A legtöbb vállalkozó ma Magyarországon nem úgy indít céget, hogy közben a cég halálára gondol. Az első hónapokban és években egészen más kérdések uralják a figyelmét.
Lesz-e elég ügyfél?
Mekkora árbevétel várható?
Ki fog fizetni időben, ki kockázatos?
Mikor lehet felvenni az első alkalmazottat?
Hogyan lehet átvészelni az első gyengébb hónapokat?
Egy vállalkozás indulásakor a túlélés még nagyon közeli, kézzel fogható feladat, nem kérdés.
Aztán ha a cég elindul, ha megjelennek az első visszatérő ügyfelek, nő az árbevétel, kialakul valamiféle működési rutin, ilyenkor könnyű azt hinni, hogy a legveszélyesebb szakaszon már túl vagyunk. A vállalkozó ekkor sem a megszűnésre gondol, hanem a növekedésre. Több ügyfélre, nagyobb kapacitásra, jobb gépekre, új munkatársakra, esetleg egy saját telephelyre, exportlehetőségre, márkára, még stabilabb működésre.
A vállalati demográfia azonban egészen más képet mutat: egy cég fennmaradása egyáltalán nem magától értetődő. Nemcsak a kezdő vállalkozások sérülékenyek, hanem a nagy, sikeres, befutott vállalatok sincsenek biztonságban. A cégek nem örök életű gépek, inkább olyanok, mint az élőlények egy gyorsan változó ökoszisztémában: megszületnek, egymással versenyeznek, néha alkalmazkodnak, specializálódnak,vagy nagyra nőnek, látszólag uralják a környezetüket, majd eltűnnek, ha a világ gyorsabban változik, mint ők.
A vállalatokról többnyire gépies nyelven beszélünk: folyamatok, KPI-ok, hatékonyság, cash flow, termelékenység, skálázás, kapacitás. Ha az élettartamukat nézzük, sokkal inkább az élővilágból kölcsönzött nyelv, fogalmak segíthetnének. A vállalatok populációkban élnek, születési és halálozási rátáik vannak, léteznek rövid életű, gyorsan próbálkozó formák, és emellett lassan növő, hosszú életű szervezetek. Léteznek köztük specialisták, amelyek egyetlen környezetben kiválóan működnek, de könnyen sérülnek, ha az a környezet megváltozik. És ott vannak a generalisták, amelyek többféle helyzethez tudnak alkalmazkodni, és túlélni.
A vállalati idő felgyorsult
A 20. század elején egy piacvezető nagyvállalat még gyakran hatvan évnél hosszabb várható élettartammal számolhatott. Az 1950-es évek végén az S&P 500 vállalatainak átlagos élettartamát 61 év körülire becsülték. 1990-re ez 33 évre csökkent. Napjainkban sok elemzés már csak 18–20 éves időszakot említ.
Nem egyszerűen arról van szó, hogy a vállalatok rosszabbak lettek valamilyen szempontból, inkább talán arról, hogy a környezet lett gyorsabb, változékonyabb. A technológiai változás, a digitalizáció, a globális verseny, a tőke gyorsabb mozgása, az iparágak közötti határok elmosódása és a vevői szokások gyors átalakulása együtt olyan nyomást hoz létre, amelyben a korábbi üzleti modellek egyre rövidebb ideig maradnak biztonságban.
Az evolúcióból ismert Vörös Királynő-hatás pontosan ezt írja le. Lewis Carroll történetében a Vörös Királynő világában futni kell folyamatosan ahhoz, hogy az ember ugyanott maradjon. A ragadozó gyorsabb lesz, ezért a zsákmánynak is gyorsabbá kell válnia. A parazita új támadási módot talál, ezért a gazdaszervezetnek új védekezést kell fejlesztenie.
A modern vállalatok is ebben a Vörös Királynő-világban élnek. Sokszor már nem azért kell fejleszteniük, hogy látványosan előrébb jussanak, hanem azért, hogy ne csússzanak hátra.
Egy banknak nemcsak más bankokkal kell versenyeznie, hanem fintech cégekkel, digitális fizetési megoldásokkal és platformokkal. Egy kiskereskedőnek nemcsak a szomszéd bolttal, hanem globális piacterekkel kell megmérkőznie. Egy gyártónak nemcsak a hazai versenytárssal, hanem automatizált, adatvezérelt, nemzetközi szereplőkkel.
A vállalati idő tehát felgyorsult, ami korábban egy emberöltő alatt változott meg, az ma néha néhány év alatt megtörténhet. Ezért a vállalati élettartamról nem érdemes pusztán statisztikai érdekességként gondolkodni.
Egy cég nem attól biztonságos, hogy ma működik. Hanem attól, hogy képes-e érzékelni,hogy folyamatosan változik körülötte az élőhely, és ehhez, hogy itt maradj futni kell, futni állandóan.
