Ugrás a fő tartalomra

Két liter fény



2002-ben Brazíliában mindennaposak voltak az áramkimaradások, az országot energiaválság sújtotta, és a korlátozások idején a gyárak gyakran kaptak áramot, a lakónegyedek viszont nem. Uberabában élt egy Alfredo Moser nevű autószerelő, akinél ilyenkor nappal is sötét volt.

Moser megoldása a problémájára ma is szinte zavarbaejtően egyszerű, fogott egy kétliteres, átlátszó PET-palackot, megtöltötte vízzel, beletett két kupaknyi hipót, hogy a víz ne zöldüljön be, majd a palackot egy tetőbe fúrt lyukba illesztette úgy, hogy a fele kilógjon a Napra, a másik fele pedig a helyiségbe. A víz megtöri, és szinte minden irányba szétszórja a beeső fényt. Napos időben egy ilyen palack nagyjából egy 40–60 wattos izzónak megfelelő világosságot ad.

Áram nélkül, szinte ingyen.

A találmány nem maradt Uberabában, 2011-ben Illac Diaz és a MyShelter Alapítvány Liter of Light, vagyis „Egy liter fény” néven programot épített rá a Fülöp-szigeteki nyomornegyedek hullámlemez tetős házaiban. Egy palacklámpa beszerelése nagyjából egy dollárba került, a BBC 2013-as riportja pedig arról írt, hogy a következő évre már egymillió otthonban világíthat.

Nem volt mögötte fejlesztési részleg, nem volt költségvetés, pályázat, befektető vagy üzleti terv. Ami volt,  egy valódi probléma, egy kemény korlát, és néhány dolog, ami már amúgy is ott volt: egy eldobott palack, víz, napfény és egy tető.

A legtöbb KKV-vezető ilyenkor udvariasan bólint: szép történet, de mi nem nyomornegyedben dolgozunk, hanem egy magyar piacon, bérekkel, adókkal, vevőkkel és határidőkkel.

A palacklámpa nem a szegénységről szól, hanem egy gondolkodásmódról. Arról, hogy a korlát nem az innováció akadálya, hanem a kiindulópontja. 

Ezt a gondolkodásmódot nevezi a szakirodalom frugális innovációnak. Ha van szereplő, amelynek ezt nem megtanulnia kell, csak tudatossá tennie, akkor az éppen a magyar kis- és középvállalat, ahol kevés a pénz, kevés a mérnök, és szinte nulla a szabad vezetői figyelem.

A frugális szó a latin frugalis-ból származik, jelentése takarékos, mértékletes. Az üzleti nyelvben 2010 körül terjedt el, amikor a The Economist egy áprilisi cikkében olyan termékekként írta le ezt az újítási módot, amelyeket a lényegükig lecsupaszítottak, és amelyek tervezése a szegényebb vevők szükségleteiből indult ki.


A lecsupaszított termék még nem frugális termék.

A frugális gondolkodás nem azzal kezdődik, hogy „mit hagyhatunk el”, hanem azzal, hogy „mire van valójában szüksége a vevőnek, és mi a legkevesebb, ami ezt megoldja”.

Van egy másik fontos határvonal is. A jugaad hindi szó, nagyjából annyit jelent: rögtönzött, leleményes megoldás abból, ami éppen kéznél van. A braziloknak erre a gambiarra, a kenyaiaknak a jua kali, a franciáknak a système D szavuk van. Nekünk, magyaroknak sem kell messzire mennünk: a legendás női harisnya, amely végszükség esetén ékszíjként hazavitte a Trabantot, tiszta jugaad volt.

Csakhogy a harisnyát senki nem árulta volna ékszíjként.

Magyarra fordítva: a leleményesség és a gányolás között keskeny a határ, és ezt a határt a tesztelés, a dokumentálás és a megismételhetőség jelöli ki.

Végül: a frugális innováció nem csak termékről szólhat. Az indiai Aravind szemkórház orvosi értelemben semmi újat nem talált fel, a szürkehályog-műtét ismert eljárás. Csak éppen mindent újraszervezett körülötte. A sebészeket jól képzett ápoló csapat tehermentesíti, így egy orvos jóval több műtétet végezhet naponta; a drága import műlencséket saját leányvállalatuk, az Aurolab gyártja jóval olcsóbban; a nagy volumen pedig lehetővé teszi, hogy a fizetőképes betegek finanszírozzák a szegények ingyenes műtétjét. Évente több mint 460 ezer műtétet végeznek. Ez folyamatinnováció, és teljes mértékben frugális.

Miért éppen egy magyar KKV-nak?

Egy Fortune 500-as vállalat felsővezetője a egy frugal innovációs beszélgetés után a cég hatalmas parkolójában álló autók százaira mutatott, és azt mondta: „Nézzék, én itt bőséget látok, nem szűkösséget. Miért kellene kevesebből többet csinálnom?”

Magyar KKV-vezetőtől ritkán hallani ilyet.

Itt a szűkösség a hétköznapok része: nincs elég szakember, 2022-ben az energiaárak sok cégnél hónapok alatt felborították a költségszerkezetet, a finanszírozás drága. A tulajdonos-ügyvezető egyszerre értékesít, beszerez, toboroz, és még a nagyobb vevőreklamációkat is ő viszi.

Mégis azt látom, hogy amikor egy hazai KKV „innoválni” kezd, a reflex gyakran a bőség logikáját követi: vegyünk egy új gépet vagy szoftvert, vegyünk fel egy új embert, vagy várjunk a következő pályázatra. Nem mondom, hogy ezek rossz lépések, sokszor éppen ezek a helyesek. A gond akkor van, amikor automatikusak, és elmarad előttük a negyedik kérdés: mi az, ami már most is a kezünkben van?

Az Európai Innovációs Eredménytábla 2026-os magyar országprofilja szerint Magyarország a „mérsékelt innovátorok” közé tartozik, az uniós átlag 72,1 százalékán teljesít. Az egyik leggyengébb mutatónk éppen a KKV-k üzleti folyamatinnovációja, vagyis az, hogy a kis- és középvállalatok mennyire újítják meg a működésüket, értékesítésüket, logisztikájukat vagy szervezésüket. Ezen a mutatón az uniós szintnek alig a felét, 48,3 százalékát érjük el, ami a 23. hely a 27 tagállam között. Pedig a folyamatinnováció gyakran kevesebb tőkét és több gondolkodást igényel, mint egy új technológia bevezetése. Pontosan a frugális gondolkodás terepe.


Ez a megközelítés ott működik a legjobban, ahol

  1. gyorsak a változások,

  2. szűkösek az erőforrások,

  3. árérzékenyek és sokfélék a vevők,

  4. éretlen, szabályozásában vagy szabványaiban még kiforratlan az iparág,

  5. és a kommunikáció, a kapcsolódás olcsóvá vált.

Kevés olyan magyar KKV-t tudok elképzelni, amelyre ezek közül legalább kettő ne lenne igaz.

Lényeges megjegyzés részemről, hogy a frugális megközelítés nem helyettesíti a strukturált fejlesztést, hanem kiegészíti azt. 

Egy KKV-nál ez így fordítható le: rögtönözz és kísérletezz frugálisan, de a minőségbiztosítást, a dokumentálást és a megfelelőséget ne spórold ki. Ez választja el a leleményességet a gányolástól.

Gondolkodási keret: hat elv és egyetlen kérdés

1. Fordítsd meg a korlátot

Kanak Das az északkelet-indiai Asszámban minden nap biciklivel járt dolgozni, olyan utakon, amelyek tele voltak kátyúkkal. A rázkódástól fájt a háta, és lassan haladt. Az utakat nem tudta megjavíttatni, ezért egy egészen más kérdést tett fel: mi lenne, ha a kátyúk gyorsítanának? Átalakította a kerékpárját úgy, hogy az első kerék lengéscsillapítója minden zökkenőnél összenyomódjon, és a felszabaduló energiát a hátsó kerékre adja át. A bicikli így a rossz úton gyorsabban haladt. Anil Gupta professzor, az indiai Nemzeti Innovációs Alapítvány egyik vezetője ezt úgy nevezte: „tedd a kátyúkat a saját szolgálatodba”.

Tulsi Tanti az 1980-as évek végén textilüzemet indított Szuratban. A profitmarzsa nagyjából 5 százalék volt, az energia viszont a működési költségek 40–50 százalékát vitte el, ráadásul az áramellátás megbízhatatlan volt. Tanti először kazánokkal és generátorokkal kísérletezett, aztán rájött, hogy mindegyik ugyanabba a csapdába vezet: üzemanyagtól függ. 1990-ben két szélturbinát vett a gyárának. Öt évvel később megalapította a Suzlont, amely a 2010-es évek elejére a világ öt legnagyobb szélenergia-vállalata közé került. A saját energiaproblémájából lett az üzlete.


Dr. V. Mohan cukorbetegség-specialista pedig azt kérdezte: miért a betegnek kell az orvoshoz utaznia, amikor lehetne fordítva? Telemedicinás kisbusszal kezdte járni a távoli tamil falvakat. Mivel a városi kórházból kiküldött asszisztensek drágák voltak, és hamar visszavágytak a városba, legfeljebb középiskolát végzett kisvárosi fiatalokat képzett ki nagyjából három hónap alatt pontosan azokra a feladatokra, amelyeket a kisbuszban el kellett végezni.

Ez utóbbi mozdulat szerintem a magyar KKV-k egyik legfájóbb problémájára, a munkaerőhiányra is közvetlenül alkalmazható.

A megfordított kérdés így hangzik: „Hogyan tervezzük át a munkát úgy, hogy kevesebb ponton legyen szükség tapasztalt szakemberre?” 

Gyakorlat: Írd le egyetlen mondatban a legnagyobb korlátodat („Nincs elég…”, „Túl drága a…”, „Nem tudjuk…”). Aztán tedd fel mellé ezt a három kérdést:

  • Hogyan dolgozhatna nekünk ez a korlát, ahogy a kátyú Kanak Dasnak?

  • Kinek jelent ugyanez a korlát előnyt, és mit csinál másképp?

  • Mit tennénk, ha ez a korlát végleges lenne, és soha nem oldódna meg?


2. Kezdd az árral és három szóval

Louis Schweitzer, a Renault akkori vezérigazgatója az 1990-es évek végén Oroszországban járt, és azt látta, hogy a nagyjából 6000 eurós Ladák jobban fogynak, mint a Renault kétszer ilyen drága autói. Hazatérve olyan feladatot adott a mérnökeinek, amely egyetlen mondatban elfért: modern, megbízható autó 6000 euró alatt. A specifikációt három szóban rögzítette: modern, megbízható, megfizethető. Hozzátette: minden más tárgyalható.

Az eredmény a nagyjából 5000 eurós Logan lett, amelyet 2004-től a romániai Dacia-gyárban gyártottak, és amely a Renault egyik legfontosabb pénztermelő modelljévé vált a válság sújtotta európai piacokon is. 

A BP indiai fejlesztői egy füstmentes, biomassza-pelletes főzőkályhát akartak létrehozni vidéki háztartásoknak. Mielőtt bármit terveztek volna, videóra vették, hogyan főznek az emberek az ország különböző részein. 

Aztán megfordították a szokásos árképzési logikát. Nem azt számolták, hogy költség + haszon = ár, hanem azt, hogy ár – haszon = költség. Először meghatározták, mennyit tud egy vidéki család egy ilyen kályháért fizetni, és csak ezután azt, hogy ebből a pénzből mit lehet megépíteni. Az Oorja nevű kályha 675 rúpiába került, és a tervet többször is át kellett dolgozni, mire megfelelt a valódi konyhai körülményeknek.


A harmadik történet arról szól, hogy nemcsak az árat, hanem a felhasználót is újra kell definiálni. A Stanford Egyetem „extrém megfizethetőség” kurzusáról induló Embrace csapata olcsó inkubátort akart fejleszteni koraszülötteknek, mert a nyugati inkubátorok akár 20 ezer dollárba kerülnek, és folyamatos áramellátást igényelnek. Az első prototípusuk egy lecsupaszított elektromos inkubátor volt, amelyet egy nepáli városi kórházban teszteltek. Ott derült ki, hogy az ilyen országokban meghaló koraszülöttek mintegy 80 százaléka nem kórházban, hanem otthon, falun születik, ahol nincs megbízható áram. Rossz felhasználónak terveztek. Az új terv egy kis hálózsákra emlékeztető melegítő lett, amelynek betétjét fél óra alatt fel lehet melegíteni, és utána akár hat órán át tartja a testhőmérsékletet. Az ára kevesebb, mint egy nyugati inkubátor árának két százaléka.

Gyakorlat: a háromszavas specifikáció. A következő fejlesztés indításakor a vezetői csapat minden tagja írja le külön-külön:

  • Ki a valódi felhasználó? (Nem a vevő beszerzője, hanem aki használja.)

  • Mennyit tud és hajlandó fizetni érte? (Ebből vonjuk le a hasznot, és ami marad, az a költségkeret.)


3. Mielőtt fejlesztesz, nézd meg, ki oldotta már meg

A frugális innovátorok ritkán kezdenek a nulláról, inkább újrahasznosítanak és újrakombinálnak.

A kínai Zhongxing Medical egy olyan digitális röntgen technológiát vett át az anyavállalatától, amelyet ott nem használtak ki, és hétköznapi alkalmazásokra, például mellkasröntgenre tervezte át. Röntgengépei nagyjából 20 ezer dollárba kerültek, szemben a GE és a Philips hasonló, 150 ezer dolláros berendezéseivel. A cég megszerezte a kínai piac felét, a GE-nek felére kellett csökkentenie az árait, a Philips pedig kivonult ebből a szegmensből.

A GE indiai mérnökei 2008-ban olyan hordozható EKG-készüléket fejlesztettek, amelyet egy orvos motoron vagy biciklin is magával vihet egy falusi vizitre. A MAC 400 az akkori nyugati megfelelőjének a tizedébe került, és ötödannyit nyomott. Nagyrészt kész, kereskedelmi alkatrészekből épült, a nyomtatóját például az indiai buszjegy-árusító bódékban használt hordozható jegynyomtatóból alakították át. A készülék később az amerikai engedélyt is megkapta, és ott is forgalomba került.

A PepsiCo indiai csapata a vízigényes rizstermesztés egyik lépését akarta kiváltani közvetlen vetéssel. Ahelyett, hogy új gépet terveztek volna, egy importált földimogyoró-vetőgépet alakítottak át, amelyet egy hagyományos traktor húzott, a prototípust pedig egy helyi kisvállalkozás építette meg. A közvetlen vetés átlagosan mintegy 30 százalékkal kevesebb vizet igényel.

A Procter & Gamble pedig, amikor Pringles chipsekre akart ehető tintával kvízkérdéseket nyomtatni, nem indított saját kutatást. Egyetemi kapcsolatain keresztül talált egy bolognai professzort, aki már kidolgozta a pizzára és kenyérre nyomtatás módszerét, és vele közösen adaptálták.



Szerintem ez a legolcsóbb és egyben a legkevésbé kihasznált lépés a magyar KKV-knál. Sok cégben van legalább egy gép, amely a műszakok felében áll; egy raktárrész, amelyet senki nem használ; egy adatbázis, amelyet csak számlázásra használnak; egy kolléga, aki a hobbijában olyasmihez ért, amiről a cégnél senki nem tud; vagy egy beszállító, akinek a műhelyében pontosan az a technológia fut, amire szükségünk lenne.

Gyakorlat: erőforrás-leltár. Egyetlen óra alatt, a csapattal töltsétek ki az alábbi listát:

  • Mi az, ami áll? (Gép, jármű, műszak, raktár, iroda.)

  • Mi az, ami kidobásra kerül? (Hulladék, melléktermék, selejt, visszáru.)

  • Mi az, amit csak egy dologra használunk? (Technológia, adat, tudás, értékesítési csatorna.)

  • Ki oldotta már meg ezt a problémát egy egészen más iparágban?

  • Melyik partnerünknél van meg az, ami nekünk hiányzik?

4. Ne vedd meg, használd – és ne add el, szolgáltasd

Gustavo Grobocopatel egy argentin gazdacsalád negyedik generációjához tartozott, és nagyban akart gazdálkodni. Nem volt elég földje, nem talált elég munkaerőt, és nem volt pénze gépekre. Ezért a földet bérelte, a munkát szakosodott alvállalkozókra bízta, a gépeket pedig helyi kisvállalkozásoktól vette igénybe. Cége, a Los Grobo 2010-ben mintegy 3800 kis- és középvállalkozó partner hálózatára épülve Latin-Amerika második legnagyobb gabonatermelője volt: 300 ezer hektáron gazdálkodott, 750 millió dolláros árbevétellel, anélkül, hogy egyetlen hektár földje vagy egyetlen traktorja lett volna.

Ez a mozdulat első fele: vevőként ne birtokolj olyan eszközöket, amit használhatsz. 

Az indiai Bharti Airtel ugyanezt csinálta a mobilpiacon, amikor a hálózatüzemeltetést és az informatikát is kiszervezte, és a fix költségeket változó költségekké alakította.

A lépés második fele még érdekesebb: eladóként ne a terméket add el, hanem azt, amit a vevő valójában akar.

Enrique Gómez Junco mexikói mérnök kétszer bukott el. Első cége napkollektorokat árult vállalatoknak, főleg szállodáknak, de a szabályozott, monopóliumok uralta piacon és tőke híján nem boldogult. Második cége, az Optima Energía eleinte energiahatékonysági technológiát kínált épület tulajdonosoknak. A vevők meghallgatták, aztán nemet mondtak, mert nagy előzetes beruházást kellett volna vállalniuk, amely csak évek múlva térül meg. Junco ekkor jött rá, hogy mérnökként a technológiába szeretett bele, a vevőit viszont a technológia egyáltalán nem érdekelte.

Pénzt akartak megtakarítani. Az Optima ezért 2004-től teljesítményalapú szerződést kínált: a beruházást a cég finanszírozta pénzügyi partnerekkel, a vevő a megtakarításból fizette vissza tíz év alatt, az ezen felüli megtakarításon pedig osztoztak. Ügyfeleinek összesen mintegy 100 millió dollárt takarított meg.

Az indiai SELCO alapítója, Harish Hande 30 dollárból indította napelemes világítási vállalkozását: vett egy rendszert, eladta, a bevételből újabbakat vett. Amikor rájött, hogy a napi 1–2 dollárból élő vidéki családok nem tudják előre kifizetni a rendszert, falusi kisvállalkozókkal, boltosokkal kötött üzletet: ők birtokolták a napelemet és az akkumulátorokat, és naponta, használat alapján bérbe adták a feltöltött akkut a családoknak. A GE Indiában ugyanígy „fizess szkennelésenként” alapon adott bérbe CT-berendezéseket diagnosztikai központoknak.

Magyar környezetben ez a logika sok helyen ismerős lehet: az energiahatékonyságban ESCO-modellnek hívják, a gépiparban bérgépként, a szoftverben előfizetésként ismerjük. A kérdés az, hogy a saját termékeinknél végiggondoljuk-e.

Gyakorlat: Gyűjtsd össze az elmúlt év elveszett ajánlatait, és írd mellé, miért mondott nemet a vevő. Ha a leggyakoribb ok az, hogy „drága” vagy „most nincs rá keretünk”, akkor tedd fel a kérdést: mi lenne, ha a vevőnek nem kellene előre fizetnie? Bérlet, használatarányos díj, megtakarításból törlesztett konstrukció. Válassz ki két vevőt, akiknek ezt ki lehet próbálni.

5. Egyszerűsíts a terepen, ne a tárgyalóban

A Nokia etnográfusai hosszú időt töltöttek indiai nyomornegyedekben, ghánai barakk telepeken és brazil favellákban, hogy megértsék, mire lenne szüksége ott egy mobiltelefon-használónak. Kiderült, hogy a korabeli telefonok túl drágák, túl bonyolultak és túl sérülékenyek ahhoz a poros, áram nélküli környezethez, ahol ezek az emberek éltek és dolgoztak. Azt is észrevették, hogy sokan a telefon világító kijelzőjét zseblámpaként használják. A Nokia 1100 ezért strapabíró, egyszerű készülék lett, amely gyorsan tölthető, és beépített zseblámpája van. 250 millió darab fogyott belőle, amivel minden idők legkelendőbb mobiltelefonja lett.


A kínai Haier ügyfélszolgálatát egyszer egy szecsuáni gazda hívta, mert folyton eldugult a mosógépe lefolyója. A kiszálló szerelő megállapította, hogy a gazda krumplit mosott benne. A legtöbb cég erre azt mondta volna: „a gépet nem erre tervezték.” A Haier viszont azt kérdezte: ha ő krumplit mos benne, hányan csinálják még ugyanezt? Kiderült, hogy sok millióan. Megszületett a vastagabb lefolyócsövű gép, amelyben ruhát és zöldséget is lehet mosni, később egy krumplihámozó változat, sőt egy olyan modell is, amellyel a tibeti fennsík pásztorai jakvajat köpülhetnek.

Az Embrace csapata azt vette észre, hogy az indiai falusi anyák nem bíznak a digitális hőmérséklet-kijelzőben. A számokat ezért lecserélték két egyszerű jelre: rendben és nincs rendben. A Philips pedig azért tervezte át egy nagy képernyős televízió dobozát úgy, hogy a készüléket fekvő helyzetben lehessen kivenni, mert látta, hogyan küszködnek a tesztfelhasználók a nehéz tévé kiemelésével az álló dobozból.

Egyik egyszerűsítés sem a tárgyalóban született, mind a  vevőnél, a terepen.

Einsteint idézve: mindent olyan egyszerűvé kell tenni, amennyire csak lehet, de nem egyszerűbbé. A cél nem a probléma leegyszerűsítése, hanem a használat egyszerűsítése. A Google keresője mögött hatalmas bonyolultság dolgozik, a felhasználó mégis egyetlen mezőt lát. Marissa Mayer, aki akkoriban a Google kezdőlapjáért felelt, ezt úgy írta le, hogy a Google egy bonyolult svájci bicska, csak összecsukva adják a felhasználó kezébe.

Gyakorlat: Indíts egy „furcsa használat” naplót. Kérd meg a szervizeseidet, szerelőidet, ügyfélszolgálatosaidat és értékesítőidet, hogy egy negyedéven át írjanak fel minden esetet, amikor a vevő valamit nem úgy használ, ahogy elképzeltétek. Ezek nem hibák, hanem jelek. Emellett nézd végig öt vevőt, amint a termékedet vagy szolgáltatásodat használja, és számold meg, hány lépésből áll a használat. Minden lépés, amelyet elhagyhatsz, egy ok kevesebb arra, hogy a vevő mást válasszon.

6. Kísérletezz olcsón – és előre döntsd el, mikor állsz le

Az Endeavor nevű nemzetközi szervezet 11 ország 55 feltörekvő piaci vállalkozóját vizsgálta. Azt találták, hogy a Szilícium-völgy kockázati tőkével feltöltött alapítóival szemben ezek a vállalkozók ritkán kockáztatnak nagyot. Abból indulnak ki, ami van, és azokkal dolgoznak, akiket ismernek. A kis költségvetés miatt olcsón buknak, mert egy kísérlet nem kerül sokba. Gyorsan buknak, mert amint egy út nem működik, váltanak. Sokszor buknak, mert több utat is kipróbálnak ugyanahhoz a célhoz.

A Tata Nano első éveiben a havi eladások messze elmaradtak a tervezett húszezertől. Kiderült, hogy a vidéki vevők, a gazdák egyszerűen nem mertek bemenni a kisvárosi szalonokba, ahol öltönyös-nyakkendős értékesítők fogadták őket. A Tata hetek, nem hónapok alatt alakította át a vidéki bemutatótermeket: lezserebb öltözetű eladók, kötetlen beszélgetés egy csésze tea mellett, kedvező finanszírozás. 

A kísérletezés másik oldala a türelmetlen skálázás. 

Egy cég ricinusolaj-alapú, oldószermentes, környezetbarát nyomdafestéket fejlesztett. Volt szabadalma, voltak neves vevői és jó sajtója. Amikor azonban fel akarták futtatni a gyártást, nem tudtak egyenletes minőséget és pontos szállítást biztosítani. A csapat úgy döntött, inkább bezár, mint hogy rossz beszállítóként ismerjék meg. A sikertelen innovációk leggyakoribb okai között éppen ez viszi a pálmát: az idő előtti skálázást, és azt, hogy a fejlesztők nem ismerik meg eléggé a vevőt.

Gyakorlat: a kísérleti kártya. Minden frugális kísérlet előtt töltsetek ki egy egyoldalas kártyát:

  • Mi az egyetlen kérdés, amelyre a kísérlet választ ad?

  • Mennyi a maximális költség? (Legyen olyan összeg, amelynek elvesztése nem fáj.)

  • Mennyi a határidő? (Négy-hat hét általában elég.)

  • Mi az a leállítási feltétel, amelynél abbahagyjuk? (Ezt előre kell leírni, nem utólag.)

  • Ki dönt a végén: folytatjuk, módosítunk vagy leállunk?

