Ugrás a fő tartalomra

Az Average Map Method™ nyolclépéses folyamata

1. Generáld az átlagot

A folyamat szándékosan egy konvencionális ötletgenerálással kezdődik. Nem az a lényeg, hogy eredeti, új ötleteket gyártsunk, sőt, inkább az, hogy próbáljuk meg feltérképezni a problémára adható leggyakoribb és legkézenfekvőbb megoldási irányokat.

A cél nem a győztes ötlet kiválasztása, hanem megfelelő mennyiségű anyag létrehozása ahhoz, hogy láthatóvá váljanak az ismétlődő mintázatok.


2. Klaszterezd a konvenciót

A következő lépésben a sok egyedi ötlet mögött megkeressük az ismétlődő megoldási logikákat.


Nem azt vizsgáljuk, hogy két ötlet szó szerint hasonló-e, hanem azt, hogy ugyanazt próbálják-e jobbá tenni, és ugyanarra a mechanizmusra építenek-e.

3. Tárd fel a láthatatlan dobozt

Amikor már látjuk a fő klasztereket, megkérdezzük, milyen feltételezések szükségesek ahhoz, hogy ezek a megoldások természetesnek tűnjenek.

A kérdés nem az, hogy „mi a baj az ötletekkel?”, hanem inkább az, hogy „mit kell igaznak tekintenünk ahhoz, hogy szinte mindenki ugyanebben a térben keressen megoldást?”

Ez a lépés gyakran fontosabb, mint maga az ötletgenerálás, mert itt válnak láthatóvá azok a szabályok, amelyeket korábban nem tudatosítottunk.

4. Jelöld ki a tiltott zónát

A legkézenfekvőbb megoldási mechanizmusok egy részét ideiglenesen kizárjuk a következő keresési körből.

A Tiltott zóna nem végleges tilalom. Egy gondolkodási kísérlet, amelynek célja, hogy eltávolítsa azokat az útvonalakat, amelyekhez a csapat automatikusan visszatérne.

Ha a problémát később inkrementálisan szeretnénk optimalizálni, bármikor visszatérhetünk ezekhez az irányokhoz.


5.Keretezd újra a funkciót

A meglévő tárgy, szolgáltatás vagy folyamat nevét ideiglenesen félretesszük, és megpróbáljuk funkcióként megfogalmazni a valódi problémát.

A „tervezzünk új esernyőt” például így alakulhat át:

„Hogyan juthat el valaki esőben A pontból B pontba úgy, hogy ő és a számára fontos dolgok elfogadhatóan szárazak maradjanak?”

Ez apró nyelvi változásnak tűnik, mégis jelentősen kiszélesítheti a keresési teret.



6.  Ugorj más iparágba

Ezen a ponton tudatosan elhagyjuk a saját termékkategóriánkat vagy iparágunkat.

Nem kész megoldást akarunk másolni, hanem működési elvet keresünk.

Olyan rendszereket vizsgálunk, amelyek máshol hasonló funkciót oldanak meg: vizet terelnek el, ideiglenes felületet hoznak létre, kis térből nagy struktúrát nyitnak ki, megosztott hozzáférést biztosítanak vagy csak akkor jelennek meg, amikor szükség van rájuk.

Az analógiakeresés akkor hasznos, ha nem a másik termék felszíni formáját, hanem annak működési logikáját visszük át.


7. Generálj a peremen

Csak ezután térünk vissza az ötlet generáláshoz.

Az új ötleteknek most már egyszerre kell figyelembe venniük az újrafogalmazott problémát, a feltárt feltételezéseket, a Tiltott zónát és a távoli analógiákból származó működési elveket.

A cél nem egyszerűen több ötlet, hanem más keresési logikából születő koncepciók létrehozása.



8. Támadd meg az újdonságot

A szokatlan ötlet még nem bizonyítottan új, és az új ötlet még nem innováció.

A folyamat ezért egy kritikus fázissal zárul. Megpróbáljuk megtalálni azokat a piaci megoldásokat, korábbi próbálkozásokat, technológiákat és analógiákat, amelyek gyengíthetik az eredetiségre vonatkozó állításunkat.

A cél nem az ötlet védelme, hanem annak kiderítése, mi marad meg belőle akkor, ha megpróbáljuk megcáfolni.


Teljes egyszerű példa: tervezzünk új esernyőt

Tegyük fel, hogy egy termékfejlesztő csapat feladata így hangzik:

„Tervezzünk egy új városi esernyőt.”

A hagyományos megközelítés valószínűleg rögtön ötletelni kezdene. Az Average Map Method™ viszont először azt szeretné megérteni, milyen területet fednek le a kézenfekvő megoldások.

Az első ötletelési szakaszban ezért szándékosan konvencionális ötleteket kérünk.

Megjelenhet például a szélálló szerkezet, a könnyebb anyag, a kisebb összecsukhatóság, az automatikus nyitás, az ergonomikus fogantyú, a nagyobb kupola, az UV-védelem, a LED-világítás, a nyomkövetés, az újrahasznosított alapanyag vagy a hands-free használat.

A következő lépésben ezeket már nem külön ötletekként kezeljük, hanem megoldásklaszterekként.

Az első Average Map például azt mutathatja, hogy a legtöbb elképzelés hat irány köré szerveződik: az esernyő legyen erősebb, kisebb, könnyebb, kényelmesebb, intelligensebb vagy fenntarthatóbb.

Ha inkrementális fejlesztés a cél, ezek kiváló kiindulópontok.

Ha viszont jelentősen eltérő megoldást keresünk, meg kell vizsgálnunk, mi tartja össze ezt a gondolkodási teret.

Ekkor jelenik meg az Invisible Box.

A legtöbb ötlet feltételezi például, hogy az esővédelem önálló tárgy, az ember magával viszi, saját tulajdona, használatkor fölé kerül, fizikai felület blokkolja az esőt, és az egész embert próbálja szárazon tartani.

A következő körre kijelölhetjük az Exclusion Zone-t: nem használhatunk jobb bordázatot, kisebb méretet, automatikus nyitást, elektronikát vagy egyszerű anyagcserét.

Ezután elhagyjuk az „esernyő” szót.

A feladat immár így hangzik:

„Hogyan juthat el egy városban közlekedő ember esőben A pontból B pontba úgy, hogy ő és a számára kritikus dolgok elfogadhatóan szárazak maradjanak?”

Most olyan kérdések is megjelenhetnek, amelyek az eredeti tárgyi keretben nehezebben merültek volna fel.

Miért kell saját eszközt magunkkal vinni?

Miért az egész embert kell védeni?

Miért kell a védelemnek állandóan léteznie?

Miért az eső fizikai blokkolása az egyetlen lehetséges stratégia?

A cross-industry keresés ezek után egészen más rendszereket hozhat be. Az építészetből megjelenhetnek a csak szükség esetén kinyíló árnyékolók, a csomagolás technológiából a kis térfogatból nagy felületté alakuló struktúrák, a logisztikából a megosztott eszközrendszerek, a természetből a vízelvezető felületek.

Ezek alapján már más típusú koncepciók jöhetnek létre.

Az egyik lehetőség például az, hogy az esővédelmet nem birtokoljuk, hanem városi infrastruktúraként használjuk, és az egyik helyen felvett eszközt máshol adjuk le, esernyőket bérelünk, ahogy biciklit vagy rollert.

Egy másik koncepció szerint az esővédelem nem önálló termék, hanem egy meglévő tárgyból, például táskából vagy ruházatból csak szükség esetén kibomló struktúra.

Egy harmadik koncepció pedig megkérdőjelezheti azt, hogy az egész embert kell védenünk, és kizárólag a valóban kritikus dolgokra koncentrálhat.

Ezek nem azért érdekesebbek, mert „őrültebbek”. Azért kerültek más térbe, mert már nem pusztán az eredeti esernyő tulajdonságait optimalizálják, hanem mélyebb feltételezéseket is érintenek.

A következő lépésben azonban ezeket a koncepciókat sem tekintjük automatikusan újnak.

Megpróbáljuk megtalálni az előzményeiket, az esetleges használatukat.

Ha kiderül, hogy valamelyik konstrukció már széles körben létezik, akkor sem bukott meg a módszer. Éppen ellenkezőleg: megtudtuk, hogy az adott irány számunkra új volt, de a piac számára nem.

A keresés innen folytatható.

Az Average Map Method™ röviden

A hagyományos AI-alapú ötletelés gyakran így működik:

PROBLÉMA → AI → ÖTLETEK → VÁLASSZ

Az Average Map Method™ más logikát követ:

PROBLÉMA → ÁTLAG FELTÉRKÉPEZÉSE → MINTÁZATOK → FELTÉTELEZÉSEK → TILTOTT ZÓNA → ÚJRAKERETEZÉS → TÁVOLI ANALÓGIÁK → PEREMKONCEPCIÓK → KRITIKAI VIZSGÁLAT



A különbség nem abban van, hogy több ötletet generálunk.

Abban van, hogy először megértjük a keresési teret, és csak ezután döntjük el, honnan és hogyan akarunk kilépni.

Mire és hogyan használjuk, és az AI szerepe, erőssége a folyamatban? Ezekre próbálom a választ megadni legközelebb.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi segít valójában a falon? A mászásban használt táplálék kiegészítők valós hatása

Egy mászó áll a projektje alatt, és mielőtt valami nagyon ősi dologba kezdene, előtte valami nagyon modernet csinál. Megigazítja a tape-et az ujjain, lekeféli az első fogást, fejben végigfuttatja a mozgás szekvenciát, iszik egy kortyot a shakerből, jobb esetben a vízből, ritkábban lenyel egy kapszulát, gyakrabban megissza a kávéját, aztán fellép a falra.  Ma ez már teljesen ismerős jelenet sokak számára. Kívülről a mászás még mindig a szikáról, a bőrünkről, a gravitációról, a félelemről és az emberi test elképesztő finom mozgásáról szól.  De erre a régi drámára ráépült egy újabb, pici réteg: porok, kivonatok, aminosavak, stimulánsok, regenerációs formulák, és egy egész iparág, amely ugyanazt az ígéretet ismétli, mint több más sportnágnál már sikeresen megtette: egy kicsivel erősebb, állóképesebb, fókuszáltabb, kevésbé fáradó mászóvá válhatsz, ha….  Az első probléma az, hogy a mászás nem különösebben engedelmes sportág, amikor ezt az ígéretet tudományosan komolyan próbálju...

Hogyan rak össze ma egy mászó saját edzéstervet AI-jal, YouTube-bal és józan kritikával?

A saját edzésterv ma már nem úgy születik, hogy az ember leül egy papírral, elővesz két régi magazin cikket, és ösztönből, memóriából leírja: „hétfőn ujjerő, szerdán állóképesség”. Legalábbis nem feltétlenül így kellene.  A mai világban egy edzésterv inkább hasonlít egy kis kutatási projektre, ami forráskutatásból, célokból, elemzésekből és kísérletekből áll. Főleg akkor, ha az ember nem általánosságban akar „jobban edzeni”, hanem pontos, konkrét célja van ezzel: például 50 évesen, 30 év mászó múlttal, sziklamászáshoz fejleszteni az ujjerőt . Én is így indultam el, nem azzal kezdtem, hogy kerestem egy látványos YouTube-videót, amely megígéri, hogy „30 nap alatt brutális ujjerőd lesz”. Nincs is ilyen. Először a célt tisztáztam, nem általános kondíciót akartam növelni, nem több húzódzkodást, nem testépítő alkarokat.  A kérdés az volt: milyen ujj- és fogáserő-fejlesztésnek van értelme sziklamászásban, az én életkoromban, az én edzés múltammal, az én sérülés kockázatommal? Ez már ...

A modern munka, túlmunka világa és út egy ősi, élhetőbb világ felé

  A "munka" szavunknak több különböző jelentése létezik. Az egyik fáradtságot jelenthet, ami kellemetlen tevékenységgel járhat együtt.   Vagy jelenthet bármilyen más tevékenységet, amely valami hasznosat ér el, függetlenül attól, hogy a tevékenység kellemes-e vagy sem. Mindkét jelentésre ugyanazt a szót használjuk, mert kulturális szempontból a két jelentés gyakran átfedi egymást. Jelentős mértékben úgy tekintünk az életre, mint egy kellemetlen munkára, ami szükséges a kívánatos céljaink elérése érdekében. Keményen dolgozunk az iskolában, hogy oktatást (vagy diplomát) szerezzünk; fáradozunk egy munkahelyen, hogy pénzt szerezünk, és akár edzőteremben is fáradozhatunk (edzhet), hogy jobb izomtónust érjünk el.   Néha élvezzük a munkát az iskolában, a munkahelyünkön vagy az edzőteremben – és szerencsésnek tartjuk magunkat, amikor ezt tesszük –, de a domináns mentális definíciónk szerint a munka fáradságos , amit csak azért csinálunk, mert muszáj, vagy mert meghozz...