogy a saját lakásában olyan tárgyakat keressen, amiket ő maga tett le öt perccel korábban. Kulcs, szemüveg, telefon, a cetli, amire felírta, hova tette a kulcsot. Az első ötlete a klasszikus volt: „figyeljek jobban”, „legyek rendezettebb ember”. Erre a mondatra körülbelül harmincöt éve készült, és eddig nem vezetett túl nagy áttöréshez.


Concept: a probléma nem az, hogy „szétszórt vagyok”. Hanem: hogyan garantálom, hogy egy gyakran mozgatott tárgy mindig visszakerüljön egy ismert helyre, és a hiánya azonnal látszódjon?


Combine: ki oldotta ezt már meg? A raktárlogisztika. Egy jól működő raktárban vagy műhelyben nincs „nagyjából ott van” — mindennek fix, kijelölt helye van, sőt a szerszámfalon gyakran ki van rajzolva a tárgy körvonala. Ha valami hiányzik, az üres folt ordít.


Create: Réka nem épített raktárt a nappaliba, vett egy kis tálcát az ajtó mellé — egyetlen kijelölt hely a kulcsnak, telefonnak, szemüvegnek —, a lényeg a raktári elv volt: ami elhagyja a tálcát, annak vissza kell kerülnie, nem valahova, hanem oda. Az árnyéktábla-ötletet is ellopta light változatban: a tálcára ragasztott egy pici képet arról, mi hiányzik, ha üres. A napi hét perc keresés néhány másodpercre esett.


Az esti fogmosás harmincéves háborúja

A Tóth családban az esti fogmosás nem higiéniai kérdés volt, hanem területi konfliktus. A hatéves úgy védekezett a fogkefe ellen, mintha az adóhatóság lenne. A szülők eddigi stratégiája: erélyesebb hangnem, majd még erélyesebb hangnem. Az eredmény: zéró fogmosás, maximum decibel.


Concept: a probléma nem az, hogy „a gyerek makacs”, persze az. Hanem: hogyan tesszük vonzóvá és önjáróvá egy unalmas, ismétlődő cselekvést, amiből hiányzik az azonnali jutalom?


Combine: ki a világbajnok abban, hogy unalmas ismétlődést szórakozássá tegyen? A törzsutas-programok és a nyelvtanuló appok. A repülőtársaság nem attól tart meg, hogy a repülés élvezetesebb lett — hanem hogy pontot gyűjtesz, sorozatod van, és fáj megszakítani. A Duolingo egész birodalmat épített arra, hogy ne akard elveszíteni a lángocskádat.


Create: a Tóth család csinált egy pecsétgyűjtő kártyát a fürdőszoba tükrére. Minden esti fogmosás egy pecsét, hét pecsét egy apró jutalom (nem cukorka — az kicsit öngól lett volna egy fogmosásnál). A lényeg az elv volt: a sorozat, a látható haladás, a „ne szakítsd meg”. A fogmosás nem attól lett béke, hogy a szülők keményebbek lettek, hanem hogy elkérték a logikát egy iparágtól, amelynek egyetlen dolga a napi szokás fenntartása.



Egyik megoldás sem egy hősies „szedd össze magad” fogadalomból jött, hanem onnan, hogy a család átfogalmazta a problémát, aztán kölcsönvette a kész megoldást egy olyan szakmától, aminek amúgy semmi köze a reggelhez, a kulcshoz vagy a fogmosáshoz. Az iparágközi innováció megmutatja, hogy valaki más a te nyomorúságodból építette a szakmáját.


Három KKV, három fejtörő

A hétköznapi helyzetekben a tét a kényelem, legrosszabb esetben egy elmaradt fogmosás. Egy KKV-nál viszont a tét pénz, az ügyfél, néha a cég túlélése — de a mechanizmus ugyanaz: amikor a termeben az emberek  harmadszor mondják ki egyre lelkesebben ugyanazt a két nyilvánvaló ötletet, ideje kinézni az ablakon egy másik iparágra.

A panzió, ahol a reggeli büfé háború és pazarlás

A Hegyalja Panzió egy 9 fős, családi vállalkozás. A reggeli büféjük két problémától szenvedett egyszerre: reggel nyolckor tumultus volt a felvágottas tálnál, fél tízkor pedig a maradék háromnegyedét kidobták, mert „hátha jön még valaki”. A tulaj, Bordás Anna először a nyilvánvalót próbálta: „tegyünk ki több kaját” (több pazarlás), majd „tegyünk ki kevesebbet” (éhes, morgó vendégek). A büfé úgy ingadozott a két véglet közt, mint egy rossz termosztát.


Concept: a probléma nem az, hogy „rossz a büfé”. Hanem: hogyan szolgálunk ki egy hullámzó, kiszámíthatatlan keresletet minimális pazarlással és torlódás nélkül?


Combine: ki csinál ilyet a lehetetlen körülmények között is? A fedélzeti repülős catering, ahol grammra tervezik az adagokat, és semmi nem mehet a levegőbe feleslegesen — plusz az IKEA önkiszolgáló logikája, ahol a vendég maga rakja össze a saját tányérját előkészített állomásokról.


Create: a panzió nem szerelt be repülőgép-konyhát, természetesen. Átvette az elveket: a nagy közös tálak helyett kisebb, gyakran utántöltött adagok, és állomásokra bontott büfé, hogy ne egy ponton torlódjon mindenki. A tojást és a frissen készülő dolgokat pedig „rendelésre” hozták ki, mint a fedélzeten — így pontosan annyi készült, amennyi elfogyott.



Amikor a csapat végigment ezen, annyi ötlet gyűlt a falra, hogy Anna behívott egy MI-asszisztenst a rendrakáshoz — nem az ötletelés helyett, hanem mert huszonhárom post-itet kézzel csoportosítani nagyjából annyira élvezetes, mint leltározni Szilveszterkor. Beírta: „Rendezd az alábbi ötleteket 4-5 téma köré, és jelöld, melyik valósítható meg egy hét alatt, meglévő eszközből.” 

Az MI témákba rakta, megjelölte a gyors győzelmeket — de a döntést a csapat hozta: a kisebb adagokkal kezdtek, mert az nulla beruházást igényelt, csak kisebb tálakat, amik amúgy is ott voltak a polcon. A pazarlás egy hónap alatt érezhetően visszaesett, a nyolcórai tumultus elsimult.

A virágbolt, ahol csütörtökre lekonyul a készlet

A Rozmaring Virág egy 5 fős kis bolt. A klasszikus romlandó-készlet drámát élték: hétfőn friss a szállítmány, csütörtökre a fele lekonyul, és vagy elviszik olcsón, vagy a kukába megy — miközben pénteken és szombaton hiány van a legnépszerűbb csokrokból. A tulaj első ötlete: „rendeljünk kevesebbet”, majd „rendeljünk többet” (több hulladék). Megint a rossz termosztát.


Concept: hogyan adunk el egy készletet, amelynek az értéke egy adott időpont után nullára esik, anélkül hogy leszoktatnánk az embereket a teljes áron való vásárlásról?


Combine: kik a mesterei ennek? A légitársaságok és a színházak. Egy üres repülőülés a felszállás után értéktelen, ezért kitalálták a last-minute csatornát — de úgy, hogy a teljes árat fizető közönséget ne tegyék tönkre. A trükk: az akció nem az áruhoz tapad, hanem egy szűk időablakhoz és egy külön csatornához.


Create: a Rozmaring nem lett légitársaság, érthetően. Bevezetett egy „csütörtök esti csokor” akciót — fix idősávban, egy külön Instagram-történetben meghirdetve —, ahol a lekonyulóban lévő, de még gyönyörű virágokból kötöttek meglepetés csokrot, olcsóbban. Aki teljes áron, hétköznap jött, az továbbra sem látott semmilyen akciót. A romlandó készlet nagy része elment, a hétvégi teljes árú forgalom nem esett vissza — mert az akció egy zugba volt bezárva, nem a kirakatba kiírva.

A nyomda, ahol az ügyfél az utolsó pillanatban módosít

A Gyors Nyomda Kft. egy 8 fős csapat. A minőségük kifogástalan, a határidejük mégis folyton csúszott — mert az ügyfelek a nyomtatás előtti utolsó másodpercben még „csak egy aprót” módosítottak a logón, a színen, a szövegen. A tulaj eddigi stratégiája: „legyünk rugalmasabbak” — ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a káosz kapott egy kedves nevet: rugalmasság.


Concept: a probléma nem az, hogy „az ügyfelek nyűgösek”. Hanem: hogyan zárunk le egyértelműen egy közös munkafolyamatot úgy, hogy egy adott pont után a változtatás ne legyen ingyenes és láthatatlan?


Combine: ki tud keményen, mégis elegánsan lezárni egy ablakot? Az étterem az utolsó rendeléssel („last order”), és a repülőjárat a beszállókapu zárásával. Ott senki nem sértődik meg, mert a szabály előre ismert, világos, és mindenki elfogadja, hogy egy ponton a vonat elmegy.


Create: a nyomda bevezetett egy „jóváhagyott nyomdakész terv” pillanatot — egy digitális aláírást, ami után a gép elindul, és a módosítás már egy új, árazott kör. Nem lettek merevek: a határidőt kommunikálták, mint a beszállókapu zárását — „eddig bármit módosíthatsz, utána a következő járatra kerülsz”. A csúszások nagy része eltűnt, mert a felelősség átkerült oda, ahol keletkezett, és az ügyfél is nyugodtabb lett: pontosan tudta, meddig játszhat.

Mikor húzd elő — és mire figyelj

A hat eset ugyanazt tanítja: az iparágközi innováció akkor a legerősebb, amikor

 egy makacs problémára a saját szakmád összes bevált válasza elfogyott,

 vagy már ötödször köröz ugyanott, egyre hangosabban. Nem a nulláról talál fel — egy máshol már bevált megoldást emel át, ezért gyorsabb és kevésbé kockázatos, mint mindent magadtól kitalálni.


A leggyakoribb hiba a felszín másolása. Ha a Forma-1-ből a stopperórát veszed át, nem a szerepeket; ha a légitársaságból a beszállókártyát, nem a várólistát — akkor jelmezt csináltál, nem innovációt. 

Mindig a mögöttes elvet keresd, ne a konkrét megvalósítást.

Egy jó teszt: ha a megoldásod leírásában márkanév szerepel, valószínűleg még nem tartasz ott.


A másik buktató a homályos kiindulópont. Ha a problémát nem emeled fel a Concept-lépésben addig, amíg le nem esik róla a szakmád zsargonja, akkor nem fogsz más iparágat találni, mert senki más nem beszéli a nyelvedet. A jó absztrakció olyan, hogy egy repülőtér, egy kórház és egy óvoda is bólint rá.


A harmadik: a túl távoli analógia. Van egy optimális távolság. A szomszéd konkurencia túl közeli — ugyanazt látja, mint te. De egy annyira idegen terület, amit sehogy sem tudsz átültetni, ugyanolyan haszontalan. A méhkas és a hangyaboly inspiráló, de nem minden problémát old meg egy metafora.


Ahol az MI segít — mint a panziónál a post-it-hegy rendezésében —, ott gyorsít és rendszerez: pillanatok alatt felsorol tucatnyi iparágat, amely a te absztrakt gondodat már megoldotta. De a súlypont a te ítéleteden marad. Az MI javasol, te döntesz, te illeszted, és te vagy az, aki utána vállalja is a döntését.



A módszer maga papíron, egy kávé mellett is teljes — nem kell hozzá szoftver, csak annyi bátorság, hogy a saját problémádra egy pék, egy pilóta vagy egy raktáros szemével nézz rá. Mert ha legközelebb egy fejtörő előtt ülsz, és ugyanaz a két fáradt ötlet forog a fejedben, ne kérj magadtól „még egy ötletet”. Kérdezd inkább: ezt a problémát ki oldotta már meg egy másik szakmában?


Nagy eséllyel a válasz nem az lesz, ami elsőre eszedbe jutott — hanem az, amit egy olyan iparágtól loptál, amelyik azt sem tudja, hogy létezel.


Nem itt találták ki. Máshol viszont már feltalálták.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi segít valójában a falon? A mászásban használt táplálék kiegészítők valós hatása

Egy mászó áll a projektje alatt, és mielőtt valami nagyon ősi dologba kezdene, előtte valami nagyon modernet csinál. Megigazítja a tape-et az ujjain, lekeféli az első fogást, fejben végigfuttatja a mozgás szekvenciát, iszik egy kortyot a shakerből, jobb esetben a vízből, ritkábban lenyel egy kapszulát, gyakrabban megissza a kávéját, aztán fellép a falra.  Ma ez már teljesen ismerős jelenet sokak számára. Kívülről a mászás még mindig a szikáról, a bőrünkről, a gravitációról, a félelemről és az emberi test elképesztő finom mozgásáról szól.  De erre a régi drámára ráépült egy újabb, pici réteg: porok, kivonatok, aminosavak, stimulánsok, regenerációs formulák, és egy egész iparág, amely ugyanazt az ígéretet ismétli, mint több más sportnágnál már sikeresen megtette: egy kicsivel erősebb, állóképesebb, fókuszáltabb, kevésbé fáradó mászóvá válhatsz, ha….  Az első probléma az, hogy a mászás nem különösebben engedelmes sportág, amikor ezt az ígéretet tudományosan komolyan próbálju...

Hogyan rak össze ma egy mászó saját edzéstervet AI-jal, YouTube-bal és józan kritikával?

A saját edzésterv ma már nem úgy születik, hogy az ember leül egy papírral, elővesz két régi magazin cikket, és ösztönből, memóriából leírja: „hétfőn ujjerő, szerdán állóképesség”. Legalábbis nem feltétlenül így kellene.  A mai világban egy edzésterv inkább hasonlít egy kis kutatási projektre, ami forráskutatásból, célokból, elemzésekből és kísérletekből áll. Főleg akkor, ha az ember nem általánosságban akar „jobban edzeni”, hanem pontos, konkrét célja van ezzel: például 50 évesen, 30 év mászó múlttal, sziklamászáshoz fejleszteni az ujjerőt . Én is így indultam el, nem azzal kezdtem, hogy kerestem egy látványos YouTube-videót, amely megígéri, hogy „30 nap alatt brutális ujjerőd lesz”. Nincs is ilyen. Először a célt tisztáztam, nem általános kondíciót akartam növelni, nem több húzódzkodást, nem testépítő alkarokat.  A kérdés az volt: milyen ujj- és fogáserő-fejlesztésnek van értelme sziklamászásban, az én életkoromban, az én edzés múltammal, az én sérülés kockázatommal? Ez már ...

A modern munka, túlmunka világa és út egy ősi, élhetőbb világ felé

  A "munka" szavunknak több különböző jelentése létezik. Az egyik fáradtságot jelenthet, ami kellemetlen tevékenységgel járhat együtt.   Vagy jelenthet bármilyen más tevékenységet, amely valami hasznosat ér el, függetlenül attól, hogy a tevékenység kellemes-e vagy sem. Mindkét jelentésre ugyanazt a szót használjuk, mert kulturális szempontból a két jelentés gyakran átfedi egymást. Jelentős mértékben úgy tekintünk az életre, mint egy kellemetlen munkára, ami szükséges a kívánatos céljaink elérése érdekében. Keményen dolgozunk az iskolában, hogy oktatást (vagy diplomát) szerezzünk; fáradozunk egy munkahelyen, hogy pénzt szerezünk, és akár edzőteremben is fáradozhatunk (edzhet), hogy jobb izomtónust érjünk el.   Néha élvezzük a munkát az iskolában, a munkahelyünkön vagy az edzőteremben – és szerencsésnek tartjuk magunkat, amikor ezt tesszük –, de a domináns mentális definíciónk szerint a munka fáradságos , amit csak azért csinálunk, mert muszáj, vagy mert meghozz...