A siker néha altatóként működik
A vállalati élet egyik legveszélyesebb állapota nem feltétlenül a válság időszaka, szerintem inkább a túl kényelmes siker.
Amikor egy vállalkozás számai javulnak, amikor nő az árbevétel, amikor a tulajdonos azt látja, hogy „végre működik”, akkor a szervezet hajlamos megnyugodni. A vezetők büszkék. Az ügyfelek tolonganak. A kollégák túlterheltek, de ezt sokszor a siker jelének tekintik.
Csakhogy a jó számok néha eltakarják a gyengülés első jeleit. Lehet, hogy az árbevétel nő, de a fedezet romlik. Lehet, hogy több a munka, de kevesebb marad a végén, vagy hogy a piac még elfogadja a régi ajánlatot, de az új ügyfélszokások már máshol formálódnak.
A siker ilyenkor olyan, mint egy altató: nem hirtelen bénítja meg a szervezetet, hanem fokozatosan tompítja az éberséget. A vezetők azt mondják: „Most nincs időnk ezzel foglalkozni.” „Majd ha lesz kapacitás.” „Most a megrendeléseket kell teljesíteni.” „A piac még mindig minket igazol.” Ez rövid távon érthető. Hosszú távon veszélyes.
Az állatvilágban erre jó példa a túlzott specializáció. A koala tökéletesen alkalmazkodott az eukaliptusz levelek világához. Az emésztése, életmódja, mozgása és energiaháztartása ehhez a szűk táplálékforráshoz igazodik. Amíg az eukaliptusz erdő stabil, ez kiváló stratégia. De ha az élőhely sérül, a korábbi tökéletes alkalmazkodás csapdává válhat.
Sok vállalat is koalaként viselkedik. Tökéletesen alkalmazkodik egy adott piachoz, ügyféltípushoz, termékhez, értékesítési csatornához vagy technológiához. Amíg ez a világ stabil, a cég hatékony és sikeres. De ha az eukaliptusz erdő megváltozik — vagyis ha új technológia, új szabályozás, új versenytárs—, akkor a korábbi siker forrása hirtelen sérülékenységgé válik.
Sok indulóból kevés stabil cég lesz
A vállalkozások túlélését érdemes egy tölcsérként elképzelni. Felül sok új cég indul. Az első év után már kevesebb marad. A harmadik év környékén kiderül, ki talált valódi piacot. Az ötödik év az egyik legfontosabb vízválasztó. A tizedik évre pedig már csak azok a cégek maradnak, amelyek nemcsak elindultak, hanem valamilyen tartósabb működési rendszert is felépítettek.
Ez a tölcsér az üzleti világ természetes szelekciója. Száz új vállalkozásból sok még ötletként, mellékállásként, kényszermegoldásként vagy alultőkésített próbálkozásként indul. Néhány gyorsan kiesik, mások megérik az első éveket, de nem nőnek. Megint mások túlélnek, de nem válnak igazán erős vállalattá. Csak kevesen jutnak el oda, hogy stabil ügyfélszerzéssel, pénzügyi kontrollal, vezetői rendszerrel, ismételhető működéssel és alkalmazkodási képességgel rendelkezzenek.
Az evolúcióban vannak gyors életstratégiák és lassú életstratégiák. A muslica gyorsan él, gyorsan szaporodik ésvégül gyorsan eltűnik. A teknős lassabban érik, de hosszabb életű. A vállalkozások között is van muslica- és teknős logika.
Sok mikrovállalkozás gyorsan indul, kis tőkével, gyors reakcióval, magas személyes energiával. Ez hasznos, mert sok próbálkozást enged. De kevés cég jut el oda, hogy teknősszerűen hosszú távú szerkezetet építsen: tartalékokat, vezetési rendszert, márkát, menedzsmentet, utódlást, exportképességet, technológiai alkalmazkodást.
A nemzetközi adatok szerint az új cégek korai lemorzsolódása minden fejlett gazdaságban jelentős. Az OECD összehasonlító vizsgálatai alapján a belépő vállalatok 20–40%-a már az első két évben kiesik, és csak 40–50% éli túl a hetedik évet. Ez önmagában is kijózanító: a vállalkozásalapítás sokkal gyakoribb, mint a tartós vállalatépítés.
Az európai adatok hasonló képet mutatnak. Az EU-ban a 2013-ban alapított vállalkozások átlagos ötéves túlélési rátája 45% volt 2018-ban. Vagyis száz új európai vállalkozásból átlagosan kevesebb mint ötven működött még öt évvel később. A különbségek országonként nagyok: Svédországban 60,8%, Hollandiában 57,7%, Belgiumban 57,5% volt az ötéves túlélési arány, míg Portugáliában 34%, Litvániában pedig 26%.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése