1. Generáld az átlagot
A folyamat szándékosan egy konvencionális ötletgenerálással kezdődik. Nem az a lényeg, hogy eredeti, új ötleteket gyártsunk, sőt, inkább az, hogy próbáljuk meg feltérképezni a problémára adható leggyakoribb és legkézenfekvőbb megoldási irányokat.
A cél nem a győztes ötlet kiválasztása, hanem megfelelő mennyiségű anyag létrehozása ahhoz, hogy láthatóvá váljanak az ismétlődő mintázatok.
2. Klaszterezd a konvenciót
A következő lépésben a sok egyedi ötlet mögött megkeressük az ismétlődő megoldási logikákat.
Nem azt vizsgáljuk, hogy két ötlet szó szerint hasonló-e, hanem azt, hogy ugyanazt próbálják-e jobbá tenni, és ugyanarra a mechanizmusra építenek-e.
3. Tárd fel a láthatatlan dobozt
Amikor már látjuk a fő klasztereket, megkérdezzük, milyen feltételezések szükségesek ahhoz, hogy ezek a megoldások természetesnek tűnjenek.
A kérdés nem az, hogy „mi a baj az ötletekkel?”, hanem inkább az, hogy „mit kell igaznak tekintenünk ahhoz, hogy szinte mindenki ugyanebben a térben keressen megoldást?”
4. Jelöld ki a tiltott zónát
A legkézenfekvőbb megoldási mechanizmusok egy részét ideiglenesen kizárjuk a következő keresési körből.
A Tiltott zóna nem végleges tilalom. Egy gondolkodási kísérlet, amelynek célja, hogy eltávolítsa azokat az útvonalakat, amelyekhez a csapat automatikusan visszatérne.
Ha a problémát később inkrementálisan szeretnénk optimalizálni, bármikor visszatérhetünk ezekhez az irányokhoz.
5.Keretezd újra a funkciót
A meglévő tárgy, szolgáltatás vagy folyamat nevét ideiglenesen félretesszük, és megpróbáljuk funkcióként megfogalmazni a valódi problémát.
A „tervezzünk új esernyőt” például így alakulhat át:
„Hogyan juthat el valaki esőben A pontból B pontba úgy, hogy ő és a számára fontos dolgok elfogadhatóan szárazak maradjanak?”
Ez apró nyelvi változásnak tűnik, mégis jelentősen kiszélesítheti a keresési teret.
6. Ugorj más iparágba
Ezen a ponton tudatosan elhagyjuk a saját termékkategóriánkat vagy iparágunkat.
Nem kész megoldást akarunk másolni, hanem működési elvet keresünk.
Olyan rendszereket vizsgálunk, amelyek máshol hasonló funkciót oldanak meg: vizet terelnek el, ideiglenes felületet hoznak létre, kis térből nagy struktúrát nyitnak ki, megosztott hozzáférést biztosítanak vagy csak akkor jelennek meg, amikor szükség van rájuk.
Az analógiakeresés akkor hasznos, ha nem a másik termék felszíni formáját, hanem annak működési logikáját visszük át.
7. Generálj a peremen
Csak ezután térünk vissza az ötlet generáláshoz.
Az új ötleteknek most már egyszerre kell figyelembe venniük az újrafogalmazott problémát, a feltárt feltételezéseket, a Tiltott zónát és a távoli analógiákból származó működési elveket.
A cél nem egyszerűen több ötlet, hanem más keresési logikából születő koncepciók létrehozása.
8. Támadd meg az újdonságot
A szokatlan ötlet még nem bizonyítottan új, és az új ötlet még nem innováció.
A folyamat ezért egy kritikus fázissal zárul. Megpróbáljuk megtalálni azokat a piaci megoldásokat, korábbi próbálkozásokat, technológiákat és analógiákat, amelyek gyengíthetik az eredetiségre vonatkozó állításunkat.
A cél nem az ötlet védelme, hanem annak kiderítése, mi marad meg belőle akkor, ha megpróbáljuk megcáfolni.
Teljes egyszerű példa: tervezzünk új esernyőt
Tegyük fel, hogy egy termékfejlesztő csapat feladata így hangzik:
„Tervezzünk egy új városi esernyőt.”
A hagyományos megközelítés valószínűleg rögtön ötletelni kezdene. Az Average Map Method™ viszont először azt szeretné megérteni, milyen területet fednek le a kézenfekvő megoldások.
Az első ötletelési szakaszban ezért szándékosan konvencionális ötleteket kérünk.
Megjelenhet például a szélálló szerkezet, a könnyebb anyag, a kisebb összecsukhatóság, az automatikus nyitás, az ergonomikus fogantyú, a nagyobb kupola, az UV-védelem, a LED-világítás, a nyomkövetés, az újrahasznosított alapanyag vagy a hands-free használat.
A következő lépésben ezeket már nem külön ötletekként kezeljük, hanem megoldásklaszterekként.
Az első Average Map például azt mutathatja, hogy a legtöbb elképzelés hat irány köré szerveződik: az esernyő legyen erősebb, kisebb, könnyebb, kényelmesebb, intelligensebb vagy fenntarthatóbb.
Ha inkrementális fejlesztés a cél, ezek kiváló kiindulópontok.
Ha viszont jelentősen eltérő megoldást keresünk, meg kell vizsgálnunk, mi tartja össze ezt a gondolkodási teret.
Ekkor jelenik meg az Invisible Box.
A legtöbb ötlet feltételezi például, hogy az esővédelem önálló tárgy, az ember magával viszi, saját tulajdona, használatkor fölé kerül, fizikai felület blokkolja az esőt, és az egész embert próbálja szárazon tartani.
A következő körre kijelölhetjük az Exclusion Zone-t: nem használhatunk jobb bordázatot, kisebb méretet, automatikus nyitást, elektronikát vagy egyszerű anyagcserét.
Ezután elhagyjuk az „esernyő” szót.
A feladat immár így hangzik:
„Hogyan juthat el egy városban közlekedő ember esőben A pontból B pontba úgy, hogy ő és a számára kritikus dolgok elfogadhatóan szárazak maradjanak?”
Most olyan kérdések is megjelenhetnek, amelyek az eredeti tárgyi keretben nehezebben merültek volna fel.
Miért kell saját eszközt magunkkal vinni?
Miért az egész embert kell védeni?
Miért kell a védelemnek állandóan léteznie?
Miért az eső fizikai blokkolása az egyetlen lehetséges stratégia?
A cross-industry keresés ezek után egészen más rendszereket hozhat be. Az építészetből megjelenhetnek a csak szükség esetén kinyíló árnyékolók, a csomagolás technológiából a kis térfogatból nagy felületté alakuló struktúrák, a logisztikából a megosztott eszközrendszerek, a természetből a vízelvezető felületek.
Ezek alapján már más típusú koncepciók jöhetnek létre.
Az egyik lehetőség például az, hogy az esővédelmet nem birtokoljuk, hanem városi infrastruktúraként használjuk, és az egyik helyen felvett eszközt máshol adjuk le, esernyőket bérelünk, ahogy biciklit vagy rollert.
Egy másik koncepció szerint az esővédelem nem önálló termék, hanem egy meglévő tárgyból, például táskából vagy ruházatból csak szükség esetén kibomló struktúra.
Egy harmadik koncepció pedig megkérdőjelezheti azt, hogy az egész embert kell védenünk, és kizárólag a valóban kritikus dolgokra koncentrálhat.
Ezek nem azért érdekesebbek, mert „őrültebbek”. Azért kerültek más térbe, mert már nem pusztán az eredeti esernyő tulajdonságait optimalizálják, hanem mélyebb feltételezéseket is érintenek.
A következő lépésben azonban ezeket a koncepciókat sem tekintjük automatikusan újnak.
Megpróbáljuk megtalálni az előzményeiket, az esetleges használatukat.
Ha kiderül, hogy valamelyik konstrukció már széles körben létezik, akkor sem bukott meg a módszer. Éppen ellenkezőleg: megtudtuk, hogy az adott irány számunkra új volt, de a piac számára nem.
A keresés innen folytatható.
Az Average Map Method™ röviden
A hagyományos AI-alapú ötletelés gyakran így működik:
PROBLÉMA → AI → ÖTLETEK → VÁLASSZ
Az Average Map Method™ más logikát követ:
PROBLÉMA → ÁTLAG FELTÉRKÉPEZÉSE → MINTÁZATOK → FELTÉTELEZÉSEK → TILTOTT ZÓNA → ÚJRAKERETEZÉS → TÁVOLI ANALÓGIÁK → PEREMKONCEPCIÓK → KRITIKAI VIZSGÁLAT
A különbség nem abban van, hogy több ötletet generálunk.
Abban van, hogy először megértjük a keresési teret, és csak ezután döntjük el, honnan és hogyan akarunk kilépni.
Mire és hogyan használjuk, és az AI szerepe, erőssége a folyamatban? Ezekre próbálom a választ megadni legközelebb.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése