Ugrás a fő tartalomra

A gépben lakó ember


A technológia történetében időről időre felbukkan egy különös felismerés: az embereket sokkal jobban érdekli egy gondolkodó gép, mint egy gondolkodó ember.

1770-ben egy Kempelen Farkas nevű magyar feltaláló bemutatott a bécsi udvarnak egy csodát: egy gépet, amely sakkozott.

A szerkezet egy turbános, bajuszos, életnagyságú fabábu volt, amely egy szekrény mögött ült, sakktáblával az asztalán. Aki kihívta, azzal a bábu leült játszani — és nyert. Megfontoltan emelte a bábfigurákat, lecsapott az ellenfél tisztjeire, még csalásokat is észrevett. A szekrény ajtaját játék előtt kinyitották: fogaskerekek, tengelyek, óraműves belső. Nem volt benne semmi, a közönség elképedt. 

Egy gép, amely úgy gondolkodik, mint egy ember.

Csakhogy egy óramű nem tud sakkozni. A „Török", ahogy elnevezték, átverés volt, a szekrény talapzatában, ügyesen elrendezett tolóajtók és egy gyertyafüst-elvezető rendszer mögé összehajtva, egy hús-vér sakkmester lapult. Ő figyelte a táblát egy zseniális mágnes rendszeren keresztül, és ő mozgatta a bábu karját rejtett karokkal. A gép nem gondolkodott: egy ember gondolkodott benne.

A Törököt Kempelen halála után egy Johann Nepomuk Mälzel nevű vállalkozó vitte tovább, és évtizedekig turnéztatta Európában és Amerikában, arisztokratáktól fizető közönségig mindenkit lenyűgözve. Mälzel pontosan értette az üzlet lényegét, amit érdemes szó szerint venni: sokkal több pénzt lehet keresni egy gondolkodó gép illúziójával, mint egy türelmes, ügyes ember sakktudásának mutogatásával. A trükk nem a sakkozó ember, inkább az volt, hogy eltüntették.

Az „automatizálás" varázslata meglepően gyakran nem egy zseniálisnak tűnő gép, hanem egy jól elrejtett ember.


A kétezres évek közepén egy brit cég, a SpinVox, azt ígérte, hogy forradalmasítja a telekommunikációt, a technológiájuk állítólag egyedülálló mesterséges intelligencia, amely a telefonos hangüzeneteket pillanatok alatt olvasható szöveggé, SMS-sé alakítja. Több mint kétszázmillió dollárnyi befektetést vontak be, és nagy távközlési óriásokkal szerződtek a világ több pontján.


Aztán 2009-ben a BBC oknyomozó riportja lerántotta a leplet: a SpinVox „mesterséges intelligenciája" olyan gyengén boldogult a zajos vonalakkal és a különféle akcentusokkal, hogy a hangüzenetek nagy részét valójában call centerekbe továbbították. Egyiptomban, Dél-Afrikában és a Fülöp-szigeteken ülő emberi operátorok hallgatták meg és gépelték le az ügyfelek üzeneteit — a bizalmas üzleti hívásoktól a legszemélyesebb üzenetekig. A „gép" fülei és ujjai valójában emberek voltak, több ezer kilométerrel arrébb. A leleplezés után a befektetők a cég értékének javát leírták, és a SpinVoxot áron alul felvásárolták.

A terméket gépként adták el, gépként árazták be, és a mögötte izzadó embereket gondosan láthatatlanná tették.

De ez nem csak csak egy régi, ügyetlen kísérlet volt csupán, tendencia. Nézzünk egy friss esetet, ahol a „gép" automatizáltsága nem kilencven, hanem közel nulla százalék volt — és a végén az alapító bíróság elé került.

2018 körül egy Albert Saniger nevű vállalkozó bemutatott a kockázati tőkéseknek egy appot, a Nate-et, amely állítása szerint mélytanuló hálózatok segítségével bármelyik webáruházban, egyetlen érintéssel, emberi beavatkozás nélkül lebonyolítja a teljes vásárlást. A pitch szerint a rendszer 93–97 százalékban automatizált, a befektetők elhitték, és több mint negyvenkét millió dollárt tettek a cégbe.

Az amerikai hatóságok — az értékpapír-felügyelet és az igazságügyi minisztérium — 2025 áprilisi vádirata szerint a valódi automatizáltság a nullához járt közel. Amikor egy amerikai felhasználó megnyomta a „vásárlás" gombot, a rendelést a valóságban egy Fülöp-szigeteki call center dolgozói pötyögték be kézzel, villámgyorsan, tökéletesen utánozva egy működő AI-t. 

Saniger a vádak szerint aktívan menedzselte az illúziót: a saját mérnökeitől is elzárta a belső adatokat, a befektetői bemutatók előtt pedig előre szólt a filippínó dolgozóknak, hogy legyenek készenlétben. A cég csődbe ment; az alapító csalás miatt akár évtizedes börtönnel néz szembe.

A Nate nem elszigetelt eset volt. Ugyanezekben az években a Builder.ai — egy milliárd dolláros értékelést is elérő, nagy techcégek által támogatott sztár vállalkozás — azt hirdette, hogy egy „Natasha" nevű mesterséges intelligencia varázsolja össze az ügyfelek leírásából a kész mobil alkalmazásokat. A leleplezések szerint a kódot valójában közel ezer, alulfizetett emberi programozó írta a háttérben. A „mesterséges intelligencia" itt is embereket jelentett.

Ez nem csak szoftverek trükkje, a régi Török visszatér: a fizikai világ „önműködő" csodái mögött is ott a láthatatlan kéz, illetve ember.

Az Amazon nagy dobása a kassza nélküli bolt volt: sétálj be, vedd le a polcról, amit akarsz, és sétálj ki — a „kamerák és szenzorok konstellációja" majd tudja, mit vittél el. A „Just Walk Out" technológiát a jövő kiskereskedelmeként harangozták be. 


A beszámolók szerint azonban a gépi látás olyan bizonytalan volt, hogy a folyamatot jórészt Indiába szervezték ki: több száz ember nézte át és címkézte a bolti felvételeket, hogy megmondja, mi került a kosárba. Az „azonnali, automatikus" élmény mögött emberek dolgoztak, csak épp egy másik kontinensen, a képernyők mögé rejtve.

A robotika még látványosabb: amikor Elon Musk 2021-ben bemutatta a Tesla emberszabású robotját, a színpadon elképesztően gördülékenyen táncoló „robot" valójában egy testhezálló ruhába bújt emberi táncos volt. Évekkel később, egy másik bemutatón valódi gépek keverték a koktélokat a vendégeknek — ám hamar kiderült, hogy a folyékony mozdulatokat és a társalgást nem egy gépi elme vezérelte, hanem a háttérből, távolról emberek irányították. 

Természetesen ott vannak az „önvezető" autók: a GM Cruise robottaxijait a beszámolók szerint távolról, szinte folyamatosan emberi operátorok felügyelték és segítették — és még e sűrű emberi jelenlét mellett is történt egy súlyos, egy gyalogost sértő baleset, amely után a szolgáltatást leállították. A „gép, amely magától vezet" valójában tele volt emberrel; csak nem láttuk őket.


Egy sakkozó bábu, amelyben egy kis ember lapult, egy hangfelismerő „AI", amely call centerek gépíróiból állt, egy egyérintéses „vásárló robot", amely nulla százalékban volt gép. Egy kódoló „mesterséges intelligencia", amely ezer programozóból állt valójában. 

Kassza nélküli boltok és táncoló robotok, amelyekben a láthatatlan kéz emberi. ű

Két és fél évszázad, egyetlen minta vélek felismerni: minél varázslatosabb egy gép autonómiája, annál érdemesebb megkeresni a függöny mögött az embert.

Miért ilyen kitartó ez a trükk még száz évekkel is Kempelen után? 

Mert két erő hajtja: az egyik a pénz. A befektetők egy tisztán szoftveres, „skálázható" mesterséges intelligenciáért az éves bevétel sokszorosát fizetik, mert egy új ügyfél elvileg nem kerül semmibe. Egy emberi munkára épülő céget viszont — egy call centert, egy adatrögzítő irodát — az éves bevétele másfélszereséért árazzák, mert minden új ügyfélhez új embert kell felvenni. Ezért óriási a kísértés: öltöztesd emberi call center költségszerkezetedet AI-jelmezbe, és a piac tízszer annyit fizet érte. 

A gondolkodó gép illúziója szó szerint többet ér, mint a mögötte dolgozó emberek. Ironikus.

A másik mozgató erő mélyebb: ahogy a gép megtanul egy feladatot, a cégek rögtön egy nehezebb, még nem automatizálható feladat felé tolják a határt — és ott megint emberre van szükség, aki betanítja, javítja, kisegíti. A ma büszkén hirdetett nyelvi modelleket is emberek milliói csiszolják: értékelik a válaszaikat, címkézik az adatokat, szűrik a szörnyűségeket, gyakran a világ szegényebb régióiban, éhbérért. A gépi intelligencia nem eltünteti az emberi munkát. Elrejti. Ez a láthatatlanság — nem a gép zsenialitása — az, amit „varázslatnak" nevezünk. Az automata mágiája mindig annyi, hogy nem látjuk, ki mozgatja.

Mit kezdjünk ezzel? 

Az első: amikor valami gyanúsan zökkenőmentes, kérdezd meg, hol az ember. Nem cinizmusból — hanem mert a tökéletes, súrlódásmentes „automatizmus" épp a leggyakoribb helye a rejtett kéznek. Minél varázslatosabb a demó, annál inkább érdemes feltenni a kérdést: pontosan mi automatizált itt, és mit csinál valójában ember? A kérdés, amit szégyellünk feltenni a lenyűgöző bemutató közben, gyakran épp a lényegre tapint.

A második: a rejtett ember nem szégyen — a letagadása az. Az „ember a gépben" sokszor a felelős, jó megoldás; a baj az elhallgatás, mert az egyszerre csapja be a befektetőt, sérti a felhasználó adatait, és teszi láthatatlanná a dolgozót. Aki AI-t épít vagy vásárol, ne a teljes autonómia illúzióját kergesse, hanem a becsületesen bevallott, jól megfizetett emberi közreműködést. A tartós érték nem a „nincs mögötte ember" hazugságából jön, hanem abból, hogy pontosan tudod, hol van, és tisztességesen bánsz vele.


A harmadik: a láthatóság maga a megoldás. Nem véletlen, hogy az új szabályozás — például az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendelete — épp az átláthatóságot teszi kötelezővé: a chatbotnak el kell árulnia, hogy gép, a generált tartalmat meg kell jelölni. Az illúzió korszaka nem attól ér véget, hogy betiltjuk a gépeket, hanem attól, hogy kötelezővé tesszük megmutatni a függöny mögöttit. Húzd fel a függönyt magadnak is: a saját munkádban nevezd meg, mit csinál a gép és mit az ember.

A gondolkodó gép mindig lenyűgözőbb lesz, mint a mögötte dolgozó ember — ezért lesz mindig kísértés eltüntetni az embert. De a Török egyszer mindig kinyílik, enni kér, vécére megy. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi segít valójában a falon? A mászásban használt táplálék kiegészítők valós hatása

Egy mászó áll a projektje alatt, és mielőtt valami nagyon ősi dologba kezdene, előtte valami nagyon modernet csinál. Megigazítja a tape-et az ujjain, lekeféli az első fogást, fejben végigfuttatja a mozgás szekvenciát, iszik egy kortyot a shakerből, jobb esetben a vízből, ritkábban lenyel egy kapszulát, gyakrabban megissza a kávéját, aztán fellép a falra.  Ma ez már teljesen ismerős jelenet sokak számára. Kívülről a mászás még mindig a szikáról, a bőrünkről, a gravitációról, a félelemről és az emberi test elképesztő finom mozgásáról szól.  De erre a régi drámára ráépült egy újabb, pici réteg: porok, kivonatok, aminosavak, stimulánsok, regenerációs formulák, és egy egész iparág, amely ugyanazt az ígéretet ismétli, mint több más sportnágnál már sikeresen megtette: egy kicsivel erősebb, állóképesebb, fókuszáltabb, kevésbé fáradó mászóvá válhatsz, ha….  Az első probléma az, hogy a mászás nem különösebben engedelmes sportág, amikor ezt az ígéretet tudományosan komolyan próbálju...

Hogyan rak össze ma egy mászó saját edzéstervet AI-jal, YouTube-bal és józan kritikával?

A saját edzésterv ma már nem úgy születik, hogy az ember leül egy papírral, elővesz két régi magazin cikket, és ösztönből, memóriából leírja: „hétfőn ujjerő, szerdán állóképesség”. Legalábbis nem feltétlenül így kellene.  A mai világban egy edzésterv inkább hasonlít egy kis kutatási projektre, ami forráskutatásból, célokból, elemzésekből és kísérletekből áll. Főleg akkor, ha az ember nem általánosságban akar „jobban edzeni”, hanem pontos, konkrét célja van ezzel: például 50 évesen, 30 év mászó múlttal, sziklamászáshoz fejleszteni az ujjerőt . Én is így indultam el, nem azzal kezdtem, hogy kerestem egy látványos YouTube-videót, amely megígéri, hogy „30 nap alatt brutális ujjerőd lesz”. Nincs is ilyen. Először a célt tisztáztam, nem általános kondíciót akartam növelni, nem több húzódzkodást, nem testépítő alkarokat.  A kérdés az volt: milyen ujj- és fogáserő-fejlesztésnek van értelme sziklamászásban, az én életkoromban, az én edzés múltammal, az én sérülés kockázatommal? Ez már ...

A modern munka, túlmunka világa és út egy ősi, élhetőbb világ felé

  A "munka" szavunknak több különböző jelentése létezik. Az egyik fáradtságot jelenthet, ami kellemetlen tevékenységgel járhat együtt.   Vagy jelenthet bármilyen más tevékenységet, amely valami hasznosat ér el, függetlenül attól, hogy a tevékenység kellemes-e vagy sem. Mindkét jelentésre ugyanazt a szót használjuk, mert kulturális szempontból a két jelentés gyakran átfedi egymást. Jelentős mértékben úgy tekintünk az életre, mint egy kellemetlen munkára, ami szükséges a kívánatos céljaink elérése érdekében. Keményen dolgozunk az iskolában, hogy oktatást (vagy diplomát) szerezzünk; fáradozunk egy munkahelyen, hogy pénzt szerezünk, és akár edzőteremben is fáradozhatunk (edzhet), hogy jobb izomtónust érjünk el.   Néha élvezzük a munkát az iskolában, a munkahelyünkön vagy az edzőteremben – és szerencsésnek tartjuk magunkat, amikor ezt tesszük –, de a domináns mentális definíciónk szerint a munka fáradságos , amit csak azért csinálunk, mert muszáj, vagy mert meghozz...