Szerintem egy KKV mindennapi működésében ez a hat elv egyetlen kérdésbe sűríthető, amelyet érdemes minden fejlesztési döntés elé kitenni:

„Mi a legkevesebb, amivel a vevő valódi problémája megoldható – és ebből mi van már most is a kezünkben?”

A kérdés első fele a vevőről és a lényegről szól: kinek, mire, mennyiért. A második fele az erőforrásokról: mit használhatunk újra, mit kombinálhatunk, kitől kérhetünk, mit bérelhetünk ahelyett, hogy megvennénk.









Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi segít valójában a falon? A mászásban használt táplálék kiegészítők valós hatása

Egy mászó áll a projektje alatt, és mielőtt valami nagyon ősi dologba kezdene, előtte valami nagyon modernet csinál. Megigazítja a tape-et az ujjain, lekeféli az első fogást, fejben végigfuttatja a mozgás szekvenciát, iszik egy kortyot a shakerből, jobb esetben a vízből, ritkábban lenyel egy kapszulát, gyakrabban megissza a kávéját, aztán fellép a falra.  Ma ez már teljesen ismerős jelenet sokak számára. Kívülről a mászás még mindig a szikáról, a bőrünkről, a gravitációról, a félelemről és az emberi test elképesztő finom mozgásáról szól.  De erre a régi drámára ráépült egy újabb, pici réteg: porok, kivonatok, aminosavak, stimulánsok, regenerációs formulák, és egy egész iparág, amely ugyanazt az ígéretet ismétli, mint több más sportnágnál már sikeresen megtette: egy kicsivel erősebb, állóképesebb, fókuszáltabb, kevésbé fáradó mászóvá válhatsz, ha….  Az első probléma az, hogy a mászás nem különösebben engedelmes sportág, amikor ezt az ígéretet tudományosan komolyan próbálju...

Hogyan rak össze ma egy mászó saját edzéstervet AI-jal, YouTube-bal és józan kritikával?

A saját edzésterv ma már nem úgy születik, hogy az ember leül egy papírral, elővesz két régi magazin cikket, és ösztönből, memóriából leírja: „hétfőn ujjerő, szerdán állóképesség”. Legalábbis nem feltétlenül így kellene.  A mai világban egy edzésterv inkább hasonlít egy kis kutatási projektre, ami forráskutatásból, célokból, elemzésekből és kísérletekből áll. Főleg akkor, ha az ember nem általánosságban akar „jobban edzeni”, hanem pontos, konkrét célja van ezzel: például 50 évesen, 30 év mászó múlttal, sziklamászáshoz fejleszteni az ujjerőt . Én is így indultam el, nem azzal kezdtem, hogy kerestem egy látványos YouTube-videót, amely megígéri, hogy „30 nap alatt brutális ujjerőd lesz”. Nincs is ilyen. Először a célt tisztáztam, nem általános kondíciót akartam növelni, nem több húzódzkodást, nem testépítő alkarokat.  A kérdés az volt: milyen ujj- és fogáserő-fejlesztésnek van értelme sziklamászásban, az én életkoromban, az én edzés múltammal, az én sérülés kockázatommal? Ez már ...

A modern munka, túlmunka világa és út egy ősi, élhetőbb világ felé

  A "munka" szavunknak több különböző jelentése létezik. Az egyik fáradtságot jelenthet, ami kellemetlen tevékenységgel járhat együtt.   Vagy jelenthet bármilyen más tevékenységet, amely valami hasznosat ér el, függetlenül attól, hogy a tevékenység kellemes-e vagy sem. Mindkét jelentésre ugyanazt a szót használjuk, mert kulturális szempontból a két jelentés gyakran átfedi egymást. Jelentős mértékben úgy tekintünk az életre, mint egy kellemetlen munkára, ami szükséges a kívánatos céljaink elérése érdekében. Keményen dolgozunk az iskolában, hogy oktatást (vagy diplomát) szerezzünk; fáradozunk egy munkahelyen, hogy pénzt szerezünk, és akár edzőteremben is fáradozhatunk (edzhet), hogy jobb izomtónust érjünk el.   Néha élvezzük a munkát az iskolában, a munkahelyünkön vagy az edzőteremben – és szerencsésnek tartjuk magunkat, amikor ezt tesszük –, de a domináns mentális definíciónk szerint a munka fáradságos , amit csak azért csinálunk, mert muszáj, vagy mert meghozz...